Botrányos - Egy kazah "kirándulás" margójára

Orbán Viktor és népes delegációjának kazahsztáni hivatalos látogatása enyhén szólva is botrányszagú. Különösen a magyar miniszterelnökre nézve.

Már az is furcsa volt, mi több botrányos, hogy mit keres a miniszterek között egy 1500 lelkes falu polgármestere, egy gyanús körülmények között milliárdossá lett gázszerelő, ámbár a tegnapi nap folyamán erről már esett szó a Plajbászblog hasábjain.

A legnagyobb botrányt – cseppet sem meglepően – maga a miniszterelnök produkálta Asztanában.

Elsősorban kijelentette, hogy mi, magyarok keleten vagyunk otthon, és tulajdonképpen idegenek vagyunk Európában. Még jó hogy azt nem mondta, hogy megtűrtek. (A helyzet botrányos mivoltát jól jellemzi az internet, ahol is a legenyhébb reagálások azok voltak, hogy „Orbán beszéljen csak a saját nevében”. A többiről nem tennék említést, mert nem tűrné a nyomdafesték). Szavait megpróbálta ugyan finomítani holmi rokoni szálakkal, ám ez sem menti meg attól, hogy szavaival történelmi nagyjainkat tiporta meg, Szent Istvántól, Hunyadi Mátyáson át, egészen a huszadik századi europér gondolkodókig. Mindezek után Orbán Viktornak nincs joga az istváni koronával ékesített nemzeti trikolor előtt tetszelegni.

Nem kevésbé botrányos Orbán azon bejelentése, hogy Magyarország 200 kazah diáknak fog magyarországi tanulmányaikhoz ösztöndíjat biztosítani. Ez a gesztusnak szánt momentum bizony fordítva sülhet el. Nem csak a magyar adófizetők körében válthat ki nemtetszést, de jogos felháborodást kelthet a magyar diákok körében, akiknek ösztöndíjas tanulmányi lehetőségeit jócskán megfaragta az Orbán-kabinet. Megjegyzem gesztus ide-, vagy oda, Orbán Ráhel svájci tanulmányit sem finanszírozza a helvét állam, pedig az egyes számú apuka igencsak gyakran teszi ott tiszteletét. A külföldi diákok mindenhol fizetnek. Kivétel talán a menekültek, igaz ez is a pártállami időkben volt inkább divat, ahol is az „elmaradott, de baráti” országok diákjai kaptak pártállami segítséget, akár ösztöndíj formájában. Kazahsztán esetében viszont nem beszélhetünk menekültkérdésről, sőt.

Ugyancsak botrányszagú Orbán azon kijelentése, amelyben a MOL, mint zászlóshajó (már megint a hajó és a keleti szelek) fontos szerepet kaphat a magyar-kazah kapcsolatokban, illetve fontos lehet a két ország nukleáris együttműködése. Ez azt jelenti, hogy Orbán kibúvót keres az EU nukleáris ellenőrző bizottságának hatásköre alól, mintegy megkerülve azt hozná helyzetbe az orosz érdeket Paks II vonatkozásában. Nagyon kilóg a lóláb. Kíváncsi leszek, hogyan reagál minderre az EU.

Kisebbfajta botránnyal ér fel a miniszterelnök azon bejelentése is, amelyet közvetlenül a kazah miniszterelnökhöz, Karim Maszimovhoz intézett. Ebben vízumkönnyítést ígért a kazahok számára. A gond csak az, hogy uniós tagságunk, illetve a schengeni szabályozás semmiféle könnyítést nem enged meg Magyarország számára, különösen nem egy „szalonképtelen” közép-ázsiai ország esetében.

Az olyan „apróság”, mint Szijjártó „stratégiai” tárgyalása az Eximbank és egy kazah off-shor cég, a KazAgro Holding közös pénzügyi alapjának beindításáról, szinte már szót sem érdemel. (A Bloomberg információja szerint, a KazAgro Holding egy 2007-ben 100%-ban állami cégként alakult, de mára szinte átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű vált gazdasági-pénzügyi formáció. 2014-ben 48 leányvállalatától vált meg egy „privatizációs” manőver során. Befektetésre nem ajánlott. A Fich ugyanezt a jelentést erősíti meg BBB-s besorolásával, felróva, hogy a cég növekvő hitelfelvételeire és kötvénykibocsátásaira, hitelezéseire és kizingjeire nincsenek állami garanciák. Jó kis pénzmosoda!)

A kormányfő szerint az sem különösen érdekes, hogy csatlakozunk az Ázsiai Nemzetközi Fejlesztési Bankhoz, amiről állítólag a kormány már döntött. Jó szokás szerint el is elfelejtette tájékoztatni a magyar közvéleményt. Tényleg, miért is?! Érdekessége a dolognak, hogy mindezt nem a kínai, vagy az azeri látogatása során jelentette be Orbán, hanem Kazahsztánban, ahol igen jelentős az orosz (putyini?) befolyás.

Szóval botrány-botrány hátán, egyik követi a másikat, mind bel-, mind külpolitikai vonatkozásban. Egy magába roskadó, önnön nagyságát túldimenzionáló diktátum agonizálásának biztos jelei ezek.