Úgy még nem hülyézte le senki saját híveit, mint ahogyan azt
tette Kerényi Imre „úr”, pöttyöslabda és alaptörvényi kisasztalgyáros, aki most
a „Magyar Krónika” megálmodója is.
Bizony kedves Fidesz-hívek. Le vagytok hülyézve, mégpedig
nem kicsit, hanem nagyon.
Ugyanis Kerényi „úr” szerint nektek sorvezetőre van szükségetek.
Ugyanis Kerényi „úr” szerint nektek sorvezetőre van szükségetek.
De miből is áll ez a sorvezető, ami mellesleg szellemi temploma is lesz üdvözülésteknek?
Régen a sorvezetőt a kisiskolások használták, akiknek még nem volt elég fejlett a motoros idegrendszerük, akik még híján voltak a tökéletes testi és szellemi koordinációnak, s akiknek eme hiányosságait a vonalasfüzet, vagy annak híján a sorvezető, netán egy vonalzó pótolta.
S olykor egy körmös a vonalzóval.
Nos, Kerényi „úr” most ezen hiányosságotokat orvosolja, ha akarjátok, ha nem, s még akkor is, ha beledöglötök. Jó pénzért és jó hátszéllel. Mert ez kell a vitorlabontáshoz.
Igen Hölgyeim és Uraim, Kedves Elvtársak. Egyenesnek kell lenni annak a sornak, mert egy centrális erőtér mégsem lehet kesze-kusza és slampos, a betűk nem lóghatnak ki a sorból. Mint ahogy ti sem, Kedves Barátaim.
Egyenesen kell megírni mindazt a sok baromságot, amit ti szépen benyeltek, mint sárga pecsenyekacsa a kinyílott pitypangot. Mert nokedli az nincs. Ha meg nem nyelitek, akkor le lesz nyomva a torkotokon, de úgy, hogy még a Bajnai is belesárgul az irigységbe. És ebben segít nektek ismét Kerényi „úr” és az ő erőtérépítő tettestársai, úgymint Bayer és Bencsik „úr”, meg Ákos „úr” aki dalt csinál, vagy éppenséggel a CBA és lótulajdonos Lázár „urak”. Igaz, hogy az utóbbiak „sorvezetőjét” éppen most vizsgálja a Győr-Sopron-megyei ügyészség holmi hétmilliárdos ÁFA-csalás ürügyén, de kicsire nem adunk és különben is hol van ez az ezermilliárdhoz képest. Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér, amíg van a sorvezető és amíg van… Polt Péter.
Szóval Kedves Lehülyézett Hívek, ne aggódjatok! Kerényi „úr” most lehetőséget ad számotokra, hogy az összes jót és örömet egyenes sorba szedjétek. Vége a harc korszakának. Ím’ eljött végre az idő, hogy a múzsák is megszólaljanak, legyen szó akár a Kossuth térről, öt gyerekről, vagy a ti egyel kevesebb kereketekről. Kerényi „úr” majd tesz róla, hogy megfelelő szintre fejlődjön a generatív rendszeretek. Annyira legalább is, hogy azt az ikszet be tudjátok rajzolni a megfelelő rubrikába. Ebben is segít nektek az ő sorvezetője.
Mert mint tudjuk, a sorvezető élt, él, és élni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése