A fenti címben szereplő fogalmak és eszközök különlegesek, és természetellenesek. Természetellenesek azért, mert valamennyit emberek találták ki, és kizárólag ők alkalmazzák. Különlegesek pedig abban, hogy ezek a fogalmak lehetnek úgy kézzelfoghatók, mint ahogy verbálisak. Mit kell érteni ezeken? Elmagyarázom.
Elsődlegesen néhány szót a kerítésekről.
A kerítés – amint a nevéből is kitetszik – valamit elkeríteni, bekeríteni hivatott. Anyaga lehet szinte bármi: kő, kovácsoltvas, fa, szögesdrót. Funkciója hasonló, de a szerepe merőben más, mint a korlátnak, vagy kordonnak. Kerítést lehet építeni például az állatoknak is, míg korlátot, vagy kordont kizárólag embertársaink érdekében - vagy éppen ellenük - húzunk.
Kerítéseket a világ valamennyi táján fellelhetünk, de van egy hely, ahol különösképpen szembetűnők. Ez a hely Magyarország. Sehol másutt nincs olyan hagyománya ezen eszközök felállításának és használatának, mint nálunk. Ha végigmegyünk egy városon vagy falun, rögtön szembeötlik a kerítésépítő kényszeresség. Ház még sehol, de a kerítés már biztosan áll, ha másból nem pozdorjából. Egyébként cifra és magas kerítések mindenhol, az emberek egymással versengenek, hogy kinek van különb kerítése. A kerítés afféle státusszimbólum nálunk. „Mutasd a kerítésed és megmondom ki vagy.” Vannak olyan széplelkek, akik a kerítés rácsába virágot futtatnak… s vannak, akik áramot. A cél szentesíti a kerítést. Mostanában ráadásul terjed az országban egy bizonyos „kór”, nevezetesen, hogy a mégoly szép kerítésekre is ocsmány nádszövetet szerelnek, nehogy már valaki beláthasson a portára. Mégiscsak „az én házam, az én váram”, még ha az a bizonyos áthághatatlan fal nádból van is. Egyszóval a kerítés nem csak ténylegesen elválaszt, hanem verbálisan ki is rekeszt.
Folytatnám a korlátokkal.
Korlátot szerelhetünk szinte mindenhová. Bérház körfolyosójára, buszra, villamosra csakúgy, mint, lépcső mellé, vagy egy áruház pénztára elé. A korlát elsődlegesen maga a racionalitás. Ugyanúgy védi a kizuhanástól a részeg panelprolit a tizediken, mint az ugyanilyen állapotú parlamenti képviselőt, az Országház erkélyén. De szolgálhat kényelmi szempontokat is. Gondoljunk bele, hogy mily’ csodás élmény könyökölni a Sándor palota teraszának kőkorlátján és lenézni. Bárkit. Van még más célja is a korlátnak, nevezetesen, hogy ne csak segítsen, hanem az általunk kitalált irányba is tereljen. És ez a lényeg. Mert a korlát lehet nem csak tapinthatóan anyagi, hanem láthatatlan is. Létrehozhatunk törvényi-, erkölcsi-, vallási korlátokat, és ezek sokszor erősebbek lehetnek, mint az acélból készültek. Olykor tartósabbak is. Ezek a láthatatlan korlátok furcsa emberi találmányok, szinte már az ősidőktől léteznek, úgy is mondhatnánk; egyidősek az emberiséggel. Nem is lenne velük semmi baj, ha kizárólag az emberiség épülését szolgálnák, de tény, hogy ez legtöbbször nem így van. Láthatatlan korlátot emelünk, ha nem tetszik valamely faj-, vallás-, bőrszín, vagy éppen bizonyos viselkedésforma. Devianciának, nép-, illetve nemzetidegennek kiáltjuk ki azt, aki nem az általunk kitalált kotlátok közt mozog (gondoljunk csak a zsidótörvényekre). Mai modern korunkban láthatatlan korlát lehet például egy bevándorlási-, letelepedési-, vagy munkavállalói engedély, egy szociális kártya, vagy egy kötelezően előírt lakossági bankszámla, de ugyanilyen korlát egy választási regisztráció, egy sztrájk-, vagy sajtótörvény. A korlátok körbevesznek, körbefonnak, szinte megfojtanak, mint megannyi lián. Azt mondják, hogy korlátot építeni szinte mindenki tud, de annak hasznosságát a használat dönti el. És ez értendő mind a verbális, mind a kézzelfogható korlátokra.
És most rátérnék a kordonokra. No, az egy csuda dolog. Az emberi géniusz egy sajátos találmánya. Szoros rokonságban van a korláttal, de mégsem olyan. Kordont képezhet egy szép sövény, vagy virágágyás ugyanúgy, mint egy ocsmány rács, vagy az előtte álló, szintúgy esztétikai hiányosságokkal bíró neonáci. A kordon különlegessége, hogy nem csak tárgyi, hanem eseti, és amint az előbbi példa is mutatta – élőlény is alkothatja. A kordon jellegzetessége, hogy csak és kizárólag elválaszt. Valamit – valamitől, de leginkább valakit- valakitől. Kordont húzni bárhol és bármikor lehet. Elég hozzá néha egy madzag, vagy egy nemzetiszínű szalag, de van olyan, amikor vasbeton szükségeltetik. Vagy valami más. Mondjuk például gumibot, vízágyú, oroszlános, vagy golyóálló mellény, ezenkívül ásó, kapa… és nagyharang. (Ja, ez utóbbi nem, bár ez is gyakran elválaszt.). Van úgy, hogy egy kordon - lett légyen bármilyen precíz - egyszerűen szétszerelhető és egymásra helyezhető. Mondjuk egy 12-es villáskulccsal, egy fogóval és persze a nélkülözhetetlen mentelmi joggal. És a másik kordon csak nézi. A kordon körülölelhet egy egész teret, vagy lezárhat egy egész utcát. Egy kordon leginkább ideiglenes, ámbár nem is olyan rég hallottam olyan ideiglenes kordonról, ami gyanúsan állandóra sikeredett. Azt mondják sok arra a cinege. Egyébként a legtöbb ember kordonfüggőségben szenved. Ez a függőség a politikai hatalommal és a félelemmel egyenes arányban nő. Furcsa egy természete van… a kordonnak.
Befejezésül még néhány szó: Van egy hely, ahol mindhárom „eszközt” együttesen alkalmazzák. Ez a hely a futball stadionok (nem véletlen). Ez az a hely, ahol kézzel fogható bizonyságát lehet találni egy bizonyos alapvetésnek, annak, hogy kerítést, korlátot, kordont lehet építeni, lehet lerombolni, lehet belőlük ki, avagy rajtuk áttörni. Egy valamit nem lehet. Nem tudni, hogy a kerítés, a korlát, vagy a kordon melyik oldalán állunk. Mert ha az emberi oldalán, akkor még véletlenül kiderülhet, hogy tulajdonképpen nincs is szükség ezekre a „műtárgyakra”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése