"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2015. január 5., hétfő

Hülyeségszilánkok XXXIV



Az aktuális hülyeség Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkárának szájából tört elő.

Nevezett büszkén jelentette be, hogy egy év alatt több mint 200 ezerrel nőtt a disznók száma, hála a gázszerelőknek és a kormány sertésstratégiájának. Mert nálunk ilyen is van. Stratégia nélkül egyébként is egy tapodtat se, a határ meg – mint köztudott – a csillagos ég és a hatmilliós sertéslélekszám, hiszen ezt ígérte a vezér. Közben vastaps és éljen… Na nem mondom meg, hogy ki.
Menczelné arra is kitért, hogy a stratégiának köszönhetően néhány százalékkal csökkenhetett a feketegazdaság az ágazatban. Így, feltételes módban, ami ugyebár azt feltételezi, hogy lila gőze sincs a dologról, legfeljebb hallott valami ilyesmiről. Ahogyan Dezsőről is. Talán. Esetleg.

Közben pedig olcsó disznónak sok a leve („Vizeshús” – Plajbászblog 2014. 07. 28.), de hol itt az olcsó disznó? Nyilván a feketepiacon (esetleg a narancsszínűn), mert a fehéren valahogy nem lelék e hazában. Karácsonykor – gondolván mulatunk – vettem is egy kevéske füstöltoldalast a káposztába. Népes a família, tehát nem egész másfél kilót, potom 3700-ért. Szinte ingyé van, vitték is mint a cukrot, nagy bánatára a növekedett disznóállománynak. De finomra sikeredett, s mondogattuk is a megboldogultnak az ünnepi asztalnál, hogy „Jövőre, veled, ugyanitt!”. Sűrűbben ugyanis nem megy. Hát nem egy disznóság?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése