Ki fizeti a révészt?

Fotó: worldpress photo

Tele a világsajtó az Izraelt ért rakétatámadásokról, és az izraeli válaszcsapásokról.
Egy hét alatt több mint 700 rakétát lőttek ki izraeli területre a Hamász uralta gázai területről, ami napi száz rakétaindítást jelent. A térség megint lángba borul. Nem lesz béke az olajfák alatt, nemzetközi aggodalom ide, béketárgyalás-kezdeményezés oda. Hiába az egyiptomi közvetítési kísérlet, a felszólítás a harcoló felek felé a harci cselekmények beszüntetésére - már többszáz áldozatról szólnak a híradások. Pró és kontra vélemények hangzanak el mind Izraelt, mind a Hamászt illetően, miközben kérdések merülnek fel. Számtalan kérdés.

Egy kérdést nem tesz fel senki, főleg nem a fegyvergyártásban és forgalmazásban érdekelt hatalmak. Nevezetes azt az egyszerű kérdést, hogy milyen gyártó jelzése olvasható a kilőtt rakétákon, és hogyan kerülhetett egy terrorszervezet kezébe ekkora mennyiségű támadó rakétafegyver? Azaz, ki is fizeti tulajdonképpen a révészt?

Amíg erre az egyszerű kérdésre nincs válasz, addig minden más kérdés felesleges, és bármely nagyhatalmi béketárgyalási-, közvetítői törekvés álságos és hazug.
Bizony feleim! Álságosság és hazugság lengi be a világ forrongó területeit, mindazokat a területeket, ahol fegyverrel próbálnak érvényt szerezni a vélt-, vagy valós sérelmek miatt.
Fegyvergyártói érdek lelhető fel a múltszázad két világégésében is csakúgy, ahogyan a helyi konfliktusokban is, Koreától Afganisztánig, Észak- és Közép-Afrikától a Balkánig. És ugyanez jellemzi az új évezred fegyveres összetűzéseit is, hiszen a nagyhatalmak fegyverüzletei játsszák a döntő szerepet a területért folyó csatározásokban csakúgy, ahogy a vallási háborúk véres zajlásában.

Vagyis tisztában vagyunk azzal (legalábbis sejtjük), hogy valójában ki fizeti a révészt, kik állnak a világ véres harcainak hátterében, mégsem teszünk ellene. Olyan ez, mintha igazi kardot adnánk gyermekeink kezébe, majd elszörnyedünk, ha azok lekaszabolják egymást. A felelősség bizony a miénk, és az ezzel kapcsolatos minden sóhajuk, sápítozásunk és keservünk pilátusi.

Most nyilván sokan mondják, hogy szavaimból a mohó és naiv békevágy érződik. Meglehet. (Soha nem felejtem azokat az antik fotókat, amelyek az 1956-os magyar eseményeket rögzítették. Az egyik forradalmár kezében a szovjet PPS, míg a másikéban az amerikai „Tommy” géppisztoly volt látható.) Tehát amíg a szembenálló felek fegyvereinek egyikén például a „made in USA”, míg a másikon „gyelano v Rosszij” olvasható, addig sohasem lesz béke sem a közel-keleti, sem a világ más vidékeinek „olajfái” alatt.

Fel kellene már nőnünk végre.