Akár úgy is át lehetne fogalmazni Lázár János örökbecsű szavait, hogy „Akinek nincs saját militáns alakulata, az annyit is ér.”
Az elnyomó-rendszereknek mindig volt saját, jól szervezett diktatórikus magánhadserege. Hitlernek az SA, az SD és az SS, Sztálinnnak az NKVD, Rákosinak az ÁVH, a kádári puha diktatúrának a Hazafias Népfront, illetve a Munkásőrség. Az elnyomó-rendszerek mindig szükségét érezték, hogy saját erőszakszervezeteket állítsanak fel saját védelmükben. És ahogy a történelem ismétli önmagát, úgy születnek meg ismét ezek a szervezetek, újra és újra.
A jelenlegi - demokratikusnak a legjobb indulattal sem nevezhető – magyar politika lassan kitermeli a maga militáns alakulatait. A Defend, avagy utódja az UD csak csenevész, bár cseppet sem lebecsülendő szervezete volt a politikai öncélnak. Manapság már ott tartunk, hogy nyíltan és kendőzetlenül jönnek létre a különböző egyenruhás, magukat a rend őreinek feltüntető szervezetek. Ide tartozik a radikális és szélsőségesen nacionalista eszméket valló Nemzeti Őrsereg, avagy a jobbikos Vona Gábor – már betiltott - Magyar Gárdája, amely immáron Nemzeti Magyar Gárda néven alakult újjá. De ugyanez a párt áll például a Hatvannégy Vármegye, vagy a már betiltott Vér és Becsület nevű militáns szervezet működésének hátterében is.
A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése is megteremte a maga gyümölcsét. Először az Orbán Viktor személyes testőrségét alkotó, nehéz tízmilliárdokért felállított TEK jelent meg, beépülve és mintegy leamortizálva a Köztársasági Őrezredet. Persze ha nincs köztársaság, akkor minek is az őrezred?!
A következő lépés a köztársasági elnököt védő palotaőrség felállítása volt, bár az inkább protokolláris, sem mint tényleges feladatot lát el.
A legújabb fejlemény pedig Kövér László házelnök „magáncsendőrsége”. Ez egy olyan fegyveres rendvédelmi alakulat a parlamenten belül, amelyik a „renitens” képviselőket hivatott megzabolázni. Ez annyit jelent, hogy a házelnök szinte teljhatalmat kap, és csakis az ő szubjektív megítélésén múlik, hogy ki ellen használja ezt az újfajta(?!) „parlamenti alakulatot”. Megjegyzem, hogy a történelem már szolgált hasonló példával arra, hogyan is lehet az ellenzék szerepét ellehetetleníteni. Nevezetesen a náci Németországban, 1933-ban, amikor is a parlamentből egyszerűen kiüldözték az ellenzéki szociáldemokrata képviselőket. Előbb rendeletekkel, majd verbális fenyegetésekkel. Gondolom nem szükséges részletezni, miféle világváltozáshoz vezettek ezen intézkedések.
Nem célom, hogy falra fessem az ördögöt, de a magyarországi politikai uralkodói hegemónia nagyon is azon az úton halad, hogy a parlamenti demokrácia teljes megszűnését hozza létre. Már most is csupán látszat-parlamentarizmus folyik, mindenféle konszenzus és pártközi egyeztetések nélkül. Olymértékben, hogy az uralkodórezsim bármi, a számára nem tetsző javaslatot lesöpörhet az asztalról, illetve bármilyen, neki kedvező törvényt – szinte órák alatt – áterőszakolhat a törvényhozáson. Ez pedig olyan, a demokráciával ellentétes állapotokhoz vezethet, olyan polgári elégedetlenséget szülhet, amit tényleg csak fenyegetésekkel, militáns alakulatok kiépítésével és/vagy, létrehozásával lehet fékentartani.
Magyarország lassan elszigetelődik és újra kiírja magát Európából. Olyan politikai úton halad, amelyet egyetlen demokratikus európai állam sem tolerálhat. Ennek folyományaként az ország mind gazdaságilag, mind politikailag folyamatosan leértékelődik. S mindezt kinek is köszönheti? Csakis önmagának! Mert, amilyen politikai vezetést választ magának a magyar polgár, olyan sorsot is érdemel. Úgy is mondhatnám: Az a nemzet, amelyik igába hajtja a fejét, ahelyett, hogy küzdene a demokratikus jogaiért, az annyit is ér!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése