Vizeshús

Szeretem a húst.
Igen, kedves és nyájas olvasó, én még azon csodabogarak közé tartozok, akik imádják a húst. Nem érdekelnek a modern táplálkozástudományi elméletek, nem érdekel a koleszterinőrület és a vega-propaganda. Szeretek leülni egy cupákos, ragadós körömpörkölt mellé puha kenyérrel és koviubival, vagy egy jóadag sülthússzeletet látni a tányéromon, körettel, csalamádéval. Aki most undorral tolja félre az írást, vagy kezdene szörnyülködésbe, az gondoljon bele: vagyunk még így egynehányan, van ebben az országban rajtam kívül még jópár húsimádó. És akad még olyan – bár egyre kevesebben - akinek jut még hús az asztalára.

De a lényegre!
Az utóbbi hetekben azt tapasztaltam, hogy valami nem stimmel a hússal. Nekiállok sercegtetni - úgy álá natúr - pár szelet húst a teflonban, és láss csodát, sütés helyett párolás lesz az aktus vége. A serpenyőben három szelet hús mellett még vagy decinyi víz, holott se zsír, se vízalátét. És az eredmény – igaz, nem minden esetben - ugyanaz, akár piacon, akár hentesnél, akár valamelyik gigantocenterben vásárolt húsról van szó. Eleinte nem értettem az egészet, de aztán fény gyúlt a „szürkében”. Csak egy magyarázat lehetséges: vizes a hús.

Hallottam már ugyan kurkumával sárgított „parasztcsirkéről”, disznóhúsból készített tatárbifsztekről, vadhúsként eladott marháról és hallottam felvizezett borról is. Ám felvizezett sertéslapockáról, karajról, vagy combról még soha. Aztán ismerőseim felvilágosítottak, hogy van ilyen praktika. Szinte orvosi műgonddal - injekcióstűvel, vagy mifene – kezelik a pultra szánt árut, némi súlygyarapítás és átverés céljából.
Nesze nekem, most én is megtapasztalhattam, milyen is az. Csattog, fröcsköl a serpenyőben sülő hús, mert a zsír és a víz elegye a hevítés fizikai folyamata alatt bizony egyáltalán nem barát. Nem győzöm zsírtalanítani a konyhát (és magamat) padlótól a tűzhelyig. Csodálkoztam is eleinte, hogyan lehetséges akkora szelet húsból ilye piciri végeredmény. Hát így!

Aztán elgondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen itt stratégiai csalásról van szó. Mert a vizeshús bizony csalás a javából, mi több a vevő ocsmány megkárosítása. Egyrészt többet nyom a mérlegen a tulajdonképpeni kevesebb hús, másrészt nem esik össze a hűtőpultban, nem veszti a színét egy-két óra múltán, amiről ugye meg lehetne már ránézésre is állapítani az áru frissességét. Ámbár többet kell törölgetni a kicsorgó „húslét” (már kezdem érteni, miért is minden készrecsomagolt húskészítmény alatt az itatóspapír).

De a csalás itt nem áll meg. Ugyanis a már említett intenzív takarítás tipikusan a vegyiparnak kedvez, hiszen jóval több mosó- és mosogatószert vagyok kénytelen felhasználni, mint amennyit normális sütés esetében kellene. Aztán itt van az energiafogyasztás. Dupla-, vagy triplányi (talán még több) gáz-, vagy villany-energia szükségeltetik az egységnyi hús megsütéséhez, hiszen a húsból kiváló vizet előbb el kell párologtatni. Ezen kívül a gyógyszer- és kötszeriparral való összejátszás gyanúja is felmerül, hiszen a felfröccsenő forró, zsíros lé, cudar dolgokat tud művelni.

Tehát kedves húsimádók, itt nem csak szimpla kereskedői csalási praktikáról van szó, hanem globális összeesküvésről, amelyben mindenki jól jár. Kivéve a megkárosított és bosszankodó vásárlót.