Egy tragédia margójára

Az összes tévéadó közül egyedül a TV2 reggeli „Mokka” adása (az is csak nagyon finoman) merte megpedzeni azt a sajátos összefüggést, ami a diszkó-tragédia és a magyarországi etnikai feszültségek vonatkozásában vizsgálná az eseményt. Különösképpen azt, hogy vajon milyen okból terjedt – előbb szájról-szájra, majd a neten- olyan rémhír, hogy „cigányok késelték meg a három áldozatot”. (Érdekes, hogy a máskor oly hatásos médianyilvánosságot, most egyetlen „szemtanú” sem használja ki. Ennyire rettegnének a „cigánymaffiától”?! Vagy ez is csak amolyan zsigeri indulat, mint a lacházi gyilkosság esetében ?)

A leginkább terjedő netes „hír”, hogy a hatóságok nem merik nyilvánosságra hozni a dolgot, mert félnek az etnikai zavargások kitörésétől. Hm! Ez is lehetséges, bár nem valószínű, hiszen a bizonytalanság nagyobb veszélyforrás a látens indulatok felszínretörésére, mint a tények megfelelő publikálása.

Lehet viszont egy másik vetülete is a dolgoknak

Vajon ki kezdte el terjeszteni ezt az őrültséget?

Lehet, hogy csak egy idióta tini indította el a folyamatot merő jópofáskodásból – előbb a helyszínen, majd a neten is - de meglehet, hogy szándékos volt az egész.

Szombat óta több interjúalany is felvetette a net felelősségét ezen rémhírterjesztés kapcsán, így óhatatlanul felvetődik a kérdés: Kinek az érdeke?

Ha van ok, akkor van okozat is!

Kinek (kiknek) az érdeke a pánikkeltés, személyiséget sértő hazugságok, ismeretlenek halálhírének terjesztése, nemzeti-nemzetiségi ellentétek szítása a net közösségi oldalain? (Amúgy sem felhőtlen a viszony a magyar és a magyarországi roma kisebbség között. Csak kis szikra szükséges és fellobban a tűz. A szélsőségesen rasszista csoportosulások módszereit most nem említeném, mert az ilyesféle - hidegen számító - tudatosság nem jellemző rájuk.)

Az is kérdés lehet, hogy ki az (kik azok), akinek a legnagyobb hasznot hozhatja a net kontrollálása. Ennél az eseménynél jobb alkalom nem is kell, hogy legyen. Elég egy „rémhírterjesztés” vádját felvetni, és máris beindulhat a törvénygyártó gépezet, s mindez az „ifjúság védelme” divatlózung ernyője mögé bújtatva.

Lehet szociológiai kérdésként aposztrofálni a tragikus események hátterét és ennek megfelelően lépni, de lehet radikálisabb lépésben is gondolkozni. A radikálisabb lépésekről pedig tudjuk, hogy manapság kikre jellemző.

Elrugaszkodott gondolat lenne? Meglehet. Mindenesetre ezt a lehetőséget sem lehet figyelmen kívül hagyni.