Elutasította a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága egy
magánszemély panaszát a kötelező magánnyugdíj-megtakarítások (MANYUP) állami
„lenyúlását” illetően – adták hírül a magyar médiák.
A Fidesz nyilván hízik, hiszen kenegetheti a máját a
strasbourgi bíróság ítélete. Mostantól mondhatja, hogy „Lám-lám, mégis igazunk
volt!”.
Tegyük fel, hogy a strasbourgi bíróság - és miért is kérdőjeleznénk meg, hogy a nemzetközi grémium alapos mérlegelés után hozott ítéletet – jól döntött. Jogi szempontból.
Tegyük fel, hogy a strasbourgi bíróság - és miért is kérdőjeleznénk meg, hogy a nemzetközi grémium alapos mérlegelés után hozott ítéletet – jól döntött. Jogi szempontból.
Mindenesetre furcsa, hogy az ítéletben indoklásként az
szerepelt, hogy nem sérült a magánszemély tulajdonhoz fűződő joga, hiszen
ezután is igényt tarthat nyugdíjra. Magyarul: „Kussolj, mert úgyis kapod a
nyugdíjadat!” Kapni kapja, csak az nem mindegy mennyit, és az sem mindegy, hogy
öröklésileg mi a megtakarításra vonatkozó jogállás. Ugyanis az önkéntes
magánnyugdíj-pénztári tagok (de a MANYUP-ot fizetők is) a megmondhatói, hogy megtakarításaikkal a
biztosítók jól sáfárkodtak, és megtakarításaik többé-kevésbé jól fialnak. Az
állami nyugdíjrendszer ezt a gyarapodást nem garantálja. Azon kívül a MANYUP
pénzek örökölhetők voltak, míg az állami nyugdíjrendszerben ilyen lehetőség
nincs.
A bíróság azt sem mérlegelte, hogy az Orbán-kormány milyen
revolverező intézkedésekkel (ha nem lépsz vissza az állami rendszerbe, akkor
nem kapsz nyugdíjat) tette rá a kezét a 3000 milliárdos kötelező
magánnyugdíj-megtakarításokra.
Valószínűleg az Emberi Jogok Bírósága azt sem vette
figyelembe, hogy a MANYUP-rendszer nem a mostani, hanem a jövő generációinak
alakult, mérsékelve a közeljövőben várható Ratkó-cunamit”, valamint megalapozva
a lehetőséget, hogy az állam a jövőben kiléphessen a nyugdíjellátó-rendszerből,
teljes egészében a biztosítókra ruházva a nyugdíjak folyósítását.
Nem mérlegelt, hiszen nem is ez volt a per tárgya, és miért
is foglalkozna egy emberjogi bíróság a magyar pénzügyi problémákkal. Arra
vannak más, illetékesebb fórumok.
Az ítélet sajnálatos módon a kormány intézkedését látszik
igazolni, teljes egészében elhagyva, hogy a magyar kormány ezen intézkedése
tulajdonképpen egy, a jövő generációkat súlyosan érintő felelőtlen intézkedés
volt, megfosztva a járulékfizetőket azon lehetőségtől, hogy önmagukról és
utódaikról önállóan gondoskodhassanak.
Strasbourg most a jog nyelvezetén beszélt. De ez a beszéd is
bizonyítja, hogy a jog és a felelősségteljes kormányzati gondolkodás nem mindig
van összhangban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése