A tégla

Előszóként annyit, hogy a következőkben papírra vetett gondolatok kizárólag szubjektívek. Egy eseménysor hatására fogalmazódtak meg bennem, egy olyan eseménysoréra, ami nem csak egyéni, hanem országnyi sorsot irányít.

Én örülnék a legjobban, ha az alábbiakról kiderülne, hogy egy név felbukkanása az események hátterében csak a véletlenek fatális egybeesése. Én lennék a legboldogabb, ha bizonyságot nyerne, hogy gondolataim csak rossz képzelgések, és nem kellene csalódnom egy olyan emberben, akiben eddig maradéktalanul megbíztam.  (Kobzi János) 

Keserű gondolatok törtek fel bennem.

Tele az egész sajtó, a tévé és rádió az MSZP kettészakadásával. Még mielőtt valaki félreértené, a keserűség nem emiatt van. Nem! Amiatt, hogy át lettünk ejtve. Át bizony. Úgy istenesen, ahogy kell. Egy egész országot ültettek hintába, de rendesen.

De miért is kerülgetem! Ha lehet a kedves nőnemű felmenőt örömlányosítani kultúrkampfként, akkor nekem miért ne szabadna? Kimondom, ahogy manapság divat, úgy vulgárisan, vagy ahogy a 2019-es sarki műintézményben szokták volt mondani egy-két maligán után: Átvertek minket, mint szart a palánkon!

Ez az egész annyira ocsmány és gusztustalan, annyira szürreális, hogy inkább leírom, mintsem beszéljek róla.

Tehát:

Kezdetben teremté Isten a KISZ-t és benne a titkárokat, aktivistákat miegymás, és mondá, hogy ez jó. Már akinek! Mert nekik (mármint a KISZ-funkciknak), az biztos ziher, hogy jó. (Emlékszem, hogy még katona voltam, amikor az egyik surranótárs, - aki történetesen és egészen véletlenül KISZ-titkár volt - a katonaévek alatt, 19 évesen kapott egy kétszobás lakást pártunk és kormányunknak hála. Nosza én is hajrá, beléptem a KISZ-be, gondolván híguljon a férgese, meg úgy is jön a gyerek, nomegaztán hátha… Kaptam is! Kettőt a pofámba. No ennyit a KISZ-ről. Ja, hogy én nem írtam jelentéseket, meg beszámolókat? Ez van!)

E kis kitérő után nevezzük végre nevén a gyereket! Itt két volt kiszesről van szó. Az egyik legyen Viki a Nagy Bűvész, a másik meg Fletó. Nagyjából egyidősek és egyidőben is kezdték meg áldásos tevékenységüket a politika nagy-nagy forgószínpadán.

Viki azt mondta - még a pehelytollas időkben -, hogy egyedül  Fletótól tart, ő az egyetlen, akit komolyan kell venni. Aztán jött egy ’89-90. Kezdeti nagy hang például Viki részéről, de mindkettőjükre jellemző, hogy utána jó időre eltűntek a nyilvánosság elől. Viki építette a politikát, Fletó a zsebét tömte. Már ez is egy érdekesség, hiszen köztudott, hogy a politika és a pénz mindig együtt található, akár a sziámi ikrek. (A későbbiekben ennek jelentősége lesz!)

Fletónak voltak fura dolgai a pénzszerzés terén, de sikeresnek mondható. Olyannyira, hogy az ötvenedik leggazdagabb emberré küzdötte fel magát. „Csak az első milliómról ne kérdezzetek!”.

Nem is kérdeztünk, mert hisz’ jut is marad is, és különben is az ilyesmi - a vadkapitalizmus kezdetén - igencsak ártalmas lehetett az egészségre. Ha valaki megbirizgálta a dolgokat, az rövid idő alatt megnémult, eltűnt, vagy elhalálozott. Jelen pillanatokig is verdesnek az utóhullámok. Az csak a szelídebb hullámok nyaldosása, ha csak pár évtizedre titkosítanak, vagy ha - csak úgy atyai módon - kékre-zöldre dádáznak egy-egy oknyomozó-riportert, vagy riporternőt, noha ez is ocsmány a velejéig. De csak legyintettünk, mondván; „ilyen az eredeti tőkefelhalmozás”, nomeg „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Nem csináltunk, hát most isszuk a levét!

Egyszóval, mind Viki, mind Fletó alaposan kihasználta a „privatizáció” adta lehetőségeket.

Aztán szép csendesen lecsengett a kezdeti eufória, a becsületes két marha (az Antal-kormány és a Horn-kabinet) jól elbénázta az időt és a pénzt, miközben elérkezet ’98. Mert az igazán nagy dolgot Viki vitte véghez, a robbantásoktól kísért, de egyébként csendesen szőke kilencvenes években. Önerőből! (Az ön és az én, vagyis a mi erőnkből.)

Viki nem tétlenkedett. Legelőször is jól összerúgta a port egy bizonyos Fodorral a kenyerespajtásával, meg a pár éve még nagyrabecsült SZDSZ-el, mondván köztük nem teremhet neki babér. Majd elérkezettnek látta az időt, és egy huszáros jobbraáttal - kihasználva a koleszos kapcsolatokat, nomeg az Oxfordban tanultakat - elindult a nagypolitika rögös útján. Nem ragozom a dolgot tovább; Sikerrel!

Annyira, hogy meg sem állt Magyarország miniszterelnöki székéig. Mondhatni szülinapi ajándéknak kapta, hiszen előtte pár nappal töltötte be a 35-öt. Szép karrier!

Mi meg tapsoltunk, hogy friss vér, meg fiatal dinamizmus, miegymás, és majd ki ugrottunk a bőrünkből. Aztán jött a koppanás, de nagyon. Kis magyar „watergate” Ibrahimmal, Tottal, meg Schlechttel, Simicskával meg az ő hosszúbájtjával, ezüsthajóval, hamburgerrel, Tokaj-hegyaljával, Gripenekkel és nemtaggyűlésekkel – hogy csak a legismertebbeket említsem. Más, egészségesebb társadalmakban már a tizedéért is kiírná valaki magát, no nem csak a politikából, de a büntetlen előéletből is. Nálunk nem így volt. Megúszta egy kormányváltással. De érezte már a ciklus közepén, hogy kiáll a rúdja. Hiába no! Fiatalság tapasztalatlanság, így az MSZP-s „vének tanácsának” nem volt ellenfél. De Vikit azért nem kellett félteni.

Miért is érdekes ez?

Talán azért, mert ekkor lépett színre a már megtollasodott Fletó és igazolt le az MSZP nevű „sportklubba”. Egészen véletlenül akkor, amikor egy bizonyos Deutsch nevű ifjúsági és sportminiszter körül kezdett elfogyni a levegő. A körül a Deutsch körül, aki a Viki egyik legjobb barátja. Hiába beléptetőrendszer-botrány, hiába a diploma hiánya, hiába a magánéleti zűrök, a barátság az barátság. „Akkor is sportminiszter leszel, ha beledöglesz” – mondta Viki és úgy lett, és látta, hogy ez jó. Mármint neki, meg az erkölcstelenségnek.

Viki tisztában volt a lehetőségeivel, de mivel nem buta gyerek, és azt is tudta, hogy politikusi értelemben még túl fiatal és előtte az élet, hát gondoskodott egy megfelelő „háttéremberről”. 2002 vészesen közeledett.

Most mondhatnák, hogy ez nagyon durva.

Persze, hogy durva, de gondolkozzunk csak el!

Az MSZP-nek úgy kellett a kampánypénz, mint egy falat kenyér. Nem volt kormányon, nem volt olyan könnyű lenyúlni az állami büdzsét, ami már amúgy is kezdett kiapadni a fenenagy privatizáció hatására. Mindenbe és mindenkibe kapaszkodott, amitől, vagy akitől csak pénzt remélhetett. Kapolyitól, Demjánon át Hernádiig, Kókától, Csányin át Bajnaiig – hogy csak pár nevet és csak határon belül említsek - és ugyan már miért maradna ki ebből az illusztris felsorolásból pont a Fletó. Egyszóval elég jól sikerült a kapaszkodás és az MSZP megint – immáron másodjára - összegründolt egy választási győzelmet.

De visszatérve a Fletó szerepére:

A gyanúra az ad leginkább okot, hogy a Fletó hirtelen bukkant elő a semmiből és pikk-pakk tett szert befolyásra az MSZP-n belül. A választások után egy évvel már ő az ifjúsági- és sportminiszter, a „dajcstomi” utódja (akiért meg a szívem hasad meg, látván mekkorát bukott, hogyan eszi az EU képviselők keserű kenyerét). Egy olyan intézményé, ami telis-tele időzített politikai bombákkal, amik robbantak is később ahogy kell, akárcsak a „dajcstomi” alatt. A rendszerváltás és 2000 között a Fletónak a nevét sem lehetett hallani politikai téren. Talán egyszer, amikor még ’89-ben együtt fejtágítottak a Dajcstomival a Janus Pannonius egyetemen. (Micsoda fatális egybeesések!) Egyszóval zöldfülű, de nem annyira, hogy személyében ne sikerült volna megtalálni a megfelelő embert a megfelelő helyre… (Érdekes, hogy a többi magyar pénzeszsák, miért nem akar a lóvé mellett egyben miniszterelnök is lenni?! Pedig a pénz és a politika – mint már fentebb említettem - sziámi iker. Ki érti ezt? Avagy nagyon is érthető!) A rossz nyelvek már akkor azt suttogták hogy a Fletó igazándiból egy háttérember. Ez a jellemzés a Meggyesi-kormány alatt kezdett egyre inkább hangot kapni, amikor felmerült annak lehetősége, hogy a háttérembert előre lökik a rivaldafénybe és  Fletóból esetleg miniszterelnököt csinálna az MSZP keménymag.

Háttérember?

Valóban nagy kérdés. De vajon kinek a háttérembere?

Számomra akaratlanul merült fel a kérdés és szinte mellbevágott. Mellbevágott a felismerés, az ok-okozati összefüggések ilyetén egybeesése.

Kezdődött 2005-ben (már Fletó volt a miniszterelnök, hiába no, az apró-pénz is jól fialhat), amikor a határon túliak szavazati jogáról volt a népszavazás. Mikola elszólta magát, hogy ezzel 20 évre be lehetne betonozni a hatalmukat. No lett is haddelhadd, de nagyon. És nem is ok nélkül. (Furcsa, hogy 2011-ben hová lett ez az elsöprő fölénnyel megszavazott ok? Elfújták a keleti szelek?). Az MSZP – élén a Fletóval – csinált akkora népszavazást, hogy abban hiba nem volt (30 millió románnal riogatás, stb). Mikola egy nagy marha volt, nem tudott időzíteni, előre jártatta a száját (most - 2011-ben - minden szava igazolva), kellett hát valaki, aki visszalapátolja a trágyát a lóba. Kellett egy „háttérember”, hiszen Vikinek még nem érett meg a helyzet ahhoz a bizonyos 20 évhez, túl erős volt a kohézió a balos- és közép-pártok között. Tehát Viki sunyított, míg Fletó közben intézkedett. Sőt, még rá is tett egy lapáttal 2006 tavaszán, Öszödön.

Egy beszéddel, amelyet sem a gazdaság racionalizálásának igénye, sem az átalakítások radikális tervezete nem indokolhatott. Olyan szónoklattal rukkolt elő, amit épeszű politikus sohasem engedne meg magának, hiszen az egyenlő volna a politikai öngyilkossággal. Egy ilyen kirohanás (?) mind a szónokra, mind a pártra nézve életveszélyes és ezt minden politikuspalántának már az elemiben beleverik a fejébe. Ilyen beszédet csakis szándékosan lehet kreálni, és csakis szándékos hevülettel - már eleve a nyilvánosságnak szántan - lehet elmondani. „Mondd meg az igazat és betörik a fejed!” tartja mondás. De vajon kinek az igazát? És vajon kinek a fejét törik be?

Mit tesz isten, fél évre rá ki is szivárgott (?!) a beszéd. Mindenki csodálkozott, hogy miért ilyen későn, és miért csak részletekben (szinte csepegtetve), hiszen voltak többszázan a teremben. Elképzelhetetlen, hogy valaki ne csinálna róla hangfelvételt, hogy ne hozzák nyilvánosságra és ne rohannának azonnal a sajtóhoz, ahogy kilépnek az öszödi kiskapun. És ráadásul pont az MSZP, amelyik olyan cserfes szájú bagázs, hogy még arról is felvételt készít, amikor az árnyékszéken ül? Ugyan már! És vajon ki szivárogtatott? Máig sem tudják! Vagy tudják - nem is kicsit, hanem nagyon -, csak nem akarják égetni magukat?

Mondjuk cseppet sem csodálkozok, hiszen kiderülne, hogy mekkora palimadár társaság, hogy ennyire hagyták megvezetni magukat, mitöbb, még asszisztáltak is az évszázad vikis bűvészmutatványához

Mindenesetre az időzítés frenetikusan jól sikeredett. Még noszogatni sem kellett nagyon az embereket, hogy menjenek az utcára, mentek azok maguktól, hagyományból, hiszen közeledett október 23-a, amire a magyar amúgy is ki van hegyezve. A többi már jött magától. A későbbiekben már az olyan apróságok, mint az UD nevű kiském-zéerté körüli balhé nem számított. (Abszurdum, sőt, jogi nonszensz, hogy egy árnyék-titkosszolgálat által lehallgatott és megfigyelt, még hivatalban lévő parlamenti párt tagjai legyenek később vádlottak, azért hogy világgá kürtölték önnön lehallgatásukat. Ezzel az erővel most az egész fidesz-familiáknak a vádlottak padján kellene ücsörögnie - lásd: 1999, Megfigyelési botrány). Dávid és Herényi segítő kezeit úgy törték ketté, mint a gyufaszálat. Nem volt nagy kunszt, hiszen pont azok voltak legjobban megfogva, akiknek hivatalból kellett volna lépniük. Gergényi, Laborc, Szilvásy. Ha jobban megbirizgálják már kezdet kezdetén az UD-t, azonnal borul nem csak az MSZP-s bili, hanem Viki jól felépített stratégiája is. (Viki – ellenzéki dacára - rendkívül tájékozott volt az UD-s ügyekben. Annak tevékenységéről, módszereiről, a célszemélyekről feltűnően jól informált volt. Mondjuk, nem is lehet csodálkozni. Egy esetleges árnyékkormány kialakításához kell egy jól szervezett árnyék-titkosszolgálat. Jó Kövér titkosszolgálat – olyan 1500 fős – fejszével, retesszel, Demeterrel.). Gergényit, az őskopót tüntették el legelőször. Laborc és Szilvásy kapott egy fal állást bevarrt zsebekkel és még inkább bevarrt szájjal. Mondván „…nehogy feszültségeket szüljön az MSZP-n belül…”, leállították a szivárogtató kiderítésének nyomozását is. Hogyhogy nem, ezt is a Fletó kezdeményezte. Fura! (Most már ott tart a dolog, hogy még akár le is sittelhetik őket és mindehhez az MSZP – cseppet sem meglepően - csak csendesen asszisztál. Jobb helyeken nem hogy titkosítanak 30 évekre, hanem azonnal világgá kürtölik a skandalumokat.)

Került ugyan egyszer (csak egyetlenegyszer) egy picinke porszem a kiválóan olajozott gépezetbe még 2007 tájékán egy bizonyos Zuschlag-ügyből kifolyólag, de - hál’ Istennek, a nyomozóhatóságnak és egy-két bűnbaknak – mára már elévülés és felejtés okán elsimulni látszik a dolog. Nem is érdemes beszélni róla.

Afelett sem lehet elsiklani, hogy a „tömeg” miért is skandálta a feledhetetlen rigmust 2006 szeptemberétől kezdve Fletóról. Mármint, hogy takarodjon. De milyen tömeg? Nagyjából 200-300 jól szervezett gazember végezte a tulajdonképpeni uszulást, az egyébként tuskóhátú magyarok között. Ezeket az uszulókat pediglen nagyszerűen be lehetett azonosítani a felvételeken. Egy épkézláb titkosszolgálat már rég leépítette volna őket, ehelyett hümmögtek, hápogtak, és teret hagytak a tombolásnak és rombolásnak, mert jönnek az ügyvédek, oszt’ jónapot. És jöttek is!  Ennek folyománya lett aztán, hogy egy-két ipszilon kromoszómás kishalat (Budaházy, Toroczkay) le is nyomtak az istenadta nép torkán. Ez nem lehet csak a véletlen műve. Ennyire béna nemzetbiztonsági szolgálat sehol a világon nem létezik, még a legnagyobb európai demokráciákban sem, de még az üveghegyeken túl élő, mormota-effektusban leledző Norvégiában sem. Különösen, ha puccskísérletről van szó. (Hol vannak (voltak) a híres-hírhedt titkosszolgálati módszerek, a jól bevált kreált vádak, hamis e-mail levelezések (lásd: UD-módszer) és kisdobozok nagypénzekkel (lásd: Viki-módszer: Torgyán A., Szabadi, Hagyó) a nem kívánatos „elemek” elhallgattatására? Hát tenéked magyarázzam?!)

Apropos puccskísérlet! Ehhh! Az is olyan tessék-lássék volt, hogy hoztam is valamit, meg nem is. Tipikus Viki stílus, ami nem hozott volna eredményt a választások előtt, főleg ha az a választás olyan sebbel-lobbal előrehozott. Ha 2008-ban lett volna egy előrehozott választás, már 2010-re kiderül a turpisság és oda a jól felépített (ország) imázs. Azt mindenki tudja, hogy Vikinek a legnagyobb erénye a türelem, a kivárás. Meg is hozta az eredményt 2010-re.

Száz szónak is egy a vége: Az MSZP előbb elvesztette koalíciós partnerét. Mert úgymond, „az SZDSZ vezetése - a célokat illetően - nem értett egyet az MSZP vezetésével”, legfőképpen a Fletó elképzeléseivel. Kiléptek a koalícióból ugyan, de a parlamentben - csudák-csudájára - mégis teljes mellszélességgel kiálltak a nagyobbik párt mellett, mondván „…nehogy már a Viki azt higgye…”. A naivak! Mert Viki meg úgy gondolta, hogy nehogy már a nyúl vigye a puskát, aminő gondolat pontosan egybevágott az MSZP és Fletó gondolataival. Újabb véletlen?  (Szegény Kuncze! Nem csodálkozok, hogy ekkor lett nagyon elege az egészből, pedig abban az emberben – már csak volt belügyérként is - még nagyon sok volt, és nagyon sokat tudott. Jött helyette – cseppet sem meglepően - egy Kóka…). Mindezek után az MSZP végtelen lassan, majdhogynem sunnyogva hátrált ki Fletó mögül. Azt is hogyan? A közvélemény (?!) nyomásának engedelmeskedve lemondott ugyan Fletó a pártelnökségről, meg a miniszterelnökségről, de az MSZP pozícióban hagyta. No nem annyira - hiába bárminemű szép szólam Fletó részéről, hogy így az MSZP-ért küzd, meg úgy –, hogy ne tudott volna kikelni egy újabb sárkánytojás pár emeszpés ifjú titán képében.

2006-tól az MSZP egy zsarolható párt lett, árnyéka önmagának, s mint ilyen, nem csak magából, hanem a fél országból csinált hülyét.

Ennek a „háttértevékenységnek” lett egyenes következménye, hogy Viki röhögött a markába egyet és 2010-ben - már úgy istenigazából – hatalomra került.

Ami Fletót illeti, még jelenleg is aktívan tevékenykedik, sőt virul, mint a bánáti rózsa. Megalapította a DK-t (no, nem a Davis-kupát, hanem Demokratikus Koalíciót) és gyűjti bele az embereket. Sokan még most is hisznek a Nagy Bűvésznek, aminek következménye, hogy az MSZP még maradék büszkeségét is („…Drága barátaim, ki a frászt érdekel a mosógép?…”) sárba tiporják és magát a pártot - főleg a szavazóit - végleg eltüntetik a magyar politika színpadáról. Az, hogy most koncepciós perekkel és egyéb gumicsontokkal a Fletó bekerül a mártírok mauzóleumába, tulajdonképpen a Viki malmára hajtja a vizet, hiszen viszi az MSZP megmaradt szavazóinak jelentős részét, ami persze meg sem közelítheti a Vikiék – már rendesen csökkenőben lévő - népszerűségét. De egyáltalán: Biztos, hogy a Fletó a mártír és nem a Viki teszi szándékosan azzá? Elvégre biztosítani kell valahogy azt a bizonyos „hátteret”.

Érdemes néhány szót ejteni a három szatelit-pártról is. KDNP, LMP, Jobbik. Az első kettőt Viki – ha hatalmon marad (marad?) - megeszi szőröstől-bőröstől, mint ahogy a KDNP-t már meg is ette. Az új választási törvénnyel, meg semmi más szerepük nem lesz ezután, mint bio-díszletnek maradni (már most is azok). A Jobbik? No az már keményebb dió. Ő az a bizonyos ezerfejű hydra, aminek prototípusát a Viki alkotta meg a polgári körökkel. A Jobbik egy sajátos képződmény, ami a Viki-Frankenstein műtőasztalán született és egyre erősödik. (Az ég óvjon mindannyiunkat attól, hogy jelentős erővé duzzadjon a magyar parlamentben, mert nagyon úgy néz ki, hogy jelenleg pont arrafelé tendál a helyzet.)

„Divide et impera!” (Oszd meg és uralkodj!) Ezt az ókori klasszikust Viki maradéktalanul és szigorúan betartja. Sikerült leszalámiznia a KDNP-t, a kisgazdákat, az MDF-t, SZDSZ-t, a határon túli magyar pártokat és a szakszervezeteket, az a pár millió „paraszt” meg feláldozható. Már csak az utolsó bástyát, az MSZP-t kell eltűntetni és kész a nagy mű… Sakk-matt! Semmiség az egész, meg van hozzá a megfelelő háttér, de legfőképp a megfelelő háttér-ember, aki elvégezheti Viki helyett a piszkosmunkát.

Viki egyedül Fletótól tart – mondották volt az okosok.

Lehet, hogy nincs rá oka, ugyanakkor az is lehet, hogy különösen nagy oka van rá.

Nem állítom, hogy a fentebb leírtak szándékosságból fakadnak (a kisördög azért csak befészkeli magát az emberbe). Lehet, hogy nincs szó szándékosságról és a tégla akarata ellenére tölti be szerepét. Ha viszont így van, akkor még rosszabb, mert ebben az esetben a magyar politikai életnek egy olyan, - Viki képében - hidegen számító erővel kell szembenéznie, amelyet történelme során csak ritkán tapasztalt. Az ellen pedig egy újabb „öszödi beszéd” édeskevés.