Kvázi szimfónia

Kövér László szerint az Alkotmánybíróság (Ab) úgy viselkedik, mintha kvázi fellebbviteli fóruma lenne a magyar törvényhozásnak.

Ez a nyilatkozat kvázi úgy néz ki, mintha Kövér önmagát felülhelyezné a törvényeken. Azokon a kvázi törvényeken, amelyeket ő (is) hozott, amikor kvázi mutatóujjal megnyomta a szavazógép gombját. Mondjuk akkor, amikor is elfogadták azt a kvázi alaptörvénynek csúfolt új alkotmányt, amelyről tudjuk, hogy van (volt) kisasztala, és - Kövér legnagyobb bánatára - értelmező testülete is, amit nevezhetünk kvázi Alkotmánybíróságnak is.

Na már most - úgy kvázi karácsonyi ajándékként - erre a grémiumra orrolt meg Kövér, mert nem úgy táncolnak, ahogy kvázi Kövér fütyül. Pedig elvárható lenne, hiszen mégiscsak azért bővítették kvázi pártkatonákkal az Ab létszámát, hogy még kvázi se legyen lehetőségük ennek a kvázi erdélyi hitszónoknak ellentmondani. Ám mégis mondanak, ami kvázi annyit jelent, hogy még van egy-két kvázi láncoskutya, és Kövérnek még kvázi görcsölnie kell egy kicsit, hogy még kvázi se legyen kétség az ő házelnökségi kiskirályságáról. Mert az mégiscsak tűrhetetlen, hogy egy ilyesféle fórumocska, mint amilyen az Ab, kvázi megkérdőjelezze az ő szentségét.

Kövér immáron kendőzetlenül – kvázi pőrén – állt elő a farbával, hogy ő, és csakis ő az egyetlen kakas ezen a kvázi parlamenti ülésteremnek nevezett kvázi szemétdombon. És ha valakinek nem tetszik, akkor ő kvázi megsértődik, és akire ő megsértődik, annak kvázi vége, mint a botnak. Januárban jönnek boldog újévet kívánni az ő kvázi parlamentőrségnek nevezett gondolatőrei, akik kvázi rendet raknak a még zavaros fejekben és a még zavarosabb magánéleti szférában.

Kövér úgy viselkedik, akár egy kvázi elsőhegedűs, aki ájultan, lojálisan és leginkább hamisan követi imádott kvázi karmesterét. Azt a karmestert, aki kvázi unortodox módon vezényli a zenekart, teljesen elrugaszkodva a kottától (s kvázi a valóságtól), mit sem törődve, hogy mit játszik a zenekar, mire váltott jegyet, illetve mit vár a közönség. Kövér elsőhegedűs kvázi megbűvölten mered a karmesterre, kvázi játszik önfeledten, miközben a hallgatóság ül dermedten, és sehogy sem érti, hogyan kerülhetett kvázi az Örömóda a Sorsszimfónia első tételének helyébe.