Figyelmeztetés – Levél a Népszavához

Olvasva Dési János „Utolsó figyelmeztetés” című írását a Népszava 2014. április 22-i számában, különös, mi több, számtalan kérdést felvető gondolatok körvonalazódtak bennem.

Elsősorban az, hogy Dési János hogyan veheti a bátorságot egy publicisztikában, hogy felséges többesben intse a baloldali ellenzéket, miszerint „levesszük róluk a kezünket”. Mármint ők, azaz a Népszava?

Én megértem, hogy Dési - mint szerkesztőbizottsági tag is – azt képzeli magáról, hogy joga van egy országos napilap nevében figyelmeztetni az ellenzéki politikai erőket. Azt viszont már kevésbé értem, hogy a Népszava nevében (nyilván a szerkesztőség teljes egyetértésével?!) miféle belső meggondolás késztette, hogy olyan üzenetet küld az ellenzéknek, ami holmi ultimátummal is felér. Azaz, most már csináljatok valamit, mert különben lesz haddelhadd. Nem késő ez kissé? Nem most kellett volna figyelmeztetni az MSZP-t, hanem másfél évvel ezelőtt, amikor Mesterházy Attila Kolozsvárott bocsánatot kért az erdélyi külhoniaktól a 2004-es kettős-állampolgársági népszavazásért – szemenköpve ezzel a baloldali szavazókat. Azokat a szavazókat, akik már akkor jól tudták, hogy a szavazás semmi másról nem szól, mint a külhoniak szavazati jogáról és ennek megfelelően is voksoltak. Úgy még nem hülyézte le a saját választóit senki, ahogyan azt Mesterházy tette. Ennek ellenére a Népszava az MSZP szócsöveként mindenen keresztül tolta az előtérbe Mesterházyt, akin már a kezdetekben látszott, hogy személye alkalmatlan az ellenzéki erők összefogására. Nem gondolja Dési úr, hogy nagyon farizeusi ez a viselkedés? Ön egy mérvadó, országos terjesztésű (ha nem is a legnagyobb példányszámú) napilap nevében nem engedheti azt meg, hogy ultimátumot küldjön a baloldalnak.

Ezen kívül furcsállom, hogy Dési a választási kudarc hatására immáron Budapest-centrikussá vált. Felhívom a figyelmét, hogy bármennyire is ad még némi reményt az a tény, hogy Budapest nem sárgult be teljesen, azért a főváros nem Magyarország. Ezzel az írásával, legfőképpen zárószavaival, miszerint „a fővárosban nyerni kell”, egyértelműen kizárta a vidéket az ellenzék lehetőségeiből, úgy is fogalmazhatnám, hogy Dési és a Népszava árkot ásott Budapest és a vidék közé. Gondolom a vidék ezt most megköszöni a Népszavának és elsősorban Dési Jánosnak.

Különös, ugyanakkor visszatetsző az a gondolatmenete, miszerint az ellenzéki erőknek (gondolom Dési itt egyértelműen az MSZP-re gondolt, lévén, hogy például a DK és az Együtt PM nem tud frakciót alakítani) egyezséget kell kötni az LMP-vel. Érdekes, hogy pár hónappal ezelőtt ez nem jutott eszébe Désinek, (még egy nyúlfarknyi megjegyzéssel sem), csak most, hogy az LMP megugrotta a parlamenti küszöböt. Amíg Gyurcsány és Bajnai benne voltak a választási szövetségben, valahogy nem került elő a Schiffer-kártya. Most hirtelen égetően nagy szükség lett rá? Még akkor is, ha Schiffer csapata - Dési szavaival - Orbán segédcsapata?

Dési János ezen írása – azon kívül, hogy ábrándokat kerget - rendkívül messze áll a Népszava szellemiségétől és legfőképpen a szociáldemokráciától. Fejtő Ferenc életében az efféle írások szemétkosárban végezték volna.

Szóval Tisztelt Dési Úr: Nem olyan erős ön a Népszaván belül, hogy ilyesféle ultimátumokat küldözgessen az ellenzéknek, azon belül is a baloldalnak. Az pedig egy szakmai öngyilkossággal is felér, ha a Népszava netán tényleg levenné a kezét az ellenzékről.

Ceterum censeo: egy olyan tekintélyes múltú politikai napilap, mint amilyen a Népszava, nem engedheti meg magának, hogy ilyen írások jelenjenek meg hasábjain.