Gulyás Gergely fideszes akárki javasolta az ő tengernyi
eszével (no, nem olyan sok, csak olyan folyékony), amivel még az egyébként
„szintén zenész” Novák Elődön is túltett:
„…az emberiesség elleni bűncselekmény esetén akkor is le lehessen
folytatni az eljárást, ha közben a vádlott meghal.”.
Gondolom mindezt a „halottakról jót, vagy semmit”
keresztényi elv és Biszku Béla egészségi állapota alapján. Ámbár megjegyzem,
hogy akinek ennyire számítanak a halálára (és számítanak rá, különben miért a
sürgősségi tárgyalás?), az hosszú életű lesz.
A katasztrófa az, hogy holmi lengyel törvény félrefordítása
apropóján erre a zsenialitására még törvényt is alkottatna, amit – ismerve a
kormány szavazógépezetét – még képesek is megszavazni. Ámbár jó esély van arra,
hogy a röhögéstől remegő kezű honatyák alaposan félrenyomnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése