"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2013. március 4., hétfő

Allianz trükk


Különös trükköt alkalmaz az Allianz Hungária Zrt., hogy jogtalan haszonra tegyen szert. Részben érintettség, részben a jelenség miatt tárom a nyilvánosság elé a történetet.

Létezik az Allianz Hungária biztosítónak egy úgynevezett „Kezesség biztosítás” nevű biztosítási formája, amelyet a személyszállítással is foglalkozó vállalkozóknak nyújt, mintegy kiegészítésként a Kötelező Gépjármű-felelősség Biztosítás, és az egyéb, a személyszállításra köthető vagyoni és baleseti biztosítások mellé. Ez a biztosítás egy szükséges valami, ugyanis a vállalkozó (egy különös törvény szerint) a személyszállítási tevékenységét csak ennek megléte esetén űzheti. Tehát úgy is mondhatnánk, hogy egy plussz kötelező. Ennek a biztosításnak a jármű típusától és a vállalkozás mikéntjétől függően változó – jelen esetben 5000 Ft az éves díja, és meghatározott összegig (személyenként kb. 100 ezer forintig) nyújt fedezetet az esetlegesen balesetet szenvedett jármű utasainak. A különbség a kötelező és ezen biztosítás között az, hogy személyre (vállalkozásra) szóló és nem járműre. Tehát ha egy vállalkozás tevékenységi profiljából törli a személyszállítást, a biztosítás felmondható.

És itt jön az Allianz svédcsavarja. A biztosítási szerződés szerint a „Kezesség biztosítás” éves ciklusú, minden év január 1-től a következő év januárjának 1-ig tart, s ennek megfelelően kell az 5000 Ft-os díjat évente egyszer, egy összegben fizetni. Szintén a biztosítási szerződés köti ki, hogy az Allianz Hungária Zrt un. 30 napos türelmi időt tart (gondolhatnánk milyen rendes ez az Allianz.), ami annyit jelent, hogy január 30-ig kell a biztosítási díjaknak beérkezni a biztosítóhoz, ha ez nem történik meg, akkor a biztosítónak fel kell mondania a szerződést.

Nem így az Allianz Hungária!
Nem, ő a 30 napos türelmi idő után sem mondja fel a szerződést, hanem az ügyfél (szerződő fél) kérése és beleegyezése nélkül egy évvel meghosszabbítja a szerződést. S teszi ezt annak ellenére is, hogy az ügyfél kifejezetten, (személyesen és írásban, a kirendeltségen) kérte erre.
Esetemben szintén így tett.

Érdekmúlás (tevékenységi kör beszüntetése) okán nem fizettem be a biztosítási díjat, gondolván a biztosító úgy is küld egy levelet, hogy felmondja a szerződést. Kaptam is egy figyelmeztetést január közepén, hogy január 30-án lejár a szerződés. Megnyugodtam hát és csekkbefizetés helyett február 4-én bementem az Allianz területi fiókjába, hogy a szerződésem felmondását személyesen is és írásban is megerősítsem és vártam, hogy az Allianz küldje a szerződés felmondásáról a határozatot. Ehelyett kaptam egy csekkel megspékel felszólító levet, amelyben közölték, hogy a szerződésem 2014. január 1-ig érvényes (?!), valamint azt, hogy  amennyiben nem rendezem a tartozásom, úgy behajtást, illetve pert kezdeményez. Plussz még egy értesítést, hogy „nyilvántartásunk szerint az ön egyenlege 2013. január 1-én 5000 Ft elmaradást mutat.” (ami nem fedi a valóságot, ugyanis a tárgyévre vonatkozó 2012.01.01 és 2013.01.01 közötti időszak be volt fizetve.)

A biztosítási szerződés többek között kimondja, hogy a biztosítási szerződés megszűnik, amennyiben

 XII/1. (A jelen biztosítási szerződést bármely szerződő fél a biztosítási időszak végére,
30 napos felmondási idővel írásban felmondhatja), valamint a        
XII/2/d (A biztosított a járművel díj ellenében végzett személyszállító tevékenységét
megszüntette (ún.érdekmúlás), illetve a
 XII/2/e  (A szerződő a biztosítási díjat az esedékességtől számított 30 napon belül nem fizette meg)

Nos, ezen biztosítási szerződésre hivatkozva, illetve ezen szerződést be nem tartva fenyeget az Allianz Hungária Zrt. 30 napos türelmi időt alkalmaz, pusztán azért, hogy megkezdhessen egy tárgyévet, majd erre hivatkozva jogtalan sápot szedjen. Mondhatnánk: Ügyes!


Az Allianz Hungária Zrt. úgy látszik a saját maga által kreált biztosítási szerződést sem tartja be, hovatovább, a szerződés önkényes és jogtalan meghosszabbításával az ügyfélnek kárt okoz, azaz jogtalan haszonra tesz (tenne) szert. Remélem az ilyen anomáliákra mielőbb felfigyel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

(Csak megjegyzem, hogy az Allianz Hungária Zrt. a mi napig nem küldött értesítést arról, hogy szerződés-felmondásomat tudomásul vette, hanem két nappal ezelőtt ismételten küldött egy csekkel bélelt felszólító levelet.)


2013. március 4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése