A róka két bőre

A politikai és gazdasági elit (köztük Orbán Viktor is) bebizonyította, hogyan lehet egy rókáról két – vagy több – bőrt is lehúzni, hogyan lehet akár milliárdossá is válni anélkül, hogy az életben akár egy napot is dolgozna az érintett. Erre kiváló példa a miniszterelnök közrádióban adott nyilatkozata, a kormány reprivatizációs (államosítási) törekvéséről.

Az első rókabőrt a privatizációval lehet lehúzni, ebben az esetben az állami vagyon az alap a gazdagodáshoz. A ’89-es rendszerváltás egyértelmű nyertesei a politikai és gazdasági vezetők voltak, olyanok, akik vagy valamely állami vállalat vezetésében foglaltak helyet, vagy azok a politikai potentátok, akiknek sikerült a rendszerváltás utáni politikai elitbe átmenteni magukat, azaz a döndéshozatalba, illetve törvényalkotásba lett beleszólási joguk. A békés átmenet a kapitalizmusba egy sajátos „eredeti tőkefelhalmozást” jelentett, a közvagyon szabadrablását. Bármennyire is elégedetlen volt a dolgozó lakosság a módszert illetően, azért a szabadság és az egy darabig emelkedő életszínvonal befogta az emberek száját. A pár évvel későbbi elégedetlenkedések pedig már nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a felhalmozódott magánvagyon és az ezzel járó hatalom, bármiféle változást, vagy elszámoltatást generálhasson. Erre mondta Antal József, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”.

Persze a politikai és gazdasági eliten kívül mások is irdatlan vagyonra tettek szert ezen idő alatt, például a zavarosban halászó bűnözők (olajbárók, tőzsdespekulánsok, stb.), akik mára „tisztességes” vállalkozókká, üzletemberekké alakultak át. A helyzet akkor kezdett eldurvulni, amikor a szervezett bűnözői körök beépültek a politikai életbe is. Szinte nincs olyan politikus (tisztelet a kivételnek), akinek személye körül ne merülnének fel kérdőjelek, kételyek a tisztességes vagyonosodását illetően. Az, hogy a vagyonosodást nem lehet teljes mélységéig vizsgálni (csak az első millióm eredetét ne vizsgáld!), sokszor pont a politika és a gazdasági hatalom összefonódásából adódik. Magyarországon a jog asztalánál nem mindenki egyenlő, bármennyire is szeretnénk, és bármennyire is felháborodnak vagy tiltakoznak ezen a kijelentés ellen a jog képviselői.

A második rókabőr pont ennek a folyamatnak az ellentettje, azaz a reprivatizáció.

Ekkor a már magánkézbe adott volt állami vagyont próbálja (és nem is csak próbálja) meg visszaállamosítani a hatalmi elit. Ebben az esetben a gazdagodás alapja a magánvagyon, hiszen az állam fennhatósága alá kerülő vagyoni és pénzeszközök felhasználását még problémásabb ellenőrizni mi a privátszféráét. Ha a hatalom úgy akarja, akkor szinte lehetetlen is. Ehhez pedig nem kell más, mint személyreszabott törvények tömegét alkotni, és a  kényszerűségből átadott, vagy az állam által ellentételezés nélkül birtokba vett magánvagyon szinte nyomtalanul eltüntethető. Ebben az esetben is hatalmas vagyonra tehet szert a hatalmi elit, hiszen gondoljunk bele, hogy például egy jól prosperáló és hasznot is termelő magáncég államosításával mekkora pénzhez juthat egy új vezetőség.

A gond az, hogy mind a privatizációt, mind a reprivatizációt a lakossággal fizettetik meg, hiszen ők azok, akik akár az állami, akár a privát értéket kitermelik. Baj abból származik, amikor a rókáról már a sokadik bőrt akarják lenyúzni, azaz ezek az „akciók” túl sűrűn váltják egymást, s így az ország gazdasága nem képes megnyugodni, avagy az, amikor a túlságosan megtollasodott gazdasági elit nem képes határt szabni a mohóságnak, és a nincset is már magáévá akarja tenni.

Az „élni és élni hagyni” elvet a hatalmasoknak is be kell tartani, egyébként az ország gazdaságát olyan helyzetbe sodorja, a társadalmi elégedetlenség olyan mértékűre hevítheti, ami óhatatlanul ennek a hatalmi elitnek a végzetét okozhatja. Az pedig a legrosszabb megoldás, ha a vagyon és a hatalom megtartása érdekében a demagógiát, nota bene, a szélsőséges nacionalizmust hívja segítségül, mert ezzel nem csak forradalomba, polgárháborúba, hanem akár tényleges háborúba is sodorhatja az országot.

Sajnos Orbán Viktor nem tanult a történelemből, így nagy valószínűséggel át kell élnie annak minden, a túlzott gőgre és harácsolásra vonatkozó negatívumát. Magyarország már megízlelte a demokrácia ízét, mégegyszer nem fogja engedni, hogy totális diktatúrába sodorja a felelőtlen hatalmi önzés.