Surányi György, volt jegybankelnök szerint a
végtörlesztés hiba volt, amelyet semmiféle szakmai, vagy társadalmi ok nem
indokolt.
Véleményem szerint – és ezzel nem vagyok egyedül – pedig nem hiba, hanem egyenesen bűn volt, hiszen olyanoknak tették lehetővé a devizahitelek alacsony árfolyamon való végtörlesztését, akiknek tulajdonképpen nem is volt rá szüksége, úgymond volt mit a tejbe aprítaniuk. Többek között a politikusoknak, és olyan személyeknek, akik például pénzügyi manővereikhez vették igénybe a forinthitelekhez viszonyítva akkor még jelentősen kedvezőbb deviza alapú hiteleket. Ezek az emberek amúgy is könnyebben kapták a hiteleket, hiszen kereseti mutatóik jóval nagyobb garanciát jelentettek a bankoknak, mint az átlagemberekéi.
Ez a bűnben fogant törvényi rendelet, semmit sem segített a devizahiteleseken, kivéve azt a párezer tehetősebb hitelest, akik anyagi helyzete lehetővé tette, hogy egyösszegben fizessék vissza tartozásaikat. Azon kívül, hogy a bankoknak is mérhetetlen kárt okoztak, a többségen ez egyáltalán nem segített, s ezt a jelenlegi állapot is mutatja. A forintra átváltással senki sem jár jól, hiszen azóta a forint árfolyama a devizákéhoz viszonyítva folyamatosan romlik. A devizahitelek folyósításakor a forint árfolyama durván 180 forint volt az euróhoz képest, amely manapság már a 310 forintot is meghaladja, és az ország gazdasági állapota nem azt mutatja, hogy ez a közeljövőben pozitívan változni fog. Ezért van az, hogy a legtöbb devizahiteles már nem nagyon szeretné a kötelező forintosítást, hiszen ezzel bebetonoznák az adósságát, még a reményt is elvéve tőlük.
A végtörlésztés nem csak diszkriminatív volt tehát, de kontraszelekción is alapult, amelynek kizárólagos haszonélvezői az ügyeskedők és nem a rászoruló lakosság volt. Hogy mennyire álságos a kormány devizaadós mentőcsomag-tervezete, azt jól példázzák az ócsai potemkinfalu üresen kongó épületei is.
Összefoglalva: A kormány nem hibázott, hanem szándékosan bűnt követett el az unortodoxia politikáját meghirdetve, és azzal, hogy olyan emberekre bízta az ország pénzügyi gondjainak rendbehozatalát, mint a minden tekintetben hozzánemértéséről tanúbizonyságot tevő Matolcsy György. Kósa, vagy Szijjártó forintbedöntő mondatai csak katalizátorai voltak e folyamatnak. A kormány most olyan kényszerpályán mozog (mi sem bizonyítja jobban, mint az újabb és újabb adóformációk kivetése), amit tulajdonképpen önmaga jelölt ki, hiszen az eszement bank- és beruházás-ellenesség, a cseppet sem vállalkozóbarát, úgynevezett „nemzeti érdek politikája” az, amely ennyire nehéz helyzetbe hozta a devizahiteleseket. És immáron nem csak őket, amit az egyre szaporodó társadalmi elégedetlenség is mind jobban bizonyít.
Véleményem szerint – és ezzel nem vagyok egyedül – pedig nem hiba, hanem egyenesen bűn volt, hiszen olyanoknak tették lehetővé a devizahitelek alacsony árfolyamon való végtörlesztését, akiknek tulajdonképpen nem is volt rá szüksége, úgymond volt mit a tejbe aprítaniuk. Többek között a politikusoknak, és olyan személyeknek, akik például pénzügyi manővereikhez vették igénybe a forinthitelekhez viszonyítva akkor még jelentősen kedvezőbb deviza alapú hiteleket. Ezek az emberek amúgy is könnyebben kapták a hiteleket, hiszen kereseti mutatóik jóval nagyobb garanciát jelentettek a bankoknak, mint az átlagemberekéi.
Ez a bűnben fogant törvényi rendelet, semmit sem segített a devizahiteleseken, kivéve azt a párezer tehetősebb hitelest, akik anyagi helyzete lehetővé tette, hogy egyösszegben fizessék vissza tartozásaikat. Azon kívül, hogy a bankoknak is mérhetetlen kárt okoztak, a többségen ez egyáltalán nem segített, s ezt a jelenlegi állapot is mutatja. A forintra átváltással senki sem jár jól, hiszen azóta a forint árfolyama a devizákéhoz viszonyítva folyamatosan romlik. A devizahitelek folyósításakor a forint árfolyama durván 180 forint volt az euróhoz képest, amely manapság már a 310 forintot is meghaladja, és az ország gazdasági állapota nem azt mutatja, hogy ez a közeljövőben pozitívan változni fog. Ezért van az, hogy a legtöbb devizahiteles már nem nagyon szeretné a kötelező forintosítást, hiszen ezzel bebetonoznák az adósságát, még a reményt is elvéve tőlük.
A végtörlésztés nem csak diszkriminatív volt tehát, de kontraszelekción is alapult, amelynek kizárólagos haszonélvezői az ügyeskedők és nem a rászoruló lakosság volt. Hogy mennyire álságos a kormány devizaadós mentőcsomag-tervezete, azt jól példázzák az ócsai potemkinfalu üresen kongó épületei is.
Összefoglalva: A kormány nem hibázott, hanem szándékosan bűnt követett el az unortodoxia politikáját meghirdetve, és azzal, hogy olyan emberekre bízta az ország pénzügyi gondjainak rendbehozatalát, mint a minden tekintetben hozzánemértéséről tanúbizonyságot tevő Matolcsy György. Kósa, vagy Szijjártó forintbedöntő mondatai csak katalizátorai voltak e folyamatnak. A kormány most olyan kényszerpályán mozog (mi sem bizonyítja jobban, mint az újabb és újabb adóformációk kivetése), amit tulajdonképpen önmaga jelölt ki, hiszen az eszement bank- és beruházás-ellenesség, a cseppet sem vállalkozóbarát, úgynevezett „nemzeti érdek politikája” az, amely ennyire nehéz helyzetbe hozta a devizahiteleseket. És immáron nem csak őket, amit az egyre szaporodó társadalmi elégedetlenség is mind jobban bizonyít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése