Rántott mosogatórongy

Csínytevő melegkonyhai segéderők követték el a címben foglalt kulináris végterméket, mert nem tetszett nekik a séf szigorúsága. Fogták tehát a foszlósra ázott, agyonhasznált, eredetileg fehér, ám az idők folyamán sötétre színeződött, de amúgy makulátlanul tiszta mosogatórongyot, és elkezdődött a „bosszúhadjárat”. Sózták, fűszerezték, bundázták, majd forró zsírban kirántották és a megfelelő garnírunggal feltálalták a konyhafőnöknek - mint bécsiszeletet. Az meg elégedetten konstatálta, hogy milyen kedvesek és figyelmesek ezek a kölykök… amíg bele nem kóstolt.

Hogy miért jutott ez a kis sztori az eszembe? Talán azért, mert valami ilyesmit művel manapság a Fidesz-KDNP nevű szolgaipar, azaz „segéderő”. Rántott mosogatórongyot tálal szinte minden nap a „főnöknek”, a magyar lakosságnak. Persze vannak, akinek ízlik, és jóízűen be is falják – fene a gusztusukat - mert hiszen a körítés és tálalás ellen nem lehet kifogás.

Az elmúlt, idestova öt év alatt, kaptunk rántott mosogatórongyot eleget. Most nem sorolnám, mert nem a Jókai-összes papírra vetése a célom, csak egyet, a legutolsót, a „multik” megrendszabályozását (?!) célzó legújabb törvényt vizsgálnám. Ezen törvénytervezet szerint például, a két, egymást követő évben veszteséges céget be kell zárni. Azt most ne feszegessük, hogy forgalmi határhoz, illetve forgalmazási cikkekhez kötik a törvényt, mert az már maga is színtiszta diszkrimináció, csak azt nézzük, hogy miként érintheti ez a beruházásokat. Ugyanis komoly beruházó tudja, hogy egy jól prosperáló, tartós hazai tevékenységre berendezkedő cég felfutási ideje (értsd: nyereségessége) uszkve kettő, de inkább öt év. Ennyi kell, hogy az infrastrukturális- és forgóeszköz-beruházások, illetve az árúk beszerzésének és piaci értékesítésének tőkevonzatai realizálódjanak. Az az ország, amelynek törvényhozása ezt nem érti meg, az ne is álmodjon tőkeerős befektetésekről, hiszen senki sem fog úgy befektetni, hogy a két év „demoklesz kardja” ott lóg a feje felett… hacsak nem az ügyeskedésre rendezkedik be. Az meg egyenesen nonszensz, hogy a magyar kormány ezzel a törvénnyel egyenesen az „anyacégeket” támadja, azok hosszútávú fejlesztési, beruházási stratégiáját lehetetlenítené el. Még szerencse, hogy csak a napi fogyasztási cikkeket árusító cégekre vonatkozik ez a törvény, mert akkor az összes járműgyártó és a kormány által stratégiai megállapodást kötő összes multi mehetne a levesbe, Auditól, a Mercedesig, a Hankooktól, a General Electicen át egészen Coca Coláig. Az első „multiról”, a McDonalds hálózatáról talán most ne is beszéljünk.

Úgy látszik, hogy a beruházások költségvonzata abszolút nem érdekli a kormányt, csakis az adózás. Tipikusan percemberkék, konjunktúralovagok gondolkodásmódja ez, ami kísértetiesen hasonlít a bankok és bizonyos médiák elleni hadjárathoz, de úgy is mondatnám, hogy egy gazdaságilag az összeomlás szélén álló ország vezetésének kétségbeesett kapkodása, kapálódzása. A kormány ezen intézkedése nemhogy visszarántaná a szakadék széléről az országot, de még egy nagyot taszajt is rajta. A kizárólag az élelmiszerlánc multijait célzó intézkedésnek nem várt mellékhatásai lehetnek. Például, az uniós szabadkereskedelmi egyezmény és a szabad vállalkozás korlátozásai miatti perek sokasága, a fentebb már említett diszkriminációról, vagy az adózás rendjéről szóló törvény semmibevételéről nem is beszélve. Több százezer olyan kis-és/vagy középvállakozás működik Magyarországon, amelyek már hosszú évek óta csak vegetálnak, semhogy nyereséget termelnének, köszönhetően a horribilis elvonásoknak. Rájuk miért nem vonatkozik a megszüntetés törvény? Ja, hogy akkor 9 millió koldus országa lennénk? Nem is értem! Az is kérdés, hogy mi lesz azokkal a „multikkal”, akik beruházás és munkahelyteremtés címen hosszútávú (pl. ötéves) adókedvezményben részesülnek, mert ezek alapján, nekik is csak két év járna. És mi van például Pakssal? Az mikor fog nyereséget produkálni? Mert ha úgy vesszük, akkor az áram az igazán napi fogyasztási cikk. A Tesco, a Spar, Auchan, a Metro egyenlőre még gondolkodik, de a Douwe Egberts már lépett is - kössz, de nem kér a magyar rögvalóságból. Csakúgy, ahogy az utóbbi időkben számos bank, vagy például a Nokia.

Szép-szép a „szabadságharc”, csak azt nem tudom van-e még valaki – az államfőn kívül -, aki hajlandó lenyelni ezt az újabb rántott mosogatórongyot. Pláne, ha még drágán meg is fizetünk érte. Mondjuk a CBA-ban.