Vallásszociológiai viszonyszám

Azért írtam már a címbe a „vallásszociológia” szót, nehogy valakinek is kétsége merüljön fel az írás témája kapcsán. Igen, Semjén doktorról van szó és az ő plágiumügyéről, s nem holmi költségvetési, vagy oktatáspolitikai viszonyszámokról. Ez a viszonyszám egy sokismeretlenes egyenlet sarokszáma lehet, s azért viszonyszám, mert véglegesen eldöntheti akár emberek, akár intézmények, akár mindkettő egymáshoz való viszonyát.

Nézzük talán elsőként Semjén Zsolt esetét. Az ő személyes viszonyszáma mind a keresztény vallás, mind a saját kútfő alkalmazása terén nulla. Ez azt jelenti, hogy az ő politikai és erkölcsi egyenletének megoldása is kizárólag nulla lehet, amiről Schmitt Pál óta tudjuk, hogy a jövőre nézve semmi jóval nem kecsegtet.

A következő eset annak a Molnár Attila Károlynak az esete, akiről kiderült, hogy szellemi munkáját előbb adta egy haver (?) szakdolgozatához, semmint azt saját név alatt publikálta volna. Ha ez igaz, úgy az ő erkölcsi viszonyszáma mindenképpen negatív, legjobb esetben is legfeljebb a nullához közelíthet.

E két ember között kell léteznie egy sajátos viszonyszámnak is, amely lehet akár kézzelfogható, akár jellembeli, de mindenképpen negatív viszonyszám. Amennyiben kézzelfogható, úgy nevezhető akár korrupciónak is, de lehet egy baráti gesztus is, ami a későbbi publikációt tekintve felér egy komplett ostobasággal. Vagy alázattal. Ezt a viszonyszámot soha nem fogjuk megismerni, ha csak… hacsak nem kerül az ügy egy valódi (és nem érdek- és dacszövetségek mozgatta) vizsgálóbizottság elé.

Amennyiben az ELTE állít fel immáron egy normális vizsgálóbizottságot (és előbb-utóbb állítani fog, amint Fokasz Nikosz és Huszár Tibor nevének felbukkanása a sajtóban bizonyítja), úgy egy újabb viszonyszám kerül az egyenletbe. Kérdés, hogy az egyetem mennyire tudja befolyásolni a semjéni-molnári hatást? Pozitív tendenciát mutat, vagy lesüllyed arra a szintre, ami óhatatlanul kikezdi a patinás intézmény hírnevét.

Tény, hogy a semjéni viszonyszám mindenképpen negatív eredményt produkál.

A Schmitt-ügy bizonyította, hogy milyen az, amikor a politika (politikus) csap össze az universitassal. Valahogy nincsenek egy súlycsoportban. Kevés kivételtől eltekintve bizonyított, hogy az egyén és az intézmény összecsapása az egyénre nézve jár reputációvesztéssel, lett légyen az egyén akár vezető politikus. Egyetlen felsőfokú oktatási intézmény sem engedheti meg magának, hogy tekintélyét veszítse pár, az erkölcsöt semmibevevő személy miatt, legyen az SOTE, vagy ELTE.

Sajnálatos, hogy egyre-másra bukkannak fel az ilyen és hasonló, az egyetemeket, a diplomaszerzéseket súlyosan érintő ügyek. Ez is azt bizonyítja, hogy a valami nagyon nincs (nem volt) rendben az egyetemi-vizsgabizottságok, tanszékek működése körül. Ezt a gyanút kell sürgősen eloszlatni úgy az ELTE-nél, ahogyan azt a SOTE is tette, és bizonyítani a campus szellemi és gyakorlati korrektségét. Már csak a jövő generációinak érdekében is. Tausz Katalinnak, az ELTE dékánjának inkább ezen kellett volna elgondolkodnia, ahelyett, hogy a Semjén-ügy kirobbanásakor egyből kizárta a hivatalos eljárás lehetőségét.

Jelen esetben (Semjén Zsolt esetében) rendkívül fontos, hogy az ELTE hogyan lép. Amennyiben Semjén a helyén marad (ez az ELTE esetében több mint kínos lenne), úgy az egyetem – akár vallásszociológiai szempontból - elveszíti hitelességét, és sem erkölcsi, sem jogi alapja nem lesz a további működésre, hiszen ezzel bebizonyítaná a hatalommal szembeni alárendeltségét. Ha viszont korrektül intézkedik (amiben leginkább a sajtó lehet segítségére), az nem csak Semjénnek és „tettestársainak” jelentheti a közéleti megsemmisülést, hanem egy olyan vezetésnek, amely már eleve nullára redukálta a közélet tisztaságának viszonyszámait.