"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2013. január 31., csütörtök

Protestálok!


Igenis protestálok! Mégpedig Andrassew Ivánnak a Népszava január 31-i számában megjelent, a ludakat súlyosan dehonesztáló mondata ellen. Nevezett a „Hájas lúdtalpasok” című írásában a következő gondolat papírra vetésére vetemedett: „Ehhez nem kell egy tyúkeszű lúdénál magasabb fölülképzettség, csak elemi intelligencia és tapintat.”
Kikérem magamnak – a ludak nevében is -, hogy a szárnyasok eme képviselőit ilyen sértő módon illessék!
Történelmi tények bizonyítják, hogy a ludak a társadalmak hasznos tagjai. Az ókori Rómában például ludakat alkalmaztak örző-védő szolgálatra. Hangos gágogásuk riasztott, ha fenyegetett az ellen. Mivel Pannónia is ősi római provincia volt, joggal feltételezhető, hogy mai modern kor magyar ludai is ezen dicső lúdősök hagyományait őrzik, amikor a falusi portákon látnak el szolgálatot, olykor jobban, mint a házőrző kutyák, s néha súlyos áldozatokat hozva. (Legutóbb a rátóti rendőrkapitányság szóvivője közölte, hogy a község - társadalmi munkában őrszolgálatot ellátó - lúdjainak egyszerűen lába kélt. A hatóság ismeretlen tettes/tettesek ellen indított eljárást.)
Ezen kívül személyes tapasztalattal is bizonyíthatom, hogy a ludaknak több eszük van, mint a tyúkoknak. Gyermekkoromban ugyanis a vasárnapi ebéd során engem ért a megtiszteltetés, hogy felmérjem a tyúk és a libaintelligencia közötti különbségeket. - Edd meg az eszét szentem, ettől okosodsz! – szólt a verdikt és én minden alkalommal megállapíthattam, hogy a libának több esze van, mint egy tyúknak. Dekára is. Ezek alapján megállapítható, hogy olyan, mint tyúkeszű liba nem létezik.
Az is sértő, hogy Andrassew úr összehasonlító elemzésében a ludak végtagjaival orvoskórtanilag példálózott, holott köztudott, hogy az úszólábúak rendjének végtagjai semmiben sem hasonlíthatók az emberszabásúak végtagfelépítéséhez. 
Felkérem hát Andrassew urat, hogy a ludak nemzeti érzelmeit porbaalázó mondatai miatt a szárnyasok eme képviselőit nyilvánosan kövesse meg a bevezetőben említett sajtóorgánumban, mégpedig a törvényben meghatározott, azonos formájú és terjedelmű módon!

Szívélyes üdvözlettel: Ludassy Gáspár – Nemzeti Libaszövetség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése