Stratégiai szempontból kiemelt fontosságú gazdálkodói szervezetnek minősítette a kormány a Malévot. Mert a kormány szárnyakat ad. Leginkább saját államosítási vágyainak.
Az más kérdés, hogy mit szól mindehhez az EU? Mert ha büntette az államot jogtalan pénzügyi beavatkozásért, akkor miért ne tehetné mindezt jogi beavatkozás miatt is.
Persze ez ugyanúgy csak kérdés, mint ahogy a többi is.
Például az, hogyha már a Malév ilyen kitüntetett helyzetben van, akkor például a BKV miért nem? A budapesti tömegközlekedés eme kulcsfontosságú szereplője vajon miért nem minősül kiemelten fontos stratégiai szervezetnek? Holott a BKV egy napi utasforgalma jóval több, mint a Malév teljes, éves előjegyzése. A BKV neve vajon miért nem nyom annyit a latban, mint a Malév? Vagy netán itt is a keleti szelek dominálnak? Ugyanis sejtelmes hallgatás a válasz arra a kérdésre, hogy kínai befektető is érdeklődik-e a Malév iránt.
No meg az sem mellékes, hogy a lizing-biznisz is nagyúr. Hogyhogy nem éppen most hosszabbították meg a Malév gépparkjának lizingszerződését az ILFC-vel, csakúgy ahogy a Gripenekét a svédekkel. Vajon ez is olyan bődületesen jó üzlet? Egyeseknek bizonyára!
Akinek volt már lizingszerződése, az nagyon is jól tudja, hogy ebben a konstrukcióban senki másnak nincs haszna, kizárólag a lizingcégnek. A lizingelő a futamidő alatt a tényleges érték többszörösét fizeti ki a tényleges áru-, illetve szolgáltatási értéknek, és ha nem tud kiemelkedő hasznot realizálni, annak óhatatlan csőd a vége. Ahogyan a Malév esetében is. Az olyan bizonytalanságot fokozó kormányzati süketelés, mint például az, hogy majd az utazási irodák úgyis hazahozzák a kintrekedt utasokat, még inkább erősíti a végzetet.
Az állam most kettőt tehet: Az egyik, hogy horribilis összegért kivásárolja azt a maradék 10% magánrészesedést is, ami a Malév Zrt tulajdonosi összetételében van, és teljes állami céggé nyilvánítja a Malévot mindenféle „zrt” és „nyrt” besorolás nélkül. Ez a lépés olyan volumenű kiadásokkal járna, amit a magyar állam jelenleg nem engedhet meg magának (lásd a fentebb említett lizing-ügyet). Megjegyzem, hogy egy ilyen lépést egy, a magyarnál sokkal erősebb és stabilabb gazdasággal rendelkező állam sem engedhetne meg magának. A másik lehetőség, hogy végleg a magántőke és a szabadpiac elé löki a nemzeti légitársaságot. Akkor viszont nincs többé nemzetieskedés. Marad a szigorú értelemben vett üzletpolitika. Mert a Malévnak már csak a neve maradt. Semmi sem az övé. Ezzel a „családi ezüsttel” esetleg tud még ideig-óráig kufárkodni, de aztán semmi több. Ha elfogy a kerozin, akkor a Malév név pusztán földhözszegezett tacepaó marad.
Végezetül egy emlékeztető a kormány politikusainak: Gondoljanak a szintén majdhogynem nemzeti érték amerikai légitársaság, a PanAm tündöklésére és bukására. Vagy ha nem gondolnak, akkor legalább olvassák el a történetét. Roppant tanulságos. Ott végül felülkerekedett a józan ész. Nálunk mikor fog?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése