"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2014. július 21., hétfő

A nap blamája


Fotó: Google-fotó
…ámbár nyugodtan nevezhetnénk az évszázad legnagyobb blamájának azt, amelybe Lázár János került.

A Miniszterelnökséget vezető tárcanélküli miniszter szavai szerint azért nem akar a kormány avatóünnepséget tartani a Szabadság téri német megszállási emlékműnél, mert ezzel is tiszteletben akarják tartani az emlékmű ellen tiltakozókat.

Ugyanakkor az emlékmű talapzatán látható héber nyelvű felirat kapitális nyelvi hibát tartalmaz, ugyanis „áldozatok” kifejezés helyett az oltáron áldozatként bemutatott „állat-áldozatra” utaló héber szó olvasható.

Köszönjük az effajta „tiszteletet” miniszter úr! Nagyon köszönjük, hiszen „csak” mintegy 6 millió zsidó holokauszt-áldozat emlékét taposták ezzel porba. Az, hogy nincs a magyar kormányban egyetlen héberül perfektül tudó „munkatárs”, már szinte szót sem érdemel.

2 megjegyzés:

  1. A rendszerrel valami nem stimmel, szerettem volna Emesének üzenni, de nem hagyta

    VálaszTörlés
  2. Kivételesen jó lenne tudomásul venni, a szakemberek(?) tévedtek, az OFFI

    VálaszTörlés