Kacagj bolond...

„Kacagj bolond, bár festett arcodon könny csorog”.  Akár ez is lehetne a mottója annak a rövid publicisztikának, amely a Népszavában jelent meg Sebes György tollából „Humor,derű” címmel. Ebben azt próbálja ecsetelni, hogy vannak az életben olyan dolgok, olyan helyzetek, amit már csak humorral lehet elviselni.

Sebes György írása a sötét titkosszolgálati játszmák és az ezzel kapcsolatos Fidesz ügyeskedésekre próbál rávilágítani, miközben egy humorérzékkel kapcsolatos, 2008-as Orbán-idézettel szándékszik nyomatékot adni mondanivalójának.

Bár bizonyos mértékben egyet kell értsek mind Sebessel, mind Orbánnal annak vonatkozásában, hogy az élet teremthet olyan szituációkat, ami ellen csak a humor fegyvere lehet hatásos, mégis árnyalnám a gondolatot, már csak azért is, mert az írás még nyomokban sem tartalmaz humort. Ugyanis Sebes György a fentebb említett írásában egyértelműen utal egy bizonyos szervezetre, és ezen szervezet fideszes kapcsolatára, mégis úgy kerülgeti a szót, mint macska a forró kását. Jelesül az UD Zrt-ről van szó. Sebes György még véletlenül sem írja le ezt a „bűvös” nevet. Valahol megértem Sebes óvatosságát, már csak, mint a Népszava publicistájaként is, és annak ellenére, hogy kenyéradó gazdája évek óta folyamatosan boncolgatja az UD körül zajló anomáliákat. És ez a tény bizony azt bizonyítja, hogy vannak dolgok, amikben még véletlenül sincs helye sem humornak, sem iróniának, bármennyire is ezt javasolja a cikk zárszava.

Ilyen „dolog” ez a bizonyos UD is. Ugyanis ez az „árnyék-titkosszolgálat” immáron erősebbnek bizonyul a hivatalos szerveknél is. Legalábbis addig, amíg a Fidesz van hatalmon. Az UD Zrt. él és virul. Tagjai beszivárogtak a Fidesz-vezetés szinte minden területére az Információs Hivataltól kezdve a Katonai Biztonsági Hivatalon át a TEK-ig. És végrehajtják a legpiszkosabb vezetői utasításokat is. Vádolnak, rágalmaznak, zsarolnak, feketítenek, immáron a Fidesz által kialakított (ál)igazságszolgáltatási gépezet hathatós közreműködésével. Szinte földbe döngölték úgy a volt titokminisztert, mint az Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját, vagy az egykori országos rendőrfőkapitányt, a vezető politikusoktól kezdve az egyszerű nyomozóig, vagy oknyomozó újságírónőig (az ő esetében szó szerint). Kérdés, hogy meddig még ez az „áldásos” tevékenység? Mert egy normálisan működő országban az ilyen UD-féle árnyékszervezetnek már az írmagját is kiirtották volna. Egy olyan botrány után, mint amely például Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt érintette, meg pláne. De Magyarország egy nem normális ország. Itt azokat vádolják törvénytelenséggel, akiket törvénytelenség sújt, és azok kacagnak, akik bűnt követtek el. Itt a minden bizonyítékot nélkülöző koholmány már jogot ad a lánconvezetgetésre, a perdöntő, és nyilvánosságra hozott bizonyíték pedig az ügyészség szemétkosarába kerül. Nálunk a minden joggal felruházottról állítják, hogy tevékenysége jogtalan, a sötétség mocsarában dagonyázóról azt, hogy grál-lovag. Ez az ország már régóta egy következmények nélküli ország, és ha valakinek nem tetszik, akkor jönnek a jogászok, oszt’ jónapot.

Az UD-vel kapcsolatban nekem valahogy soha nem volt kedvem sem ironizálni, sem humorizálni. Az UD működése, tagjainak ténykedése ennek az országnak a tragédiája. Nincs az a vastag bohócálarc, ami ennek a sorstragédiának a könnyeit eltakarhatná.