Plakátra tett Magyarország

„Dúl a plakátháború”. Ilyen és ehhez hasonló hangzatos címekkel olvashatók az írott és elektronikus sajtóhírek arról az állapotról, ami most Magyarországon zajlik. Hogy milyen ez az állapot? Leginkább meghasonlott.

A kormány, de legfőképpen Orbán Viktor által kezdeményezett és levezényelt migrációellenes őrület immáron valóban egyféle nemzeti konzultációba csapott át, ha nem is olyan formában, ahogy azt egyesek elképzelték. Mert miről is van szó?

A kormány, illetve a miniszterelnök legújabb, egymilliárdos, a bevándorlás és terrorizmus problémája mögé bújtatott, konzultációnak látszó levélküldeményeiről kiderült, hogy azok leginkább a kukában végezték, ami éppenséggel nem nevezhető dicséretnek a neoszocialista és unortodox PR-munkát illetően. Mindezt látva és érzékelve tűzoltásba kezdett a kormány potom 300 milliós óriásplakát-kampányával, ugyanezen témában, hasonló eredménnyel, sőt. Egy bizonyos internetes portál (Vastagbőr) és az immáron bejegyzett Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) gyűjtésbe kezdett, hogy ellenplakát kampányt indítson, mert hisz, ha harc, akkor legyen harc. Ám itt felmerül a kérdés, hogy ki ellen, mi ellen?

Érdemes a különböző sajtóorgánumokból és az internetről - főleg annak közösségi oldalairól - szemezgetni, mert hatására sok minden kerül reflektorfénybe. Legfőképpen az, hogy itt már huszadrangú kérdés a migrációellenesség, avagy a szimpátia, a terrorfenyegetettség sem téma, sokkal inkább a kormányfő elmeállapotának kifigurázása a cél. Persze tudvalevő, hogy a humor, a szatíra olykor gyilkos fegyver tud lenni, de ugyanakkor kétélű is lehet. Például arról is érdemes lenne néhány szót ejteni, hogy plakát ellen a plakát-e a legjobb fegyver, vagy inkább elismerése annak, hogy „te sem vagy különb a Deákné vásznánál”. Az viszont különösen feltűnő és elgondolkodtató, hogy míg a kormány 300 milliót költött 300 plakátra, addig a Vastagbőr 18 millióból megoldaná ugyanazt a mennyiséget… jókora Simicska segítséggel (!?).

Apropó 18 millió: A Vastagbőr értesítése szerint ez az összeg egy-két nap alatt gyűlt össze közadakozásból (az Átlátszó hónapok óta kuncsorog a négyezer előfizetésért, több-kevesebb sikerrel). Hogy is van ez? Talán el kellene gondolkodnia a Vastagbőrnek és a MKKP-nak azokon a megjegyzéseken, miszerint plakátra van készség, de a rászorulók megsegítésére annál nehezebben nyílik a buksza. Hiába no, ez is Magyarország!

Az a jelenség sem elhanyagolható, amit ez az ellenakció generált. Ugyanis alaposan aktivizálta az összes, még bujkáló neonácit, antiszemitát és rasszistát. Ennek bizonyítására elég, ha csak végigböngésszük a különböző közösségi oldalak hozzászólásait. Persze ennek is van haszna, mert hiszen kibújt a sok szög a zsákból. Köztük például a civilnek látszó CÖF, akik a tőlük megszokott vehemenciával estek neki a "kutypártnak", nem kis idegenellenes felhanggal.

Ám a legfontosabb, amire ez az egész plakát-háborúsdi rávilágít, hogy az ország immáron véglegesen és végletesen szétszakadt, a gyűlölködés mocsarába süllyedt (itt most teljesen érdektelen, hogy kinek, milyen mértékben köszönhető, hiszen mindannyiunknak jócskán részünk van benne), holott egy-két évtizede még azt hittük, hogy megszabadulunk végre ettől a „magyar átoktól”, s végre tiszta lappal indulhatunk. Nem így lett. Gyűlöljük a kormányt és annak vezetőjét és viszont. Az ellenzék imhol ellenség, aki ellen harcolni kell, és ebben a harcban minden eszköz megengedett. Még a legmocskosabb és legbecstelenebb is. Gyűlölik egymást az emberek országon belül és határon túl, gyűlölik egymást a rasszok és nemzetiségek, gyűlölik egymást a vallások, és hitek, gyűlölik egymást a létállapotok. És bármennyire is szeretnénk magunkról az ellenkezőjét mutatni, bizony ez az ellenplakátozás is valahol a gyűlöletre épül, lettlégyen az bárkinek a keze munkája. Attól nem lesz egy nemzet egységes, hogy még a trafikhoz is hozzábiggyesszük a nemzeti jelzőt, de attól sem, ha kigúnyoljuk, illetve minden önkritika nélkül támadjuk a nemzeti érzést. Ez valami egészen más, ennek belülről kell fakadnia, bizonyos szellemi érettséget megkívánva. Elkeserítő azt látni, ahogy óvodás szinten próbálunk megoldásokat keresni a saját problémáinkra.

Magyarország kiplakátozta önmagát. Ha átlépjük a határt és rátekintünk egy építkezést propagáló, „épül-épült az Európai Unió támogatásával” feliratú plakátra, nyomban rádöbbenünk, hogy a büszkeségünk bizony jócskán kikandikál a rongyos gatyánkból. Ha ránézünk egy migrációllenes plakátra, kiderül, hogy a híres magyar vendégszeretet és adakozókészség csak addig él, amíg a vendégnek teli a tarisznyája, az ínségnek pedig kívül tágasabb. És ugyanez vonatkozik az ellenre is. Hiába hirdetjük akár magyarul, akár más nyelven, hogy szeretünk benneteket feketék, arabok, zsidók és cigányok, ha nem ekként cselekszünk. Nem elég emberbarátnak látszani, úgy is kell élnünk. Csakhogy Magyarország nem így él és gondolkodik. Egyetlen ember nem megy az utcára a szegregáció miatt, vagy azért, hogy a kormány hermetikusan le akarja zárni déli határainkat (hol vannak most a vajdaságiak szavazatai?), kényelmesebb kirakni 300 idióta plakátot. Egyetlen ember nem ment az utcára a hajléktalanokért, vagy a nélkülözőkért (az éhségmeneteseknek még hólapátot is kínáltunk), vagy azért a szerencsétlenért, aki a kórház előtt halt bele az ellátatlanságba, vagy vetette magát elkeseredésében a vonat elé. Bezzeg egy 300 forintos vizitdíj, vagy a netadó miatt… annál többen. Álszentek vagyunk és egoisták, mi több még ostobák is, hiszen mindezt óriásplakátokon hirdetjük. És hogy ki, milyen tanulságot von le, amikor efféle plakátokat lát az utcákon? Gyanítom (tisztelet a kevés kivételnek) semmit, hiszen csak önmagunknak állítottunk hű tükörképet. És hogy milyen ez a kép? Sajnos lesújtó. Leginkább a kissé érettebb fejjel gondolkodó szomszédaink szemében. A plakátra tett Magyarország a torz gondolatok torz képi kivetülése. Ábrázolása egy jobb sorsra érdemes nemzetnek és országnak.