Bevezetőként engedjetek meg egy 1972-es Omega dalszöveg részletet:
„…Majd addig megyek
Míg lesz egy kis sziget
Ahol boldog leszek…”
Manapság sok fiatal keresi a boldogságszigeteket. Hol Óbudán, hol Verőcén, az óperencián is túl, ahol a Mein Kampf túr.
Csak úgy kérdezem: Ti már megtaláltátok ezt a szigetet?
Sajnos ti túl fiatalok vagytok még. Olyannyira, hogy már az ’72-es dátum is történelem, hát még az azt megelőző korszakok. Azok az idők, amikor létezett egy „hitlerjugend”, amikor még élt egy Göbbels nevű propagandaminiszter, amikor az agymosás nemzeti hitvallás volt, amikor a marhavagon természetes személyszállító eszközként funkcionált.
Ezért nyilván nincs - nem is lehet - személyes tapasztalatotok, így el sem tudjátok utasítani egy sötét korszak még sötétebb gondolatait.
Ezek a gondolatok pedig nem haltak ki, mitöbb, újra szárbaszökkennek, olyan személyeken keresztül, mint például a magyar Zagyva György Gyula és Toroczkai László, a brit Chris Hurt és David Irwing, a francia Le Pen, és olyan helyszíneken, mint a verőcei „Magyar Sziget”, vagy az Óbudai-sziget (a tragikus hírű norvég Utoya szigetről meg nem is beszélve). A fesztiválon még nem nyíltan van jelen, de a törekvés határozottan tetten érhető, és ami késik, nem múlik. Az igyekezet mellé már ott a jog is.
Az ok nyilvánvaló: A fiatalokat a legkönnyebb megfertőzni, azokat, akiknek nincs személyes tapasztalatuk a múlt sötét eszméiről.
Hogy miért ez a különös vonzalom a „szigetek” iránt? Ki tudja!
Mindenesetre azért olvassatok, lássatok, halljatok! És leginkább gondolkozzatok…
…mielőtt lendítitek a karotokat!
Zárszóként pedig a bevezetőben idézett sláger másik részlete:
„…Nem szóltam neki
Nem mondtam
Nincsenek szigetek…”
A televízió, a mobiltelefon, az internet korában pláne nincsenek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése