Etika-csata

Szomorúan láttam az ATV „Egyenes beszéd” c. műsorában, hogy ezúttal Kálmán Olga nem állt a helyzet magaslatán, Éger Istvánnal, az Magyar Orvosi Kamara elnökével szemben. Nevezetesen, az Uzsoki kórházban, öt évvel ezelőtt történt, de most felszínre került (és nagy port kavart), a gyógyíthatatlan daganatos betegeket érintő ügyről van szó.

Éger István – mentve a mundér becsületét - az újságírók munkásságát ostorozta. Egyáltalán, etikai kérdést csinált olyasvalamiből, ami az újságíróknak nem csak szakmai, hanem erkölcsi kötelessége is. A hiteles tájékoztatás szükségességét kérdőjelezte meg.

Ennek során olyan kijelentésekre ragadtatta magát, mint például, hogy milyen terjedelmű, milyen tartalmú cikkekben kellene foglalkozni a sajtónak az üggyel. Nonszensz!

Éger István nyíltan etikátlannak minősítette a sajtó viselkedését, bőszen általánosítva, ugyanakkor felháborodott, hogy miért általánosít a sajtó az Uzsoki kórházat illetően. Éger Istvánt az üggyel kapcsolatban abszolút nem érdekelték maguk a tények, hanem azzal volt elfoglalva, hogy ki, és miért írta meg a dolgot. Egyáltalán: hogyan merészelte megírni! Ezt a hozzáállást Kálmán Olga még riposztozta, de azon csodálkozok, hogy a következő, már sikamlósabb kijelentésre egyáltalán nem reagált: „… az orvos kötelességei közé tartozik… a bizonyíthatóan gyógyíthatatlan betegek szenvedéseinek korlátlan enyhítése is…”.

Ezt a sikamlós témát - ami már az aktív eutanázia kérdését feszegeti – Kálmán Olga átugorta, holott ezzel a mondatával Éger, mintegy elismerte, hogy lehetséges például a morfium-túladagolás, és igenis lehetséges, hogy valakik ilyesféle dolgokra „kényszerülnek”. Már csak emberiességi szempontból is. Ha meg kényes a téma, akkor egyáltalán miért hozta fel? Így kényelmetlen helyzetbe hozta nemcsak a riportalanyt, hanem önmagát is.

Etika-csata ez a javából, és valóban társadalmi-törvényességi kérdéseket vet fel. Olyan etikai csata, ami már hosszú-hosszú ideje zajlik. Ezért nem értem Éger István vehemenciáját, hiszen ő maga ismerte be, hogy akár hallgatólagosan is, de alkalmazhatják ezt a módszert az egészségügyi intézményekben a gyógyíthatatlan betegek esetében. Sokan vagyunk, akik személyesen is érintettek ezen a téren (köztük én is), talán még helyeslően és lesütött szemmel, könnyesen bólintunk is, látván szeretteink szenvedéseit. Pedig a remény hal meg utoljára.

Én megértem Éger Istvánt, hogy nem akarja kimondani a tényeket és kerülgeti a dolgot, mint macska a forró kását, de ez nem mehet a végtelenségig. Nem kell itt remegő kezű orvosról, meg egyéb sületlenségekről beszélni Álljunk már ki egyszer korrekten a véleményünk mellett, nevezzük végre nevén a gyereket, és ne mismásoljunk, védve a védhetetlent. Társadalmi szinten, és az emberiesség nevében.