EU - Szkepticizmus és kettéosztottság

Vajon elgondolkoztak-e az Európai Unióban (EU) azon, hogy miért is növekszik tagállamaikban az euroszkeptikusok aránya? Vajon vizsgálják/vizsgálták-e ennek a folyamatnak az erősödését a kezdetektől, napjainkig? A válasz nyilvánvaló igen, ám ezt közérthetően még soha senki nem fogalmazta meg. Az ok-okozati összefüggések elemzése valahogy elveszett a nemzeti problémák megoldáskeresési erdejében.
Tehát miből is fakadhat a szkepticizmus és megosztottság?

Előzmények

Az Európa Unió létrehozásának terve már a múlt század ’70-es éveiben megfogalmazódott. Alapját az EGK (Európai Közös Piac) képezte. A fejlett nyugat-európai tagállamok egy egységes európai gazdasági és kereskedelmi platform létrehozását szorgalmazták, az országaik közötti gazdasági együttműködés megkönnyítése érdekében. Ezen országokban már eddig is jelentős kedvezményeket élveztek az egymás közötti ipar és kereskedelem téren, ám a piac véges felvevőképessége mégiscsak határt szabott a töretlen fejlődésnek. Ebben közrejátszhatott például az Egyesült Államok patrióta gazdaságpolitikája csakúgy, mint maga az EGK belső szabályrendszere, mely korlátokat szabott a Közös Piacon kívüli gazdasági kapcsolatoknak és kereskedésnek. Fontos tényező volt ekkoriban még Európa politikai kettéosztottsága is. A volt szocialista tömb ekkor még az EGK ellenpólusaként létrehozott KGST-n belül kereskedett és a Közös Piac tagállamaival rendkívül korlátozott volt a viszonya. A keleti tömb ráadásul rubelelszámolást alkalmazott, ami egy mesterséges, a gazdasági teljesítményét egyáltalán nem tükröző ál-valuta rendszer volt.

Az Európai Unió létrehozása csak a Szovjetunióban, Mihail Gorbacsov nevével fémjelzett Peresztrojkával válhatott tervből valósággá. Ez a momentum vezetett a Varsó Szerződés és a KGST tagállamainak leválásához, az úgynevezett „szovjet tömb” széteséséhez, amely tulajdonképpen megadta a lehetőségét, hogy az EGK új piacokat keressen. Bár ez a mozzanat jórészt politikai volt, mégis a háttérben a gazdaság állt. A volt keleti tömb tagországainak elmaradottsága kitűnő alakalomnak kínálkozott a piacbővítéshez.

1989-ben Magyarország megnyitotta nyugati határait az NDK menekültek előtt, amellyel lehetővé tette, hogy 1990-ben újraegyesüljön a két Németország. Ez az esemény játszotta talán a legjelentősebb szerepet az Európai Unió létrehozásában. És ez lehet az első példa (amire a későbbiekben még visszatérek) arra, milyen következményekkel is járhat, egy gazdaságilag fejletlen ország kvázi befogadása. Mert bármennyire is gazdag volt az akkori NSZK, mégiscsak jelentősen visszavetette a keleti országrész (NDK) felzárkóztatása. 

Megfontolatlanul

Az Európai Unió tulajdonképpen nem 1992-ben, a Maastrichti Szerződés aláírásakor, hanem már jóval előtte létrejött. Bár tényleges és általánosan elfogadott értelemben 1993. november első napja, a Maastrichti Szerződés  életbelépésének dátuma, a megalakulás időpontja.
Ám kevesen tudják, hogy például az úgynevezett Schengeni egyezményt már 1985-ben aláírták az akkori érintettek, ami biztosította a határok útlevél és vízum nélküli átlépését, az ellenőrzés nélküli közlekedést és kereskedelmet.

Az Európai Unió létrehozását a volt EGK legfejlettebb tagállamai szorgalmazták leginkább.
Elsődleges szempont a szabad-kereskedelem volt, ámbár a későbbiekben bebizonyosodott, hogy amit a tagállamok nyernek a réven, azt elveszítik a vámon.
Kezdetben boldog-boldogtalan kérhette felvételét az Unióba, holott gazdasági fejlettsége meg sem közelítette az NGK tagállamainak fejlettségét. Ezt az unió úgy oldotta meg, hogy az uniós felvételt ugyan feltételekhez kötötte, ám az elmaradott országok fejlődését a saját gazdaságának rovására segítette. Különösen értendő ez a volt szocialista blokk országaira.
Jelen pillanatban is tapasztalható, hogy az uniós tagsággal járó gazdasági mutatók mennyire nincsenek arányban az adott országok gazdasági teljesítéséhez mért és kapott uniós juttatásokkal. Magyarország is jóval nagyobb arányban részesül az uniós támogatásokban, mint amennyit befizet a „közösbe”. És ez az a momentum, amelyet a legtöbb volt EGK-s országban oly sokan nehezményeznek.

Megállapítható tehát: az uniós válság fő oka, hogy az Unió bővítése során olyan országok lettek tagjai a szövetségnek, akik tulajdonképpen nem felelnek meg a kritériumoknak. Ezt az ellentmondást az EU úgy igyekezett feloldani (mert hiszen nagy úr a felvevő piac), hogy enyhített a belépéshez szükséges gazdasági előírások szigorúságán, a felvételre váró országok pedig kozmetikázták eredményeiket. A következmények ismertek - ami tulajdonképpen várható is volt -, hisz ennek issza most a levét az Unió. Ez az elsődleges ok, hogy az említett országokban növekszik az euroszkeptikusok aránya. Senki nem szereti, ha az ő pénzén más mulat.

Nem mehetünk el szó nélkül a közös valuta, az euró bevezetésének eseménye mellett sem.
Az euró 1999-es bevezetése, az euró-övezet létrehozása, ha nem is meggondolatlan, de mindenképpen megfontolatlan lépese volt az Uniónak. Az ok tiszteletreméltó, lévén, hogy az Unió célja az amerikai gazdaság és a dollár behatásának gyengítése Európával szemben, Európa gazdasági érdekérvényesítő erejének növelése. Ám a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Az euró ugyanis olyan mesterségesen megállapított árfolyamon került bevezetésre, amely nem tükrözte az egyes államok gazdasági állapotát. (Görögörszág és a görög válság talán erre a leginkább szemléletes példa). Nem véletlen, hogy egyes uniós, vagy az Unióval szoros kapcsolatban lévő országok nem szorgalmazták hazájukban az euró bevezetését (lásd: Nagy-Britannia, vagy Norvégia), és körömszakadtukig ragaszkodnak nemzeti valutájukhoz. Az euró nem egy csodaszer. Ha nincs mellette megfelelő gazdasági teljesítmény, akkor az euró-övezetbe tartozó, de gyengén teljesítő ország csak ronthatja a közös valutát. Nem véletlen, hogy például Magyarország a közel- s távoli jövőben sem lehet az euró-övezet tagja. Gazdasági teljesítménye egyszerűen nem éri el a megkívánt szintet.

Válság és megoldás

Az Európai Unió jelenleg válságot él át.

Számos populista országvezető és politikus (közöttük Orbán Viktor) már odáig jutott, hogy országát egyenesen kivezetné az európai közösségből. Ez nem csak szűklátókörűséget, hanem egyenesen ostobaságot is feltételez, hiszen ezzel a lépéssel azonnal fény derülne az ország tényleges kapacitására, gazdasági állapotára. Például Magyarország esetében ezt úgy lehetne jellemezni, hogy csapnivaló, de talán jobb kifejezés rá a katasztrofális.

