A pénz beszél... a kutya ugat

Amúgy vizslásan, magyarvizslásan, vezérvizslásan. És aki nem hallja meg az idők intő, ékeszóló és messzehangzó vakkantását, azt kiközösíti a falkaforradalom. Vagy nem.

De hiába, mégiscsak a pénz beszél… a vizsla ugat… a karaván meg halad. Mert élni kell. Leginkább pénzből és egyre inkább renegát módon. És aki ezt nem így gondolja, az mind renegát. Akik mind többen lesznek. Diákok, tanárok, busz-, hév-, és mozdonyvezetők, nyugdíjasok, orvosok, és ápolók, rendőrök, vagy tűzoltók, államiak és vállalkozók. Megannyi renegát.

A pénz beszél… És szavai sokkal hangosabbak, mint a Vezérvizsla ugatása. Most például az év végi jutalmakról. És csak beszél, miközben az istennek sem tudja eldönteni, hogy melyik zsebből, melyik zsebbe vándoroljon.

Mert miről is van szó?

Az önkormányzatok, azaz a közszféra év végi jutalom-osztogatásáról, amit akár nevezhetünk prémiumnak is, de ami tulajdonképpen fosztogatás. Fosztogatása a Nagy Magyar Közösnek. Ugyanis prémiumot, jutalmat akkor szokás fizetni, ha valaki kiemelkedően jó munkát végez, és munkájával kiemelkedő hasznot hoz. És itt van a vizsla elásva!

Érdekes, hogy ez az osztogatás-fosztogatás csak a közszférára jellemző. Míg a közszféra minden évben úgy várja a menetrendszerűen érkező év végi kis mellékest, mint a messiást, a magánszférában valahogy nem dívik ez a módi. A magánszférában nem nagyon lehet prémiumosztogatásról hallani (még az osztalékfizetés is ritka, mint a fehérholló). Néha még az is öröm, ha a kötelező járandóságot időben megkapják.

De menjünk csak sorban.

Első talán annak eldöntése, illetve meghatározása, hogy az önkormányzatoknál melyik az az extra tevékenység, amely jutalmat érdemel? A heti háromszori, össz-vissz 24 órás ügyfélfogadás? Vagy az a kötelező penzum, amit a félfogadások között úgy is el kell intézni/végezni? Akkor például a tanárok (szintén állami alkalmazottak) miért nem kapnak év végén jutalmat? Mert ők aztán megérdemelnék a kötelező óraszámok melletti „extraszolgáltatás” (otthoni dolgozatjavítás, naplóírás, kirándulásszervezés, korrepetálás, stb.) után.

Második, hogy az önkormányzati vezetőknek mire föl a kiemelkedő év végi juttatás? Mi az a vezetői tevékenység, ami milliós (többmilliós) jutalmat érdemel? Netán az a kiváló gazdálkodás, ami ripsz-ropsz eltüntette az önkormányzatok adósságát? De hisz’ azt az állam tüntette el, méghozzá oly módon, hogy a mágus Haudini csak vásári amatőr lehet mellette. Ergo: Nem érdemel külön juttatást, főleg hat havi átlagfizetésnyit nem, ami egy polgármester esetében nem elhanyagolható összeg.

Harmadik annak meghatározása, hogy tulajdonképpen kinek is zsebéből vándorol a pénz a jutalmazásokra? Bizton állítható, hogy az adófizetők rétegének zsebéből. És bármennyire is fáj, de el kell ismerni, hogy e rétegbe bizony beletartoznak az igen jelentős számú vállalkozói szféra képviselői is. Vagyis a magánszféra (is) fizeti az állami szféra év végi premizálását. Jogosan kérdezhetik hát, hogy „Mire föl?”, hisz’ csak azt csinálták, ami amúgy is a kötelességük.

Szerény véleményem szerint az év végi önkormányzati osztogatás - úgy ahogy van - jogtalan és erkölcstelen. Erkölcstelen úgy annak megszavazása, mint elosztása, és elfogadása. Az tény, hogy a zembeket nem az a megalázó pár száz forintos (esetleg egy-két ezres) kifizetés irritálja, amit az amúgy sem túlfizetett önkormányzati dolgozók kaptak (senki nem ugrana félre, ha úgy karácsony előtt pár ezressel megdobja a cég), hanem a többmilliós vezetői kifizetések.  Főleg a jelen gazdasági (gazdálkodási) helyzetben. Így Orbán-vizsla bármennyire is az erkölcs felkent hirdetőjeként akar tetszelegni, intő „vakkantása” álságos, szemforgató, farizeusi. Már csak azért is, mert az önkormányzatok nagy többsége jelenleg fideszes összetételű képviselői testülettel, valamint fideszes polgármesterrel bír, így cseppet sem lehet csodálkozni, hogy a szenteknek maga felé hajlott a kezük. Az is kérdés, hogy akkor is így „ugatott” volna, ha az osztogatás ténye nem kerül a közérdeklődés homlokterébe? Nyilván nem.

Persze vannak köztük olyanok, akik nem átallottak ellent szegülni a „főkutya” vonításának, és melldöngetve mégis lenyelik a pénzt. Amelyik meg nem, az a falkatestvérnek adja. Akár a gumicsontot. Lesz-e ejnye-bejnye? Nem valószínű, ámbár ki tudja?!

Ez van!

A pénz beszél… a kutya ugat… miközben a karaván halad. Ahogy azt jó Romhányi mondta: „…monoton üget a süppedő homokon… s a helyzete nem szerencsés, apró szemcsés homokkal telve a füle, a nyelve. …”. Narancsszín homokkal, melynek hatására sem hallani, sem látni, de legfőképp visszaugatni nem ildomos. Vajon meddig még?