A kormány 2015. január 15-i hatállyal bevezeti az
elektronikus híddíj-fizetési rendszert.
A rendelet vonatkozik minden, a Balti tenger szintjét meghaladó közlekedési műtárgyra, a folyami hidaktól a közúti felüljárókon át egészen a gyaloghidakig. Az árkokon és átereszeken átívelő, a magánházakhoz való behajtást segítő hídszerűségek díjkötelessé tétele a helyi önkormányzatok hatáskörébe kerül. Díjmentességet csupán az úgynevezett ideiglenes műtárgyak, például a felhúzható hajó- és várhidak élvezhetnek. A kormányszóvivő kifejtette, hogy az intézkedés az állam számára nem jár különösebb kiadással, hiszen rendelkezésre állnak a vám- és hídkapuk, amelyeket 1944-es állapotukban állítanának helyre, ahol pedig ilyenek nincsenek, ott üzembe állítják a fel nem használt stadionbeléptető rendszereket. Ezen kívül lehetőség lesz az éves átkelőjegy kiváltására is. Hozzátette, hogy az intézkedés jelentősen hozzájárul a közúti járműközlekedés tömegközlekedés felé tereléséhez, így közvetve a környezetvédelemhez, valamint segíti a központi költségvetés normalizálását.
Kérdésünkre, miszerint tervezik-e a rendelet kiterjesztését a nagysebességű vasúti és villamos vonalakra, illetve szárnyashajójáratokra, válasz nem érkezett, Nevének elhallgatását kérő kormányközeli hírforrásunk szerint viszont már megvitatásra alkalmas állapotban van azon egyéni képviselő indítvány, amely a kerékpárutak és sétálóutcák fizetőssé tételét célozza. A téma megvitatásához legkorábban a parlament tavaszi ülésszakában kezdhet a Tisztelt Ház.
Meg nem erősített hírek szerint, már tervben van a liftpénz és kapupénz intézményének bevezetése is, amelynek részletes kidolgozásához most kezdett az illetékes tárca.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése