"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2013. április 3., szerda

Egy kifogás margójára

A Plajbászlogban 2013. március 23-án megjelent "A vég kezdete" c. írásban közölt képillusztrációhoz egyik kedves olvasónk, Estefán Bálint kifogást fűzött, amelyet a blogban teljes egészében közzé is tettem március 27-én  a "Próbálkozunk?!" című bejegyzésben, azzal a megjegyzéssel, hogy várom Estefán úr jelentkezését. Mindezek után a Plajbászblog szerkesztője 2013. március 29-én az alábbi elektronikus üzenetet kapta facebook-oldalára Estefán Bálinttól:

"Kedves János!

A hivatkozott linkeket nem találom, de most megnéztem a fotóimat és nem az enyém szerepel a képen.
Elnézést kérek a fentiek miatt, csak nagyon hasonlónak tűnt.
Még egyszer bocsi!

Üdv: Bálint"

Bár a levél megváltozott és bizalmas hangneme kissé szokatlan és feszélyező, mégis örülök, hogy Estefán úr, ha ilyen módon is, de elismerte tévedését. A Plajbászblog az ügyet ezzel lezártnak tekinti.

Kobzi János, a Plajbászblog szerkesztője

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése