Álmodok!
Álmodom, hogy ülök egy asztal előtt, bámulom a semmit, s a nem is oly’ régi múltba révedek.
Furcsa köd lebeg előttem. Nincsenek kuntúrok. Minden olyan elmosódott. Próbálok állítani a fényerőn, a kontraszton… Nehezen megy.
De most! Most talán sikerül. Igen! Kezd plasztikussá válni a kép.
Valamiféle gödröt látok. Mély, sima gödör. Visszhangzik az ürességtől. Nyomasztó!
De nini! Mégsem üres. Valami van az alján. Pénz? Igen. Pénz borítja az alját. Keményre cementálódott, temérdek pénz, mint megannyi fosszília.
És valami más is van odalent. Egy figura. Apró, sovány, borostás figura, az ember koldusnak nézné így távolról. Koldus a gödör, a pénz közepén? Nem, az nem lehet!
Vízió, amitől összerezzenek, de a kép nem akar változni, sőt növekszik, egyre világosabb, egyre jobban kezd körvonalazódni, már határozottan kivehetők az ember vonásai. Ismerősnek tűnik.
Az ember ül a pénz közepén mozdulatlan, álca arcát alig felfedezhető félmosoly takarja, mellét kitüntetés ékesíti.
Előtte kis asztal üveglappal, s az asztalon valami. De ez a valami nem odaillő, az a valami szürreális, teljesen abszurd, egy idegen test a szervezetben, ami csak a képzelet szüleménye lehet.
Egy labda. Egy pöttyös labda, nemzetiszín pántlikával az asztal közepén. Mint valami asztali lámpa, de ami növekszik, egyre növekszik. Már nem is lámpa, hanem kandeláber, s csak magasodik egyre följebb, már obeliszk, amely óriás liánként kinő a gödörből, s árnyékéval betakar, akár egy sötét köpönyeg.
Lázálom! Rémkép, amitől szabadulnék. Küzdök egy látomással, egy pöttyös gólemmel, amely a mellemre nehezedik, ami fojtogat, ami nem hagy levegőt. Szerencse, hogy csak álmodok!
Vagy lehet, hogy ez nem is álom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése