"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2013. március 6., szerda

Újravágva


Újravágják az MSZP „ Magyarország MA” című kampányfilmjét – jelentette be Mesterházy Attila, mondván „nem akarunk vitában állni senkivel”. Főleg a mimózalelkű kormánnyal, akinek úgy látszik ismételten sikerül az oroszlánt macskává farigcsálnia, és ehhez minden eszközt bevet, Puskásnétől  a TEK-ig. Leginkább szerzői jogilag.
A film miatt tiltakozik ugyanis özv. Puskásné, Bayer Zsolt és a CÖF, Bartók és Kossuth örökösei, a TEK, az RTL klub, stb, stb. Az egész Fidesz-slepp. Elvégre ezért fizetik őket.

Apropos: Hogyan csináljunk egy oroszlánból macskát? Nem csupán a sörényét kell levágni és a farkáról a bojtot, hanem a karmait levágni, kihúzni a fogait, kivágni a nyelvét és megtanítani dorombolni, esetleg narancsszínű festékkel is be lehet egy kicsit pingálni. És már lehet is lefektetni, mondjuk Lánc-híd egyik hídfőjéhez. Mert ez lesz az MSZP kampányfilmjéből, amennyiben újravágják. Kicsit savanyúbb, kicsit sárgább, de az övék lesz. Az is. Ugyanis, ha a tiltakozások miatt csakugyan megvágják a filmet, akkor a majd húszperces filmből marad úgy uszkve húsz másodpercnyi dorombolás. Recipe ferrum, oszt jónapot!

Érdekes egyébként, hogy sem a TEK, sem az „egyebek” nem tiltakoznak például TEK-es filmbevágásban az Új Színház előtt elhangzott kisnépi zsidózás miatt („Ne kamerázz te kis köcsög zsidó!”). Szerzői-jogilag semmiképpen. Ki érti ezt? Persze meglehet azért, mert kis malőr, hogy hiába a felirat, miszerint „készítette a TEK”, nagy valószínűség szerint nem ők tartották a kamerát, hanem az a „kis köcsög”. Hoppá! Lehet, hogy a TEK lopta a felvételt?

Azon is csodálkozok, hogy Puskásné még nem perelte be az ország (Mit ország. Világ!) összes kocsmáját és kocsmárosát, ahol kint van a falon „Öcsi bácsi” fényképe. Ugyanígy érthetetlen számomra Bartók és Kossuth örököseinek reagálása is, ugyanis az MSZP nem zeneművekkel, könyvekkel, kottákkal korteskedik. De a non plus ultra, hogy szerzői jogilag tiltakoznak egy, a filmben bevágott közérdekű táblázatért. Azért ez nem semmi.

Persze a dolog nagyon is világos. Fröcskölődni, ocsmányságokat hazudozni, szerzői-jogba ütközően képeket buszokra és óriásplakátokra ragasztgatni, csak a „Jupiternek” lehet, a kisökör meg maradjon csendben. Aki meg ki meri mondani hangosan, hogy a király meztelen, annak vétessék feje. Ha elsőre nem megy, majd legfeljebb azt is újravágják, mint Hunyadi Lászlót. Mert az MSZP (Mesterházy), most engedelmesen hajtja a fejét a bakó pallósa alá. És még csak nem is tiltakozik. A nép, az istenadta nép, meg dermedten nézi, hisz’ csak azt tudja (azt sulykolják beléjük a nap huszonnégy órájában), hogy felségsértést követett el, pedig valójában csak szánalmasan gyenge a viselkedése.

Én mindenesetre elmentettem az eredeti filmet, tanulságul-tanúságul az utókor számára. A gyávaság tanúságául, ha esetleg valóban újravágnák a filmet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése