Agit-prop a bóvliért

Fotó: Plajbászblog

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt közölte, hogy a tárca – egyfajta ösztöndíj(!?) keretében – 47 fiatalt küld a szélrózsa minden irányába, hogy úgymond ösztönözzék a nagyvilág külhoni magyarjait az anyaországgal való kapcsolattartásra.

Ezen „ösztöndíj” elnyeréséhez nem szükséges semmiféle szakirányú képzettség, vagy iskolai végzettség, sőt még nyelvtudás sem. S mindezért havi 350 ezer forintos apanázst biztosít a szerencséseknek a kormány.

Lefordítva ez annyit jelent, hogy a kormány agit-prop titkárokat küld ki a külhoni magyarok közé meggyőzés végett. Ugye ismerős a módszer? Idősebbeknek, azoknak, akik átélték, vagy megélték a korai szocialista propagandagépezet (például téeszesítés) működését, azoknak minden bizonnyal.

Tehát 350 ezer forintért csak beszélni és beszélni kell (persze magyarul, hogyan is másként?), akár lyukat is szerencsétlen külhoniak hasába, addig, ameddig… De meddig is?

Valószínűleg addig, amíg be nem adják a derekukat és hajlandóságot nem mutatnak arra, hogy szavazzanak a Fideszre. Mert nyilvánvalóan erre megy ki a játék, a neoszocialista orbáni kormány játéka. Szó sincs itt semmiféle anyaországi kapcsolatról, meg effélékről, mert arra a 47 dumagép kevés. Legfeljebb annyiban, hogy kire is adják voksaikat 2014-ben. Ahhoz viszont sok is. Mert messziről jött ember azt mond, azt hazudik, amit akar. Talán még hisznek is neki a távoli Amerikában, vagy Ausztráliában. De miért is mennék ennyire messzire? Elég csak átruccanni „Erdélyországba” és máris más a magyar rögvalóság képe ott, mint idehaza.

Hát ennyi!

Ennyi kell csak a kormány propagandagépezetének, meg néhány lágygerincű, munkanélküli fiatal, akiket még meg lehet vezetni némi baksis reményében. Nyelvtudás, végzettség, tehetség nélkül. Ámbár ez utóbbi nem teljesen igaz, hiszen kell ahhoz tehetség, hogy valaki jól begyakorolja az előre elkészített brosúraszöveget, és azt aránylag hihetően elő is adja egy távoli magyar közösségben.

Persze van ennek az agit-prop akciónak némi kockázata is. Pláne az internet, az ingformáció-áramlás modern korszakában. Például az, hogy valaki esetleg visszakérdez. (Jött hozzánk egyszer két mormon hittéríteni. Udvarias emberek lévén áldoztunk rájuk egy félórácskát. A „térítés” akkor kezdett dugába dőlni, amikor megkérdeztük: „Ha Ádám és Éva volt az első emberpár és az ő gyermekeik Káin és Ábel, és az első „testvérgyilkosság” után Káin elment Nód földjére Édentől keletre, akkor ki volt az a Nód?).

Szóval a visszakérdezés kockázatát vállalni kell. Mert vannak olyanok, akik „csak” vakon hisznek, de lehetnek olyanok, akik esetleg gondolkodnak is. Olyan ez, mint a telefonmarketinges munkája. Felhív ezreket hiába, de ha csak egytől is pozitív visszajelzést kap, az már tiszta haszon, eladható a bóvli. Pláne egy olyan helyen és időszakban, amelyben a választási törvények és jogok igencsak képlékenyek. Mint a mai bóvli-Magyarországon.