2010-ben, a parlamenti képviselői választások során, számos polgártársammal együtt gondoltuk úgy, hogy szavazatainkat a baloldal jelöltjeire adjuk. Számosan, de mégsem elegen. Ennek következménye lett a fideszes kétharmados ámokfutás, és az, hogy egy demokratikus ország parlamentjébe delegáltakat küldhetett egy szélsőséges és kendőzetlenül rasszista, antiszemita párt. Ami történt megtörtént, utólag kár keseregni rajta.
Az viszont már elgondolkodtató, hogy az a 76 delegált - akik jelenleg a teljes magyar baloldalt hivatottak képviselni - mennyire tudja érvényesíteni azokat az érdekeket, amellyel őket megbízták. Ha őszinték akarunk lenni, akkor azt kell mondani: Semennyire!
A mai politikai viszonyok és a sajátos magyar választójogi törvény miatt, ott tartunk, hogy azokat az állampolgárokat, akik nem a Fidesz és a Jobbik érdekeit preferálják, illetve azokat az állampolgárokat, akik nem szavaztak ugyan, de mégsem értenek egyet a kormánypárti képviselők „áldásos” tevékenységével – azokat az állampolgárokat nem képviseli, illetve nem tudja képviselni senki. A magyar parlamentben legalábbis. Pedig ezen állampolgárok létszáma számszakilag bőven meghaladja a híres-nevezetes kétharmad által hangoztatott „nemzeti többséget”.
A mai bal- és balközép ellenzék parlamenti képviselői nem végzik (nem végezhetik) el a rájuk rótt feladatot, ergo jogtalanul kapnak juttatást olyasmiért, amit nem is végeznek el, illetve ellehetetlenítésük okán nem tudnak elvégezni. Az okot mindannyian tudjuk, felesleges tovább feszegetni, ezért érdemesebb inkább a tényekre és a racionalitásra támaszkodni.
Véleményem szerint az a 76 képviselő (akik manapság a semmiért koptatják a parlament padjait) jobban tenné, ha kollektíve és azonnal lemondana képviselői mandátumáról. Civilként, illetve a civil szervezetekkel összefogva sokkal jobban tudnák alkalmazni pártjaik háttérerejét, részint azért, hogy végre eredményt is tudjanak felmutatni. Már csak becsületből, és a választóiknak tett ígéreteik miatt is (lásd, Tétényi Évának, Esztergom polgármesterének kanosszajárását, avagy a DK esetét).
Az sem lenne utolsó szempont, hogy egy ilyen lépés nyilvánvalóan felhívná a nagyvilág figyelmét arra a lehetetlen állapotra, ami a mai magyar látszatparlamentarizmust, avagy az egypártrendszer újbóli kiépítésének szándékát jellemzi. Egy ilyen esemény nyilván magyarázkodásra kényszerítené a kétharmaddal visszaélő Fidesz-KDNP szövetséget, illetve szatelitpártjukat a Jobbikot, az előrehozott választások lehetőségéről nem is beszélve.
Rövidesen új köztársasági elnököt ültet a lemondott helyébe a Fidesz kétharmad. Nem lehetnek illúzióink, hogy egy újabb pártkatona személyében. Egy ilyen kollektív akció feladhatja a leckét akár a jelenleg a köztársasági elnök feladatait ellátó Kövér Lászlónak, akár az új államfőnek. Nem is beszélve a láblógató Alkotmánybíróságról, illetve magáról a „vezérről”, a bábúkat mozgató Orbán Viktorról. Kíváncsi lennék, hogy egy ilyen akció után hogyan értelmezné azt a híres-hírhedt mondatát, miszerint a parlament ellenzék nélkül is működik, avagy mennyire hatna meglepetésként mondjuk Kövér Lászlóra és Vona Gáborra, hogy ilyen hirtelen teljesült a kívánságuk. Vajon mit kezdenének vele?
Persze a fentebb vázoltak véghezviteléhez egységes ellenzéki összefogás és nem kis tartás szükségeltetik az MSZP, az LMP és a független képviselők részéről. Utána viszont bátran nézhetnének választóik szemébe. Mindenesetre jobb lenne, mint biodíszletként várni a megalázó és csúfos véget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése