Ludas Matyi vasbiznisze

„Csak találgatni lehet, hogy miért államosítaná a kormány a dunaújvárosi vasművet” – teszi fel a kérdést a Népszava, egyik cikke alcímeként.

Fogós, ravasz kérdés. Bár ha belegondolunk, hogy a Dunaferr egyik legnagyobb dolomitbeszállítója Orbán Győző, Orbán Viktor édesapjának bányaérdekeltsége… akkor már nem is olyan fogós a kérdés. Mert mi lenne, ha az orosz tulajdonos fogná magát és rentabilitási okokra hivatkozva - egyik napról a másikra - túladna a vasműn. A napokban beharangozott 1500 fős elbocsátás már így is szeplőként mutatkozik az orbáni munkahelyteremtés és jobbanteljesítés makulátlanságán. Ha az oroszok kimennek a „spájzból”, akkor ez az 1500 fő villámgyorsan 3500-ra ugrana, ami a 2014-es választások előtt nem lenne jó ómen a Fidesz-KDNP duónak.

Maradt a pánikszerű és hirtelen kivásárlási szándék. Csakhogy az oroszok sem ostobák, válaszukban azt hangsúlyozták, hogy szó sem lehet az eladásról. Ha úgy vesszük, akkor ez olyan „futok még egy kört” reagálás. Mert miért is ne verhetnék fel az egekbe az egyébként ráfizetéssel működő Dunaferr árát, ha már az orbán rezsimnek annyira kell a gyár – és a szavazatok.

A magyar kormány ismételten „bevásárol” az oroszokkal. Akárcsak a Szurgutnyeftyegassal. Mert az biztos, hogy az orosz tulajdonosok a csillagos egekbe emelik a Dunaferr árát. És ezt is mi, azaz az adófizetők fogjuk nyögni, akárcsak a MOL részvények ötszázmillió euróját. Az oroszoknak mi vagyunk az aranytojást tojó tyúk. Ha így megy tovább az ellentételezésként beszerzett MIG-ek árát az Orbán-kabinet többszörösen fizeti az oroszoknak vissza.

Úgy látszik Orbánnak és társainak már semmi nem drága a hatalomért. Még az ilyen szemfényvesztés sem. Orbán (Döbrögi) Viktornak bizonyára nem tanmese a Ludas Matyi, egyébként már okult volna belőle.