Kelj fel Lázár!

Kelj fel, méghozzá sürgősen! Mert én tudom, hogy te mire kellesz „nekik”. Ha te még most sem tudnád, akkor elmondom:

Te nem vagy benne a brancsban. Nem bizony! Te soha nem voltál abban az illusztris kollégiumi társaságban, amely most az országot szipolyozza. Te csak egy eszköz vagy. Egy gátlástalan, pimasz, minden erkölcsi skrupulustól mentes eszköz, akinek még egy nyamvadt ötös számú pártkönyve sincs.

Arra kellesz, hogy minden, de minden balhét elvigyél. Kaptál szinte teljhatalmat, kaptál titulust, pénzt és paripát, miegymást. Egyvalamit nem kaptál. Belépőt a Vezértől, belépőt az ötök bandájába. Szépen lassan varrják a nyakadba az összes felelősséget mindazért a sok szemétségért, amit „ők” követtek el az országgal szemben. De te nem ismered a Kedves Vezetőt. Ő már fenn lesz a kakasülőn, köztársasági elnökként, és négy-öt év múltán élete végéig kapja a járandóságot és védelmet, ahogy a haverok. Övé lesz a vár (ő legalábbis ebben reménykedik), a tied meg a lekvár kicsi Lázár, ami roppant keserű lekvár lesz számodra. És lesz békés öregkora, nem úgy, mint neked, mert amilyen ez az ország, addigra mindenki elfelejti I. Viktor dúlását. De addigra már ott leszel te. Te, mint áldozati bárány, de helyesebb, ha inkább áldozati marhát mondunk. Akit majd le lehet taglózni. Mert ahogy a dolgok mostanság állnak, abban kétséged sem lehet, hogy téged fognak letaglózni. Te viszed el az összes balhét kisöreg, mert te vagy szem előtt és te végzed el mindazt a sok piszkos munkát, amit ők elterveztek. De ilyen az élet. Illetve a politikai halál. És még örülhetsz, ha ennyivel megúszod, mert te ilyen vagy. Most azt hiszed, hogy te vagy a király, pedig csak bohóc vagy. Csörgősipkás bohóc, akinek túl nagy a bolond-bugyelláris és akinek a nyakán ráadásul ott a lánc. Mert az igazi király nem te vagy és nem is leszel soha. Hányhatod a bukfencet, még talán röhögnek is a produkcióidon, de ez a röhögés sokkal sátánibb, mint azt te gondolod. Röhögnek a szolgákon és szolgalelkűeken, az olyanokon, mint te és a hozzád hasonlók.
És tudod mi a legszomorúbb? Hogy mindezt észre sem veszed. Amikorra téged elér a végzet, ők, az „ötök”, már nem lesznek sehol. Ott fognak a háttérben – talán valahol a Bahamákon - kövéren röhögni. Rajtad…, rajtunk…, az egész országon. És nem fogja őket cseppet sem érdekelni ki, hogyan, milyen formában agonizál. Most sem érdekli őket, akkor miért pont a te agóniád lenne fontos.

Hát gondolkozz el kicsi Lázár! Gondolkozz el, amíg még nem késő! És mondd ezt el a karámtársaidnak is.