Nagyszerű, és a sajátommal majdnem megegyező
gondolatpárhuzamokat vetett papírra Lendvai Ildikó a „A „hiba helyreállítása””
című írásában. (Népszava, 2014. július 12.)
Nagyon tetszett az eltérített repülős hasonlata, amelyhez
Lendvai Ildikó nyilván egy ismeretterjesztő csatorna filmjéből meríthette az
ihletet.
Csak pár rövid megjegyzés, részben a tisztánlátás végett is:
Történt egyszer (történt, ahol történt), hogy egy afrikai légitársaság repülőgépét térítette el két briganti. Kitalálták, hogy ők most Ausztráliába mennek, és ennek megfelelő vehemenciával nyomultak a pilótafülkébe kaszával-kapával, meg valamiféle távirányítóval. Hozzáértésükre és előrelátásukra jellemző, hogy pechükre egy rövidtávú gépet térítettek el. A pilóták hiába mondták, hogy a gép az ilyen útra alkalmatlan, nincs elég üzemanyag a gépen, a két eltérítő ezt nem értette meg.
Summa summarum, az lett a dolog vége, hogy az utasszállító egy Indiai-óceáni sziget strandja mentén - a világ szeme láttára - az óceánba csapódott. Pilótástól, gépeltérítőstől és többszáz utassal egyetemben mind odavesztek.
Ez a tragédia – kivetítve a jelenlegi magyar kormánypolitikára – kísérteties hasonlóságot mutat. Itt is pár briganti áll a háttérben mindenféle fenyegetőeszközzel, miközben az ország száguld az ő „Nemzeti Ausztráliája”, azaz a végzete felé. A pár briganti meg nem bírja felfogni, hogy ez nem a János vitéz című mese, ahol az óriás (EU?) cipeli Jancsit Tündérország, azaz az ígéret földje felé, át az Óperencián.
De van itt egy másik repülős tragédia is. Akkor is eltérítettek egy (több) repülőt, de az utasok nem hagyták annyiban. Harcoltak. Az életükért, a szabadságért. Bár ez az eset is szörnyű tragédiába torkollott, de micsoda különbség. Mert ha már meg kell halni, akkor inkább bátran… büszkén. Legyen az egy eltérített repülő, legyen az egy ország.
A mi országunk, a mi „pilótáink” és „utasaink” sajnos most csendben, mindenféle ellenállás nélkül veszik tudomásul, hogy az ő eltérített repülőjük is száll „Ausztrália” felé. Még száll – bár mind alacsonyabban - még a levegőben van. De vajon meddig még?
Tehát – Lendvai Ildikó írásának nyomán – a hiba bennünk van, ugyanúgy, mint a „hiba helyreállítása” nyelvi paradoxona is. De ugyanúgy bennünk van a hiba elhárításának, kiküszöbölésének lehetősége is. Amíg végleg ki nem fogy az üzemanyag, amíg el nem nyel bennünket a sorstragédia óceánja.
Csak pár rövid megjegyzés, részben a tisztánlátás végett is:
Történt egyszer (történt, ahol történt), hogy egy afrikai légitársaság repülőgépét térítette el két briganti. Kitalálták, hogy ők most Ausztráliába mennek, és ennek megfelelő vehemenciával nyomultak a pilótafülkébe kaszával-kapával, meg valamiféle távirányítóval. Hozzáértésükre és előrelátásukra jellemző, hogy pechükre egy rövidtávú gépet térítettek el. A pilóták hiába mondták, hogy a gép az ilyen útra alkalmatlan, nincs elég üzemanyag a gépen, a két eltérítő ezt nem értette meg.
Summa summarum, az lett a dolog vége, hogy az utasszállító egy Indiai-óceáni sziget strandja mentén - a világ szeme láttára - az óceánba csapódott. Pilótástól, gépeltérítőstől és többszáz utassal egyetemben mind odavesztek.
Ez a tragédia – kivetítve a jelenlegi magyar kormánypolitikára – kísérteties hasonlóságot mutat. Itt is pár briganti áll a háttérben mindenféle fenyegetőeszközzel, miközben az ország száguld az ő „Nemzeti Ausztráliája”, azaz a végzete felé. A pár briganti meg nem bírja felfogni, hogy ez nem a János vitéz című mese, ahol az óriás (EU?) cipeli Jancsit Tündérország, azaz az ígéret földje felé, át az Óperencián.
De van itt egy másik repülős tragédia is. Akkor is eltérítettek egy (több) repülőt, de az utasok nem hagyták annyiban. Harcoltak. Az életükért, a szabadságért. Bár ez az eset is szörnyű tragédiába torkollott, de micsoda különbség. Mert ha már meg kell halni, akkor inkább bátran… büszkén. Legyen az egy eltérített repülő, legyen az egy ország.
A mi országunk, a mi „pilótáink” és „utasaink” sajnos most csendben, mindenféle ellenállás nélkül veszik tudomásul, hogy az ő eltérített repülőjük is száll „Ausztrália” felé. Még száll – bár mind alacsonyabban - még a levegőben van. De vajon meddig még?
Tehát – Lendvai Ildikó írásának nyomán – a hiba bennünk van, ugyanúgy, mint a „hiba helyreállítása” nyelvi paradoxona is. De ugyanúgy bennünk van a hiba elhárításának, kiküszöbölésének lehetősége is. Amíg végleg ki nem fogy az üzemanyag, amíg el nem nyel bennünket a sorstragédia óceánja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése