A Charlie Hebdo szatirikus újság szerkesztősége ellenni
véres merénylet összefogásra késztette Európát. Összefogásra az erőszak, a
vallás köntösébe bújtatott terrorizmus ellen.
És ne gondolja senki, hogy itt most csak egyetlen vallásról (történetesen az iszlámról) van szó, hanem a világ bármely más vallásáról. A történelem már számos alkalommal bebizonyította, hogy a vallás szélsőséges és kifordított értelmezése, egyéni célok szerinti felhasználása, milyen szörnyűségekre képes.
A The Washington Post hozta le Jonathan Turley publicisztikáját, amelyben a Washington Egyetem professzora többek között ezt írta: „A szörnyű igazság az, hogy egyetlen fegyveres végezhet egy újságíróval, de egy egész nemzet belenyugvása kell ahhoz, hogy lemondjanak egy szabadságjogról.” Turley jelen esetben a szabadságjogok közül – bár nem hangsúlyozta ki - nyilván a szólás és véleményszabadságra gondolhatott. Az egyetemes szabadságjogok legfontosabbikára. Arra, amely minden demokratikus állam alappillére, és amelynek korlátozása eleve kizárja a demokrácia létezését.
A szólás és véleményszabadság bárminemű korlátozása – legyen az látens, törvényileg alkotott, fenyegetéssel, zsarolással, netán tettlegességgel és erőszakkal párosuló – egyetemes jogot sért. Az emberi élethez való jogot. Ugyanis az emberi élethez szorosan kapcsolódik az emberi beszéd biológiai képessége, amely nélkül az emberi faj - mint uralkodó faj – nem is létezhetne. A beszédképesség az, amely megalapozta a modern emberi civilizációt. A beszéd, mint olyan egyben persze vélemény is. Az egyéni, vagy közös gondolatok tolmácsolása. Van viszont az emberi tulajdonságok között egy különleges is, amely kiemeli őt a bolygó többi teremtménye közül. Nevezetesen az a képessége, hogy véleményét nem csak szóban, hanem különböző „alkotásokkal” is ki tudja fejezni. Rajzzal, írással, képpel, filmmel. Amúgy virtuálisan, amely képességének tárháza szinte végtelen.
A szólás és véleményszabadság olyasvalami, amelyre számos alapjog épül még. Például a gyülekezési jog. Az a jog, amely legalkalmasabb formája az egységes gondolatok és szándékok kifejezésének. Logikus következtetés, hogyha a demokrácia a többség diktatúrája a kisebbség felett, akkor a többség ezirányú korlátozása a kisebbségi akarat kibontakozása a többségi érdek felett. Ezt nevezik diktatúrának.
A diktatúra legtöbbször terrorral párosul. Lehet az nyílt és agresszív, de ugyanúgy lehet úgynevezett „csendes terror” is. Ezt a csendes terrort még a látszólag demokratikus társadalmakban is alkalmazzák. Például Magyarországon. A magyar ifjonti demokrácia – mint demokrácia – csak látszólagos. A csendes terror eszköze korlátozza a szólás és véleményszabadságot, a gyülekezési jogot, vagy a sztrájkjogot. Kiválóan tettenérhető az a fajta terror, amellyel a kisebbség uralkodik a többség felett. És a legszörnyűbb az, hogy mindez a kereszténység álcájába bugyolálva, azaz itt is feltűnik a vallás kihasználása, a hittanok kiforgatása, csakúgy, ahogy a magukat muszlimnak valló szélsőségesek esetében.
Nálunk ugyan nem sorozatlövő fegyverekkel, magukra erősített pokolgéppel terrorizálnak, hanem mondjuk a szociális juttatások megnyirbálásával, gazdasági recesszióval, ami nagyságrenddel több áldozatot követel, mint a párizsi merénylet. Ellátatlanságból, ínségből származó halálesetek százai (ha nem ezrei), öngyilkosságok, stb. Ez a fajta csendes terror ugyan számos más országban is számolatlanul szedi áldozatait, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk is e „példákat” kellene követnünk.
A magyar „csendes terror” hatásosságában semmiben sem marad el az agresszív terrortól, csakhogy ez „törvényes”. Köszönhetően a szabadságjogok megnyirbálásának – vagy hogy Jonathan Turley szavaival éljek – köszönhetően egy egész nemzet belenyugvásának, amellyel lemondott egy szabadságjogáról. S e lemondással megszégyenítette önmagát, önnön történelmi szabadságharcosainak és nemzeti ünnepeinek (1848, 1919, 1956) emlékét taposva sárba. Azokét, akiknek a hatalommal szembeni elsődleges követelésük mindenkor a sajtószabadság (szólás- és véleményszabadság) követelése volt.
És ne gondolja senki, hogy itt most csak egyetlen vallásról (történetesen az iszlámról) van szó, hanem a világ bármely más vallásáról. A történelem már számos alkalommal bebizonyította, hogy a vallás szélsőséges és kifordított értelmezése, egyéni célok szerinti felhasználása, milyen szörnyűségekre képes.
A The Washington Post hozta le Jonathan Turley publicisztikáját, amelyben a Washington Egyetem professzora többek között ezt írta: „A szörnyű igazság az, hogy egyetlen fegyveres végezhet egy újságíróval, de egy egész nemzet belenyugvása kell ahhoz, hogy lemondjanak egy szabadságjogról.” Turley jelen esetben a szabadságjogok közül – bár nem hangsúlyozta ki - nyilván a szólás és véleményszabadságra gondolhatott. Az egyetemes szabadságjogok legfontosabbikára. Arra, amely minden demokratikus állam alappillére, és amelynek korlátozása eleve kizárja a demokrácia létezését.
A szólás és véleményszabadság bárminemű korlátozása – legyen az látens, törvényileg alkotott, fenyegetéssel, zsarolással, netán tettlegességgel és erőszakkal párosuló – egyetemes jogot sért. Az emberi élethez való jogot. Ugyanis az emberi élethez szorosan kapcsolódik az emberi beszéd biológiai képessége, amely nélkül az emberi faj - mint uralkodó faj – nem is létezhetne. A beszédképesség az, amely megalapozta a modern emberi civilizációt. A beszéd, mint olyan egyben persze vélemény is. Az egyéni, vagy közös gondolatok tolmácsolása. Van viszont az emberi tulajdonságok között egy különleges is, amely kiemeli őt a bolygó többi teremtménye közül. Nevezetesen az a képessége, hogy véleményét nem csak szóban, hanem különböző „alkotásokkal” is ki tudja fejezni. Rajzzal, írással, képpel, filmmel. Amúgy virtuálisan, amely képességének tárháza szinte végtelen.
A szólás és véleményszabadság olyasvalami, amelyre számos alapjog épül még. Például a gyülekezési jog. Az a jog, amely legalkalmasabb formája az egységes gondolatok és szándékok kifejezésének. Logikus következtetés, hogyha a demokrácia a többség diktatúrája a kisebbség felett, akkor a többség ezirányú korlátozása a kisebbségi akarat kibontakozása a többségi érdek felett. Ezt nevezik diktatúrának.
A diktatúra legtöbbször terrorral párosul. Lehet az nyílt és agresszív, de ugyanúgy lehet úgynevezett „csendes terror” is. Ezt a csendes terrort még a látszólag demokratikus társadalmakban is alkalmazzák. Például Magyarországon. A magyar ifjonti demokrácia – mint demokrácia – csak látszólagos. A csendes terror eszköze korlátozza a szólás és véleményszabadságot, a gyülekezési jogot, vagy a sztrájkjogot. Kiválóan tettenérhető az a fajta terror, amellyel a kisebbség uralkodik a többség felett. És a legszörnyűbb az, hogy mindez a kereszténység álcájába bugyolálva, azaz itt is feltűnik a vallás kihasználása, a hittanok kiforgatása, csakúgy, ahogy a magukat muszlimnak valló szélsőségesek esetében.
Nálunk ugyan nem sorozatlövő fegyverekkel, magukra erősített pokolgéppel terrorizálnak, hanem mondjuk a szociális juttatások megnyirbálásával, gazdasági recesszióval, ami nagyságrenddel több áldozatot követel, mint a párizsi merénylet. Ellátatlanságból, ínségből származó halálesetek százai (ha nem ezrei), öngyilkosságok, stb. Ez a fajta csendes terror ugyan számos más országban is számolatlanul szedi áldozatait, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk is e „példákat” kellene követnünk.
A magyar „csendes terror” hatásosságában semmiben sem marad el az agresszív terrortól, csakhogy ez „törvényes”. Köszönhetően a szabadságjogok megnyirbálásának – vagy hogy Jonathan Turley szavaival éljek – köszönhetően egy egész nemzet belenyugvásának, amellyel lemondott egy szabadságjogáról. S e lemondással megszégyenítette önmagát, önnön történelmi szabadságharcosainak és nemzeti ünnepeinek (1848, 1919, 1956) emlékét taposva sárba. Azokét, akiknek a hatalommal szembeni elsődleges követelésük mindenkor a sajtószabadság (szólás- és véleményszabadság) követelése volt.
P.S.
A Le Monde felállított egy „szégyenlistát”, amely szerint bizonyos politikai vezetőknek nem kellett volna részt venniük a szólásszabadság melletti párizsi gigatüntetésen. E listára felkerült – a török miniszterelnök, az orosz külügyminiszter mellett – a magyar kormányfő neve is. Elgondolkodtató. Már csak azért is, hogy megértsük végre, hogy miről is szólt ez a tüntetés, miért is fog össze Európa.
A Le Monde felállított egy „szégyenlistát”, amely szerint bizonyos politikai vezetőknek nem kellett volna részt venniük a szólásszabadság melletti párizsi gigatüntetésen. E listára felkerült – a török miniszterelnök, az orosz külügyminiszter mellett – a magyar kormányfő neve is. Elgondolkodtató. Már csak azért is, hogy megértsük végre, hogy miről is szólt ez a tüntetés, miért is fog össze Európa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése