"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2015. június 13., szombat

Szárnyaszegett griffmadár


A csehországit követően most Kecskeméten következett be újabb Gripen-baleset.  Az első, máig nem publikált rendszerhiba miatt következett be. Meg nem erősített vélemények V1, azaz elhatározási sebesség (ez az a pont, amikor egy startoló gépet, már nem lehet visszatenni a földre, fel kell emelkedni vele, furcsa, hogy a pilóták mégis nem ezt választották) felett bekövetkezett rendkívüli eseményt emlegetnek, de már itt is felmerült a fékezőrendszer elégtelen működésének gyanúja, ami miatt elvesztettük kétüléses Gripen állományunk 50 százalékát (összesen kettő volt belőle). A mostani esemény szintén a futómű problémája miatt történt. Már ez is nyomós indok lehetne a griffmadarak földhöz szegezésére, ám mindez mintha még nem lenne elég, kiderült, hogy a kecskeméti Gripenben még a katapult sem működött rendesen (az ülés nem vált le a pilótáról). Mindezen „túlsúlynak” köszönhető Kádár Sándor őrnagy súlyos gerincsérülése, hiszen a megengedett nehézségi gyorsulás többszörösével csapódott a földbe.

Nem tudható, hogy a sorozatos problémák gyártási-tervezési hiányosságoknak köszönhetők, vagy a karbantartás elmulasztásának, de a katapult-probléma már igencsak megkérdőjelezheti a típus megbízhatóságát, leginkább az emberi élet védelme szempontjából.

Tudvalevő, hogy minden új harcirepülő típusnak (ahogy bármely más repülőgépnek) vannak úgynevezett gyerekbetegségei, amelyek az intenzív használat, avagy vadászgépről lévén szó – harci körülmények között jönnek elő. Ezeket a hibákat korrigálni kell, természetesen az ok-okozati összefüggések alapos kivizsgálásával. Ugyanis egy vadászpilóta kiképzése-átképzése egy adott típusra nem forint, hanem dollármilliókba kerül minden államnak. Ha csak ezt a szempontot vesszük, már akkor is indokolt az alaposság, nem beszélve a fentebb már említett emberéletről, ámbár sokak szemében talán ez a legolcsóbb. Hát nem! Nem és nem!
Kádár Sándornak (de ugyanígy a csehországi baleset két pilótájának is) szerencséje volt, hogy nem vesztette életét pont egy életmentő eszköznek köszönhetően, bár a pályája - és így az élete is – nagy valószínűséggel derékba tört, a szó legszorosabb értelmében. És ezen ezer kitüntetés sem segít. (Csak megjegyzem: a hetvenes évek világszerte közkedvelt, amerikai gyártártmányú F-4 Phantomjainak százaira rendeltek el repülési tilalmat, amikor kiderült, hogy a rendszeresített katapultülések életveszélyesek a gyártó hibájának köszönhetően. Sorozatos tragédiáknak köszönhetően cserélték ki a katapultüléseket más típusra.)

A honvédelmi tárca vezetőjének most alapos vizsgálatot kell elrendelnie, hiszen a típus megbízhatósága, hadrafoghatósága kérdőjeleződött meg. Ha pedig a Gripenek a földre vannak kényszerítve, akkor hazánk légterét nem védi semmi és senki (még szerencse, hogy van a NATO). A JAS-39 Gripen egy kiváló harcigép lehetne, ha… ha repülne. Biztonságosan, megbízhatóan. Mi kis ország vagyunk, nem Amerika, légiflottánk nagysága és minősége pénzügyi lehetőségeink arányában korlátozott, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak az efféle slendriánságokat és baleseteket, nekünk az egy is túl sok. És most felejtsük el, hogy lizingelünk, vagy sem, mert ez nem lehet szempont. Azt mondják a főnix tűzben hal és tűzből éled és remélhetőleg a griff is. Úgy legyen. Ám ha mégsem, akkor sürgősen más, megbízhatóbb típus után kell nézni. Ha pediglen az derülne ki, hogy a Gripenekkel mégis generális probléma van, akkor bizony felmerülhet egyéb kérdés is. Például a típus beszerzésének és rendszerbeállításának kérdése.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése