Lázár János a következő szavakkal reagált azon újságírói
kérdésre, hogy „Mi a véleménye arról, hogy Dobrev Klára feljelentette Orbán
Viktort?”: „Apró elvtárs családja hasonlít a Bourbonokhoz. Semmit sem
felejtenek, és semmit sem tanulnak.”.
Én most Dobrev Klára helyében kihúznám magam. A Bourbonokkal hasonlítani – még ha pejoratív értelemben is – nem kis büszkeségre adhat okot. Ugyanis a Bourbonok több mint 600 évig uralták Európát, vagy voltak jelentős hatással az európai és a világtörténelem alakulására. A katolikus egyház például még mindig nem tudja függetleníteni magát a Bourbonok hatása alól. Ám, hogy mit és hogyan felejtettek, vagy miből és hogyan tanultak, arról Lázárnak fogalma sem lehet. Pedig elég lenne csak feltekintenie történelmi zászlainkra.

Apropos, felejtés és tanulás, illetve okulás:
Lázár János – akárcsak az általa annyira rajongott és
rettegett Orbán - politikai pályája igazán bővelkedik a példákban a felejtés és
tanulás mikéntjéről. A Bourbonokkal ellentétben a különbség csak az, hogy ők
felejtenek is, miközben nem is tanulnak. És ha már Bourbon, akkor legyen
„kövér”. Elég, ha csak azt vesszük, hogy ő is, Orbán is és Kövér László is
hajlamos elfelejteni (akárcsak felmenőik), hogy miféle emlőn nevelkedtek. Ugyanazokon,
amelyeken Apró Antal. Lázár ezzel a burbonozással egyértelműen megtagadja mind
a saját, mind a főnökei múltját. Tulajdonképpen leburbonozta (értsd:
lekomcsizta) az egész ősfideszes pereputtyot. Ahogy ismerem őket, még vállon is
veregetik érte. A gond csak az, hogy ez a kis aljasság nem párosul az
okulással. Nem tanultak a múltból, hát miért ne lépnének ugyanazon fekáliába,
mint „kiváló” elődeik.
Még valami: A Bourbon-ház egyik legjelentősebb képviselője a
„Napkirály” XIV. Lajos, volt, aki igencsak kivette részét az abszolutizmus
kiépítésében. Lázár is és Orbán is nyilván tisztában van e fogalom mibenlétéről
(Ajaj, ők ne tudnák?!), különben nem gyakorolnák olyan szorgalommal.
Viszont van egy rosszhírem Lázár és a hozzá hasonló
„nemtanulók” számára: A Bourbonoknak az 1800-as évek forradalmai jelentették a
véget. Lázár abszolutista és az ő hittársainak „virágzása” a Bourbon-időknek a
századrészét sem élték meg (a húszéves álomra ne is vesztegessünk szót), és
máris forradalom közeli állapotot generáltak. („Apró elvtárs” ezen a vonalon is
jobban teljesített, ő kihúzta majd’ 30 évig, arról nem is beszélve, hogy ő
kapta vissza, illetve vehette át a Szent koronát Cyrus Vance-től, ami Orbán és
Lázár számára történelmileg nyilván megbocsáthatatlan.). De miért is
csodálkoznánk, hisz tulajdonképpen ennyit is érnek. Szóval jobban meg kellene
gondolnia Lázár elvtársnak, hogy miket mond. Ha már nem tanult (leginkább
történelmet), akkor inkább hallgasson, mert az „apró” bunkócskájával könnyen
önmagát verheti fejbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése