Ego

Ismételten határozott a kormány. Miről is? Most például az uniós pályázatok háttérintézmény-rendszerének átalakításáról. Ez az ő olvasatukban annyit jelent, hogy felgyorsítják 2014-es uniós pénzek kifizetését. Ez talán jó is lenne, ha… ha nem lenne ott az a „ha”. Mert mindjárt lohad a „hurrá optimizmus” hangulat, ha hozzátesszük, hogy mindezt a folyamatot a Lázár János vezette Miniszterelnökségi Hivatal irányítja, amiről köztudott, hogy szinte kontroll nélkül funkcionál. Valamint ismerve Lázárt, és hódmezővásárhelyi pénzpolitikáját ez olyan, mint kecskére bízni a káposztát. Tehát a kormány döntött. Eldöntötte, hogy Lázár - koordináció címén - egyszemélyben dönthet az uniós pénzek kifizetéséről, annak mikéntjéről. Mondhatnánk: - Ügyes!

Persze nem is értem, miért nem vagyok meglepődve, amikor a „Birodalom” legfőbb irányelve az ego. Az ego irányítja a parlamentet és dönt arról, hogy egy képviselő mikor és milyen formában képviselhet. Aki nem az egonak tetszően az kivezettetik. Az ego dönti el, hogy kit és mikor vezetgethetünk kamerák előtt rabláncon és mit nevezhetünk például taggyűlésnek. Az ego dönti el, hogy mi alkotmányos, mi törvényes, mi a plágium, mi az elévülés. Az ego hozza – úgy in obscuro – a lexet.  Már az ego dönthet arról is, hogy ki dolgozhat a nyugdíj mellett. Jobban mondva az ego sum. Ugyanis ő az egyetlen, a letéteményes, a tévedhetetlen, a megfellebbezhetetlen. Ő egyszemélyben a kádi és a rabbi, ő Salamon és Hammurabi. Az ő szeme mindent lát, füle mindent hall, és ha ő azt mondja, hogy kelj fel és járj, akkor annak úgy kell lenni. Mert tudjuk, hogy az ő zsebében rejtőzik a bölcsek köve, ő a via, a veritas és a vita. És aki letér erről a kijelölt és egyetlen üdvözítő útról, arra lecsap az élet - és az ego - igazsága. Illetve igazságtalansága. Mert ebből az egoista orbáni igazságból már nagyon régen elveszett az „i” (by Hofi).