Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek Papp lovagon. Mi ez a hirtelen középkori párbajhevület Dániel lovaggal szemben? Egyszerűen nem értem, hogy az a virtuális, kissé (nagyon?) zavaros szövésű kesztyű (csizma) hogyan kerül az asztalra?
Mit akar Papp lovag? Kinek az érdekében száll harcba egyáltalán?
Wittner úrnőért? A „kihívás” szövege szerint igen, ámbár felmerül a kérdés, hogy akinek egy egész gárda áll a háta mögött az rászorul-e az ilyen gyengécske „lovagi” gesztusra. Mert ugye „a gárda, a gárda, meghal, de megadni nem adja meg magát…”. (Ja, hogy az egy másik operett? Van ilyen!)
A hit nevében szállna harcba? Egyáltalán: Mit keres a Názáreti ’56-ban? Mert Jézus és Mária Magdolna… Nem is folytatom, mert Papp lovag kihívás-levele akkora freudi elszólás, hogy abban hiba nincs.
Az sem tiszta, hogy az a hatalmas keresztényi „vendégoldal” - ami Papp lovag képzeletében átlényegült lovagi dárdává - az ő kihívásában mit jelképez? Mert úgy tűnik, hogy annyira, de annyira reng az ő nemzeti büszkeségben megkérgesedett araszos vállán, hogy félő, még kárt tesz önmagában. Akkor aztán jöhet akár egy sebészszike is.
Papp lovag úgy tesz, mintha egy eszméért küzdene, úgy tesz, mintha egy „oroszlánszívűért” harcolna, közben pedig a „trónbitorlót” szolgálja ki. Nem keverte kissé össze Papp lovag a szerepeket? Vagy csupán cirkusz kell a népnek?
Ajánlok én egy másik „lovagregényt” Papp lovag figyelmébe, ha már ennyire magával ragadta a nosztalgia. Az a címe, hogy „Gyalog-galopp”. Abban a vesztes lovag felajánlja a döntetlent, holott már se keze, se lába. Röhejes? Az! Igaz, hogy az a „lovagregény” nem ’44-ben született, hanem pár évtizeddel később, de az örök tanulságot le lehet szűrni belőle. Hogy gyorsan, vagy lassan, a nemzet nevében vagy egyénileg, az tulajdonképpen mindegy. Lényeg a szűrés. Egészségügyileg. Papp lovag esetében mindenképpen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése