Ratkó-cunami

Mit is értek ezen a furcsa megfogalmazáson? Megpróbálom elmagyarázni, amolyan bikkfanyelven és még emészthető terjedelemben.

A Ratkó-cunami azt a jelenséget takarja, amelyet egy bizonyos Rákosi Mátyás földrengésszerű „uralkodása” indított el, még az ’50-es évek elején-, közepén. Az elnevezést egy szövőnőből miniszterré avanzsált személyhez, Ratkó Annához kötik, de ez nem lényeges, mert lehetett volna bárki, akit az akkori diktatúra kiszemelt magának. (Ha valakinek déjá vu- szerű érzése lenne a módszert illetően, az nem a véletlen műve.) A Ratkó-cunami egy olyan mesterséges beavatkozás eredménye a természetes népszaporulat folyamatába, amelynek hullámai most érnek partot, tornyosulnak az égig, és fenyegetik elnyeléssel a magyar nemzetgazdaságot.

Az ezredforduló után kezdték a szakértők pedzegetni, hogy az úgynevezett „ratkógyerekek” lassan elérik a nyugdíjkorhatárt (már amelyikük megéri), ami felboríthatja a nyugdíjbevételek és kifizetések (beszedő-felosztó-kirovó rendszer) érzékeny egyensúlyát. Már akkoriban is sok aktív dolgozó – főleg a fiatalabb korosztály – hangsúlyozta azt, hogy túl kevés tényleges dolgozó tartja el a túl sok nyugdíjast, mi több, már odáig merészkedtek, hogy az idősebb, de még aktív dolgozók elveszik a fiatalabbak elől a kenyeret. Ez a felvetés ugyanúgy csúsztatás, mint ahogy embertelen is. A gazdasági recesszióból adódó hátrányokat, az idősebb, dolgozó korosztály (a Ratkó-korszak szülöttei) és a nyugdíjasok nyakába varrni nem csak igazságtalan, de gyomorforgatóan gusztustalan is. Ugyanakkor tény, hogy túl kevés aktív dolgozó jut a túl sok inaktívra. De ennek nem a Ratkó-gyerekek az okai, hanem az a fajta felfogás, amely még az ötvenes években kezdődött, s amelyik figyelmen kívül hagyta egy ország népesség-gyarapodása, eltartóképessége, azaz pénzügyi helyzete közötti szoros összefüggést, mesterséges alapokra helyezve azt. A születésszabályozási törvények (abortusz-törvény, magzatvédelmi-törvény), az olyasféle szlogenek, mint „lánynak szülni dicsőség, anyának kötelesség”, vagy „három szoba, három gyerek, négy kerék”, ugyanolyan ostobaságok voltak, mint ahogy azok jelenleg is. A gazdaság eltartóképessége szabályozza a mindenkori születések számát. Egy család - amire olyannyira hivatkozik a jelenlegi kormány, de legfőképpen a Harrach Péter féle kereszténydemokraták (?!) – dönti el, hogy hány gyermeket tud eltartani, biztosítva érzi-e azok felnevelését. Amennyiben egy rendszer ebbe mesterségesen, törvényileg beavatkozik (gyermektelenségi adó, stb.), illetve irreális, a költségvetést terhelő, fedezet nélküli juttatásokat nyújt, úgy csak koldusokat nevel. Az a rendszer, amelyik nem enged teret a természetes népességhullámzásnak, bűnt követ el. Ahogy bűnös volt Rákosi Mátyás, ugyanolyan bűnös most Orbán Viktor is.  

A jelenlegi kormány legnagyobb (nemzetárulással felérő) bűne az, hogy lebontotta a Ratkó-cunami ellen létrehozott rendszert, nevezetesen a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert. Ez a védmű hivatott szolgálni a Ratkó-cunami elleni védelmet. És ez az a védmű, aminek az Orbán-kabinet buldózerrel esett neki, pillanatnyi előnyökért kiszolgáltatva a jövőt.

Jelenleg ott tartunk, hogy az új nyugdíjszabályozással, a „svédmodell” erőltetett bevezetésével nem csak a jelenlegi nyugdíjasok ellátása bizonytalan, hanem a „ratkógyerekek” ellátása is. A kormány ugyanúgy nem tud garanciát nyújtani a mostani nyugdíjasok tisztes megélhetésére, mint ahogy a közeljövőben nyugdíjba vonulóknak sem, hiába a megannyi szép szólam a nyugdíjvédelemről akár a miniszterelnök, akár Selmeczi nyugdíjvédő nagyasszony részéről. 

A felelőtlen adótörvény-módosítások, a nyugdíj- és járuléktörvényi rohammunka, az újbóli államosítási törekvések, a hitelnyújtás állami intézményesítése, a vállalkozások ellehetetlenítése, mind-mind azt eredményezi, hogy a Ratkó-cunami sokkal nagyobb kárt okoz majd, mint az várható lett volna.

Egy példa a sok közül: Manapság nagyon sok – több tízezer – olyan nyugdíjas és rokkantnyugdíjas tevékenykedik másodállásban, illetve egyéni kényszervállalkozóként, akik nem ülnek senkinek a nyakán, akik fizikai lehetőségeikhez mérten termelnek a gazdaságnak, de akiket az új nyugdíj- és adójogszabályok lehetetlen helyzetbe sodornak. Több tízezren fogják visszaadni egyéni vállalkozói igazolványukat, mert az új szabályok szerint akkor is fizetniük kell – nem kis összeget -, ha egy fillér bevételük sincs. Miből fizessék a kötelező vállalkozói járulékot? A nyugdíjukból? Ergo: az új szabályozás nemcsak katasztrófába sodorja a nyugdíj mellett tevékenykedő egyéni vállalkozókat, de erősíti a feketemunkát is. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ezzel az amúgy is leterhelt fiatalok nyakába varrnák a szülők eltartásának, megsegítésének gondját, holott a maguk megélhetése is problémákba ütközik (lásd: szülőtartási törvény).

Ebből a rövid példából is látszik, hogy a kormány mennyire nincs tisztában a piaci törvényszerűségekkel és annak eltartóerejével.

A idősebb, hetvenes éveit taposó, vagy azon túl levő korosztály csak csendes beletörődéssel szemléli az eseményeket. A „Ratkó-korszak” szülöttei – már koruknál fogva és tapasztalataik miatt – még tudnának tenni, de az az apátia, és az a megnemértés, ami a fiatalabb korosztályt jellemzi, nem segít nekik. Ugyanakkor elvárják tőlük a segítséget, hol egy lakás, lakhatás, anyagi támogatás, esetleg unokapesztrálás formájában.

Az Orbán-kormány most olyan nemzedéki ellentéteket szít, olyan politikai és gazdasági sorozatgyilkosságot visz véghez, amelynek igazi áldozatai a mostani huszas-, harmincas-, negyvenes korosztály, azaz a „ratkógyerekek” fiai és unokái. A felnövekvő és még meg sem született nemzedék.

Ezért a gyilkosságért pedig nincs felmentés!