Pillanatképek

Aluljáróban

Kispest, Határ út, aluljáró.

A metró bejáratától pár méternyire alszik egy hajléktalan. Ágya kartonpapír, takarója egy megállapíthatatlan színű, valaha jobb napokat megért paplanféleség.
Egy rendőr lép oda az alvó embermaradékhoz, valahogy eképpen:
- Szevasz öreg! Ébredj! Jó lenne, ha máshová tennéd át az ágyadat, mert jönnek a köztesek (közterületfelügyelők – a szerk.). Mert manapság a közterület-felügyelők nagy urak. Nagyobbak, mint a rendőrök. No, annyit is érnek, de ez más kérdés.

Szóval noszogatja a rendőrjárőr a hajléktalant, de valami torzítja a nem éppen idilli képet. Valami nem odavaló, valami szürreális. Nagysokára jövök csak rá, hogy mi az.
A rendőr – miközben lehajol a hajléktalanhoz és megrázza a vállát - egy maréknyi aprópénzt szór az alvó mellé. Le a műkőburkolatra, a koszos, szakadt paplan mellé. Majd felegyenesedik és továbbáll.

Én meg csak nézek a távolodó rendőr után, és valami olyasféle érzésem van, mintha valami átsuhant volna a koszos, huzatos aluljáróban. Szárnya volt és egyenruhája. Vagy csak a karácsony közeledik?

Villamoson

Ülök a villamoson és egykedvűen bámulok ki az ablakon, szememmel a mellettem elsuhanó utcát pásztázva.
Ám valami hirtelen megakasztja a homályos filmet és pillanatképpé dermed. Egy ház, egy üzlet fogta meg a tekintetem. A homlokzaton hatalmas betűkkel a felirat: „MUNKAVÉDELEM”. Ez eddig rendben is volna, de mellette ott az összképet romboló, kisebb betűs üzleti szlogen: „…a dolgozó népet szolgáljuk”.

No igen. Így válhat egy jelmondat gúnnyá, így válhat a munka megaláztatássá, így válhat a történelem viccé és így lopakodhat vissza… a szocializmus. Mert ezt a „jelmondatot” akkor mondták az előző, átkos érában, amikor valamilyen jutalomban, előléptetésben részesültek az érintettek. Remélem az új-régi jelmondat – nyilván humornak szánt - kiagyalója is elnyeri méltó jutalmát. Mert ha már humor, akkor sokkal inkább illett volna a kor szelleméhez valami ilyesmi: „a dolgozgató népet szolgálgatjuk”.