Reklám

Jó magyar mazochistaként  nem átallottam megszámolni, hogy egy bizonyos kereskedelmi csatorna átlag tízpercenként iktat be műsoraiba egy-egy ötperces „pihentető” blokkot, amelyekből 3 perc reklám, 2 perc ajánló. Persze van olyan csatorna, ahol ez akár a többszörös is lehet, de ez az átlag. Tegnap például egy óra alatt négy ilyen reklámblokkot volt szerencsém élvezni, közkincsé teszem hát tapasztalataimat.
Az egyik 3 perces reklámban öt reklámklip volt látható, amelyből öt gyógyszerreklám volt egy pedig fizetett társadalmi célú hirdetés. A másodikban négy gyógyszer mellett egy társadalmi, és egy egyéb, a harmadikban ugyanaz, mint az elsőnél, a negyedikben pedig, mint a másodikban. Egy óra termése tehát a következő:

18 gyógyszerreklám

4 társadalmi célú hirdetés

2 egyéb

A mennyiségi kérdés mellett a tartalmi sem elhanyagolható. Azon elv alapján, hogy minden reklám hazudik, több kérdés is felvetődött bennem.

Nem nagyon értem például, hogy egy-egy vitamin, multivitamin vonatkozásában mi lehet a kockázati tényező (üdítő kivétel volt a C-vitamin reklám), miért kell megkérdeznem fogyasztása előtt orvosomat, vagy külön, sajátbejáratú gyógyszerészemet? Azt sem értettem eleinte, hogy miért fontos manapság az, hogy a legtöbb gyógyszer „akár 12 órán át is kifejtheti” hatását, mérsékelheti a betegség tüneteit? Aztán rájöttem. A lényeg, hogy a melós a munkaidőt mérsékelten átvészelje, ne jajgasson, ne prüszköljön, aztán otthon már csinálhat a betegségével, amit akar. A lényeg, hogy ne menjen betegállományba, vagy betegszabadságra. A saját, jólfelfogott érdekében ugyebár. Mert a gyógyszer a nevével ellentétben nem gyógyít, csupán mérsékli a tüneteket. Ellenőrizetlen, bevizsgálatlan készítmények hagyják el nap, mint nap ezen üzemek gépsorait, és cseppet sem véletlen, hogy egy-egy célzott hatás mellett több száz mellékhatást (akár halál is) is felsorolnak. De hát erről szól az egész. A pénzről. Hiszen az egészség a világ számára nem üzlet. Köztudott ugyanis, hogy a világ legnagyobb pénzügyi szörnyetege (a fegyver és olajüzlet mellett) a gyógyszer- és vegyipar, így cseppet sem meglepő, hogy a legtöbb reklám gyógyszer és vegyipari termékeket reklámoz. Ők meg tudják fizetni. Ahogy a hazugságokat is.

A másik feltűnő dolog a reklámdobogó második helyét elfoglaló, ama bizonyos „társadalmi célú” lózung. Mind mennyiségileg, mind minőségileg. „Nálunkegyedülállóannullaszázalék”…, meg „Európábannálunkcsökkencsak”… Annyiszor adják le, hogy az ember már-már elhiszi. De hiszen ez is a cél. Addig ismételni egy hazugságot, amíg igaznak nem hisszük. Egy hazug kormány hazug reklámhadjárata. Vagy nevezzük inkább egyoldalú nemzeti konzultációnak? De mindegy is. A kérdés jelen esetben az, hogy miből? Természetesen közpénzből. De hiszen kilóg a fenekünk a lyukas nadrágból – mondhatnánk. Avagy netán az egy százalékot ilyesmikre csoportosították át? Meglehet. Mindenesetre tény, hogy január elseje óta a nap huszonnégy órájában, óránként négy alkalommal adják le. Az napi közel száz reklám, ami alaphangon és kedvezménnyel (reklámonként 70 ezer forint), napi 7 millió, azaz havi 210 millió forint. És ez csak több lehet, sem hogy kevesebb. A mi adóforintjainkból. És ez csak egy árva kereskedelmi csatorna. Hol van még a többi?!

Szóval a hazugságokat meg kell fizetnünk. És mi meg is fizetjük. Önként és dalolva. Fizetünk a kábelért és grátisz a hazugságokért. Mert így szép az élet. Vagy mégsem?