![]() |
Fotó: Plajbászblog a Hajdúpress nyomán |
Ennél jobban nem is szemléltethette volna azt az egyszemélyi
uralmat, ami a mai, orbáni közállapotot jellemzi. Ezenkívül azt is
hangsúlyozta, hogy a legnagyobb gond, hogy a katasztrófavédelembe beolvadt a
tűzoltóság, azaz az új, egyszemélyi irányítású katasztrófavédelmi rendszer
mintegy magábaszívta a tűzoltóság eszköz- és humánállományát, ellehetetlenítve
ezzel az önálló és hatékony cselekvést, az intézkedések koordinálását, s amivel
szinte gúzsba kötik a helyi tűzoltósági és katarsztrófavédelmi vezetők kezét.
Árok Kornél szavait látszik igazolni az, hogy Pintér Sándor
belügyminiszter is, csak akkor kezdett bátrabban nyilatkozgatni, amikor a
Kedves Vezető hazaérkezett Brüsszelből. Az ő fenséges személyével a háta mögött
már felhatalmazva érezte magát Pintér, hogy olyan blődségeket mondjon, mint
például „…az állampolgárok fegyelmezetlensége okozta a káoszt”, meg hogy „…azért kezelték nyugaton jobban a
helyzetet, mert nem fújt annyira a szél”.
Ezek szerint, ha nincs Orbán, akkor elviheti az országot az
elemek tombolása. Mert Orbán mindent tud, Orbán mindent lát, és Orbán mindenhez
ért. Nélküle megáll az élet, nem forog a Föld, nem kél a Nap és a Hold,
személye a megtestesült áldás, csak és kizárólag ő hívatott rendet teremteni az
őskáoszban. Még azt is megérjük, hogy alaptörvénybe lesz iktatva, hogy nevét
építsék be a Miatyánkba. Ahogy elnézem, ma már ez sem elképzelhetetlen.
Talán valahogy így:
Mi Orbánunk,
ki vagy a hóviharban,
szenteltessék meg a Te kisbuszod,
jöjjön el a Te tündérmeséd,
legyen meg a Te akaratod
amint a parlamentben,
úgy a béközépben is.
Mindennapi „emútnyócévünket” add meg nekünk ma,
és bocsásd meg a mi éhségmenetünket,
miképp mi is megbocsátuk a béketüntetőknek.
És ne vígy minket az Unióba,
de szabadíts meg a bankoktól,
mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőséges beton,
legalább húsz évig.
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése