Náci gyilkosok unokái látogattak Magyarországra, az Aktív
Európai Emlékezet program keretében, hogy bocsánatot kérjenek felmenőik
bűneiért – adták hírül a lapok.
Közöttük van Barbel Pfeiffer is, egy olyan valakinek az
unokája, aki aktívan közreműködött a náci haláltáborok úgymond technikai
tökéletesítésében. Az újságírói kérdésre, miszerint „Miért jött Magyarországra,
hiszen felmenőik bűneiért nem lehetnek felelősek?”, Pfeiffer válasza a
következő volt: „Apáink sosem kértek bocsánatot. Ezért vagyunk itt.”
Igazán nemes gesztus, különösen annak fényében, hogy
ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék elmarasztalta a Népszava napilapot a Jobbik
ellen azért, mert egyik publicistája (Várkonyi Tibor) azt merészelte papírra
vetni, hogy a Jobbik „…már nem csupán a tömeggyilkosságokat tagadja”. Az ítélet
indoklása pedig így hangzik: „…tényállásnak nem mondható, ….ugyanakkor a logika
szabályainak kicsit(!) ellentmond.”.
Kicsit furcsa indoklás, az ítélet kicsit gyalázatos
mivoltáról nem is beszélve. Kicsit ellent mond a szabad véleménynyilvánításnak,
kicsit ellent mond a sajtószabadságnak, és kicsit ellent mond annak a
gyalázatnak, amit például a Kuruc info, illetve a Barikád művel, s amely
orgánumok pedig szorosan kötődnek a Jobbikhoz.
Álljon itt bizonyságul egy idézet, amelyet mindkét portál
büszkén lehozott és hosszas holokauszttagadó cikkben elemzett 2010 januárjában,
s amely egy közismerten holokauszttagadó „szakértőtől”, Fred Leuchtertől
származott 1988. április 5-én. Attól a Fred Leuchertől, akit ezért az Egyesült
Államokban történelemhamisítás vádjával perbe fogtak és börtönbüntetésre
ítéltek:
„Miután Auschwitzban, Birkenauban és Majdanekben
áttekintettük az összes anyagot és megvizsgáltunk minden helyszínt, a
bizonyítékokat megsemmisítő erejűnek találjuk.
Ezen helyek egyikén sem voltak kivégzésre szolgáló
gázkamrák.
A szerző legjobb tudása szerinti mérnöki szakvéleménye, hogy
a megvizsgált helyszínek állítólagos gázkamráit sem akkor, sem most nem
használhatták kivégzésre, és soha senki nem vélhette komolyan, hogy ezek ilyen
feladatot láthattak el.”
Mindezek után nehezen értelmezhető a Fővárosi Törvényszék
ítélete a Népszavával szemben, mi több megerősíti, illetve hallgatólagosan
támogatja a Magyarországon újra feltűnő neonáci és újnyilas törekvéseket és
azok támogatóit. Az olyanokat, mint a Pax Hungarica, vagy a Nyilas Magyarország
nevű szervezetek, akik bátran masírozhatnak, propagálhatnak hol a Margit
kőrúton, hol a Köztemetőben, éltetve például a nyilasvezető Szálasi Ferencet.
És bátran állítható, hogy a Jobbik szorosan kötődik mindegyik szervezethez,
hiszen ezen szervezetek „népszerűsítő kampánykörútjain” fel-feltűnnek a Magyar
Gárda, vagy a Nemzeti Őrsereg egyenruhásai is. És cseppet sem véletlenül, pláne
azok után, hogy a hatalom (immáron törvényszéki, bírósági szinten) cinkosan
össze is kacsint velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése