Botrányos

Mottó: „A szó elszáll, az írás megmarad.”

Arató László magyartanár, a Magyartanárok Egyesülete elnökének enyhén szólva meglepő, sarkosabban fogalmazva viszont botrányos szavait tárta elénk az ATV.

Arató azt mondta, hogy az irodalmi nyelv nehezen értelmezhető a mai 14-18 évesek számára.
Arató azt is kifejtette, hogy például nem kellene tanítani a Légy jó mindhalálig című Móricz regényt, mert az elidegeníti az olvasástól az ifjúságot. Arató véleménye az, hogy inkább a letöltéseket támogassa a kormány, mint a könyvtárakat, mert hisz manapság már minden gyerek okostelefonnal, és tablettel szaladgál, meg különben is, a könyvek nehezen kezelhetők amellett, hogy megfizethetetlenek.

Akkor hát nézzük sorban a tényeket.

Móricz Zsigmond klasszikusa a „kötelezők” között foglal helyet, megjegyzem nem véletlenül. Aki ezen mű hatására idegenedik el az olvasástól, az meg is érdemli. Az olvassa inkább a Dörmögő-Dömötört, vagy a Story magazint, talán azokban is fellelhetők némi humánum- és erkölcs-szikrák, bár az utóbbiban nem vagyok biztos. Ezek alapján száműzni kell Mórát is Pál utcástól, vagy Aranyt Toldistól a walesi bárdjaival együtt, Jókairól nem is beszélve, mert hisz közismerten hosszú bevezetői és rendkívül nehéz nyelvezete sokakat elriaszt. De akkor mit szóljunk Madáchoz, aki már-már idegen nyelven fogalmazott, vagy példának okáért egy egészséges Shakespeare-fordításhoz? Ezeknél nehezebben értelmezhetők nem is kellenek. Főleg az olyan ifjúságnak, akik rühellenek olvasni (tisztelet a kivételnek), inkább egy jó Vin Diesel anyázással, vagy az Éden hotel biológiai továbbképzéssel.

Arató szerint beszélgetnünk kellene. Kérdem: Miről? Netán arról, hogy a gyerekeinket nem tanítjuk meg olvasni? Lassan írni sem, hiszen az erre vonatkozó törvénytervezet már ott hever honatyáink előtt. Miféle nemzedék lesz az, amely nem ismeri elei nyelvezetét? Az olvasás és írás (főleg a helyesírás) hiánya direkt összefüggésben van az értelmezési hiányosságokkal. Miről beszéljünk - miről beszélünk?

Egy magyartanár a könyvtárak ellen. Még jó, hogy nem a könyvek bezúzásáról, nota bene, elégetésükről értekezett. Döbbenet! Én megértem, hogy Arató a kényelmet favorizálja, de akkor nem járt manapság Borsodban, a Hajdúságban, vagy a Nyírségben. Okostelefonilag, meg tabletileg. Nem minden gyereknek, illetve szüleiknek tellik ilyesfajta mulatságra. Gyakran kajára sem. A nincsre pedig nehéz letölteni. Arról nem is beszélve, mi történik egy hálózat-kimaradás, vagy áramszünet esetén (na jó, ne álmodjunk globális katasztrófát, elég katasztrófa egy ilyen magyar tanár), vagy ha az apuka és anyuka ároktisztítási üzleti manővere nem fedezi a mobilszámlát?

Abban igaza van Aratónak, hogy a könyvek méregdrágák. De ez is csak részigazság, mert a bestsellerek és divatkönyvek valóban azok (bele is rokkant az Ulpius a túldimenzionálásukba), ám a kötelezők és irodalmunk klasszikusai, bizony potom áron fellelhetők. Igaz nem bőrben és reprint, csak papírkötéssel, de mégis… A tartalom a lényeg és nem a külcsin, amit dekorációnak, olykor széklábnak használunk. Egyébként erről szólnak az antikváriumok és könyvtárak is. Diákoknak kedvezménnyel – mondjuk egy energiaital áráért -, vagy gyakran ingyen. A könyv csak annak megfizethetetlen, vagy tűnik drágának, akinek nincs is hajlama az olvasáshoz. Egy olvasási undorban szenvedőnek tökmindegy, hogy Rejtő-ponyva, vagy a Julius Caesar, számára mindkettő egyformán értelmezhetetlen. Az olvasást meg kell szerettetni, de nem olyan formában, ahogy azt Arató úr képzeli. Ahhoz tényleg tanárok, mi több lelkiismeretes és jól megfizetett magyartanárok kellenek, akik rávezetik az ifjúságot az olvasás művészetére. Nagy szó? Pedagógusok! Olyanok, akik nem csak elhadarják, hogy ezt olvassátok el, de el is magyarázzák a művet, a szavak értelmét, jelentését. Egyszóval tanítanak. És cseppet sem mellesleg gyarapítják a szókincset, mert ez minden értelmezés alapja. A magyar nyelv és irodalom gyönyörű. Érdemes tanulni-tanítani. De mit is várhatunk, ha manapság ötszáz szavas szókincs elég egy riporteri, vagy bemondói álláshoz, ad abszurdum, egy szóvivőséghez? Csoda, ha értelmezhetetlenné válnak az írások?

 

Csak megjegyzem: Az „átkosban” hat havi részletre vásároltuk a könyveket egy-egy fizetésnapon, tehát ilyen vonatkozásban akkor is drágák voltak. Azt sem szégyelltük, hogy a következő generációknak adjuk tovább „kötelező kincseinket”, pedig akkor még ingyé volt. Hiába no, az egy olyan világ volt, ahol az ingyent is megbecsültük. Igaz, ehhez az is kellett, hogy az oktatási rendszerünket ne változtatgassák hetente. De miért kellene egy magyar nyelvet- és irodalmat hetente megreformálni? Annyira azért nem száguld el felettünk az idő. Talán ilyesmikről kellene beszélnie Arató úrnak!