Taburendszer

Tabu. Az idegen szavak szótára szerint a kifejezés érinthetetlenséget jelöl. Valamely személy, tárgy, téma érinthetetlenségét, amiről-akiről nem szabad beszélni, hozzáérni. Számos dolog létezik, ami tabu, kezdve istenektől-kisistenektől, a jelképeken át a viselkedési formákig. De milyen is lehet egy taburendszer? Mint a nevéből is kiolvasható, vagy egy tabuk összességét tartalmazó egység, vagy egy egység, egy rendszer, amely tabukra épül.

Van egy politikus – országát nevezzük Unortodoxiának -, aki szerint a régi politikai világokat jellemezte a taburendszer, amiben van is némi igazság. Azért csak részleges igazságtartalmú az állítás, mert nem csak a régi politikai világokra volt ez jellemző, hanem számos mai, modernnek hitt politikai világra, mint például egy közép-európai unortodox és illiberális világra is.

Ez a bizonyos vezető unortodoxiai politikus azt állítja, hogy a liberális demokráciák, mi több a liberális gondolkodásmód is tulajdonképpen egy taburendszer, amely megfoszt. Leginkább az önálló „innovatív” (!) gondolkodás lehetőségétől. Azt is hozzátette még ez a bizonyos politikus, hogy megfoszt az őszinteségtől és a korrektségtől is. Mármint politikai értelemben.

És miközben énekeljük a „cisztercita haj, hová lett a vaj?” kezdetű gyermekdalt, lássuk a tényeket:

Általában a liberális demokráciák azok, ahol minimális a tabuk száma, köszönhetően a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságnak és a politikai korrektségnek. Viszont Unortodoxiára mindez nem jellemző, lévén ott a demokráciának egy „sajátos megközelítésű” alkalmazása, ami annyit jelent, hogy van ugyan demokrácia és szabadság, de van egyben egy exponenciálisan növekvő tabuszám is. Hogy mik is ezek, azt a hely szűke miatt nehéz lenne felsorolni, ezért álljon itt néhány példa:

Tabu immáron a fentebb említett politikus-miniszterelnök személye. Olyannyira, hogyha valaki a Parlament üléstermében merné kritikailag illetni, azt rövid úton és bunkó módon rendreutasítják, pedig Unortodoxia nem egy alkotmányos monarchia, és elsőszámú tabuja sem egy királynő. Tabu az alaptörvény és annak minden alkotmányos visszássága. Tabu az államháztartási hiány, minden oka és okozata. Tabu a vagyonosodás, az osztogatás, mindenféle kormányzati pályázat és annak döntnökei, tabu a közpénzek felhasználásának módja és leginkább összege, tabu a kormány, és annak kritizálhatósága, tabu a választás tisztasága, illetve tisztátalansága, kormányközeli „civil” szervezetek anyagi forrása, stb… stb. Még hosszan lehetne sorolni.

Unortodoxia tabukategóriás vezetője szerint a jóléti államoknak és rendszereknek nincs jövője. Ergo, a rosszléti elnyomórendszereknek van, amilyenek az olyan „liberális” taburendszerek, mint például Oroszország, Katar, Szaúd-Arábia, Észak-Korea, Líbia, Irán, Irak, Szíria, Uganda, Venezuela … Állítólag egyedül Unortodoxia illiberális demokráciája volt egyedül képes „nekimenni a rezsiszámláknak”, fülöncsípni a bankokat és multikat. Úgy a politikai korrektség és innováció jegyében.

Unortodoxia illiberális taburendszerében nincsenek tabuk. Papíron. Mert a valóság egészen mást mutat. Példának okáért hazudni csak pontosan és szépen, ahogy a tabu parlagfű növöget a réten… illetve a tabu parlagon. Kard ki kard, illetve tőr ki tőr, mert egy taburendszer tabuiról írni-szólni csak állás és fővesztés terhe mellett, mert hiszen első az őszinte gondolkodás… Na meg persze a foci, stadionostól, szotyistól. És lopni is csak őszintén, profi módon, tabuk és skrupulusok nélkül, mert az amatőrök lebuknak és aztán jöhet a vezetőszár, a közmunka… esetleg milliós prezidenciális juttatás. Pénzt meg előre nem kérünk ugyebár, ahogyan azt egy veretes mondatban egy veretes jelölt éppen kifejtette.

Szóval van egy ország az Óperenciás hegyek között, amelyben nincs taburendszer, de valahogy mégis egyre több a tabu. És aki bármely tabut akár szóban, akár tettleg merészelné illetni, azt jó esetben megkergetik egy tolólapos erőgéppel, rosszabb esetben lehazaárulózzák, és aztán jöhet a TEK, merthogy az is egy tabu. Persze mindennek van előnye is. Nincs gond a kajára és fűtésre, nem kell tévé-előfizetési díjjal törődni, és akár még a nemzet sportolójává is kinőheti magát az ember. Egyetlen tabu van, mégpedig a maga materiális valóságában: a rácsok.