Az EU immáron kinőtte magát. Elmondható, hogy minden gyermekbetegsége ellenére is egy jelentős közösségformáló tényező lett, mind gazdasági, mind társadalompolitikai vonatkozásban.
Az Európai Unió tagjának lenni nem kötelező, és tény, hogy az Unión kívül is van élet, ám az Európai Uniónak a gazdasági érdekérvényesítésen kívül van egy másik, rendkívül fontos szerepe is. Nevezetesen az egységes és demokratikus jogi iránymutatás. Ez az a tényező, amelyet sok opportunista politikai vezető nem tud megemészteni. Az a politikai-jogi gát, amit az EU-tagság jelent, sok politikus számára elfogadhatatlan. Ezt csak úgy tudják kikerülni, ha önös érdekeiket például a „nemzeti-nemzetiségi érdek” köntösébe bújtatják. Az ilyen érdekek folyománya például, az Európában elharapódzó nemzetiségi „függetlenségi” törekvések. Sokan nem veszik tudomásul, hogy le-, vagy elszakadásuk az „anyaországtól” egyben az uniós tagságuk megszűnését is jelenti. És mindaz az előny, ami ebből fakadt, számukra akár véglegesen is elveszhet. Egy újbóli maastrichti kritériumnak megfelelés, egy schengeni határ lebontása, netán egy újbóli euró bevezetés olyan feladatot, vagy kívánalmat róhat egy elszakadt területre vagy új országra, amit önállóan már képtelen lenne teljesíteni. Persze vannak kivételek, de ez sajnos eléggé ritka. De vonatkozhat ez a megállapítás magára az anyaországra is. Eklatáns példa erre a Spanyolország, ahol a gazdaság egyik húzóereje Katalónia. Ha a katalánok önálló államot alapítanának, azt - uniós vonatkozásban - nagy valószínűséggel Spanyolország bánná legjobban. Egyszóval egy nemzetiségi konfliktus - pont az uniós érdekek meglévősége, illetve annak hiánya miatt - akár még polgárháborúhoz is vezethet. Ezt is mérlegelni kellene az adott területeknek, népeknek, nemzetiségeknek.

Számos okot lehetne felsorolni, hogy mi szólhat az uniós tagság mellett, és mi ellenne. Azt elvitatni azonban, hogy ehhez a nagy közösséghez tartozni leginkább előnnyel járhat – dőreség. Persze mindig lesznek olyanok, akik meglehetős szkepticizmussal viszonyulnak a kérdéshez, ám ezek az emberek gondoljanak bele: az, hogy megfelelő mértékben és legfőképp áron elégíthetik ki fogyasztói igényeiket, jórész az uniós tagságnak köszönhető. Ha nem lenne az Unió, meglehet még most is sorállás lenne… mondjuk a narancsért. Nem hinném, hogy újra azt a világot kívánnák. Persze vannak egyesek, akik legszívesebben újra szögesdrótot húznának a határokra, miközben a nemzeti összetartozás címkéjét raggatják magukra. De milyen áron? Ezt végiggondolták vajon?

Levonható tehát az a végkövetkeztetés, hogy a nemzetiségi ellentétek szítása, az Európai Unió legnagyobb problémája. A nacionalizmus teljesen összeférhetetlen az uniós célokkal, magával az Európai Egyesült Államok létrejöttével. Ehhez magát az európai gondolkodásmódot kell megváltoztatni. Azt, hogy a nemzeti érzés nem hal ki azzal, hogy egy nagyobb egységhez tartozunk. Sőt! Az idősebbek talán túlontúl begyepesedettek, a fiatalabb korosztály pedig még csak most kezdi megérteni ennek lényegét. Sokan a globalizáció átkos mellékhatásait ostorozzák, holott a világ ebbe az irányba halad. Nem is lehet másképpen, ebben a technokrata, minden átszövő, zanzásodott világban. Minden egyéb út a visszafejlődéshez vezet.

Az Unió most szenved. Leginkább azért, hogy az ilyen nacionalista propagandával át- és túlfűtött hitszónokokkal szemben észérveket felsorakoztasson. Pedig abból van bőven. És van joga és eszköze is, hogy az ilyesféle, egyénhez kötött napi érdekeket elfojtsa, a pünkösdi kiskirályokat, illetve a diktatórikus hajlamúakat megfékezze.

És hogy mi lehet a válság megoldásának kulcsa? Egyértelmű: a közösség megfelelő és korrekt tájékoztatása, világos és közérthető kommunikáció, valamint az EU tagállamaival kötött és ratifikált szerződésben foglaltak gyors és hatékony betartatása. És főleg felhívni a figyelmét minden tagállamnak, hogy lehet ugyan nemzeti függetlenséget kiáltani, de egyet nem lehet: Egyidejűleg egyazon közösséghez tartozni is és nem is.