"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2013. február 11., hétfő

Eredendő bűn


Fricz Tamás politológus szavai: „…újabb négyéves bizalmat kell adni az Orbán-kormánynak, mert ha hibáznak is, jó irányba haladnak. A másik alternatíva tévedés, sőt bűn.”

Fricz Tamás (Fotó: Origo)
Első olvasatra azt gondoltam, hogy az ilyen mondatokra talán nem is kellene reagálni, akkora ostobaság. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy én, mint (ezek szerint) bűnben élő, mégsem hagyhatom szó nélkül.

Egy politológustól azt hiszem joggal elvárható lenne, hogy objektíven, mintegy kívülről szemlélje a politikai élet történéseit és így formáljon véleményt. Sajnos ez az objektivitás – amint az a fentebb idézett mondatokból is kitűnik – Fricz Tamásból hiányzik. Sőt!
Mert a fricz-i logika szerint immáron az ország lakosságának több mint kétharmada bűnös. Bűnös, ha 2014-ben esetleg nem a Kedves Vezetőre és az ő diktátumára szavaz.
Ezek szerint bűnös minden ellenzéki, azok, akik nem értenek egyet az orbáni gondolatokkal. Bűnösök a tanárok, a diákok, orvosok, ápolók, az egyre inkább elszegényedő középrétegek., a munkájukat vesztő közalkalmazottak és alkalmazottak, csődbe ment vállalkozók, nyugdíjasok, rokkantak. Bűnös, aki kétségbeesésében elhagyja az országot. Bűnös a hajléktalan, akinek sem fedél, sem étel, sem közterület már nem jut, s bűnös aki fedéllel a feje felett hal éhen, vagy fagy meg. Bűnös, aki munkát és kenyeret követel, s uram bocsá’ még mellé jogot is és ezért hajlandó hóban-fagyban több száz kilométert is gyalogolni. Egyáltalán: Mindenki bűnös, aki hangot mer adni elégedetlenségének, illetve szembe mer szállni ezzel a minden ízében korrupt és hataloméhes diktátummal.
Fricz Tamás szerint ők mind-mind bűnösök, vagy azzá válnak, ha nem úgy, vagy arra adják voksukat, ahogy azt ők (és ebbe az „őkbe” Fricz is beletartozik) majd elvárják.
És ezen bűnösök java része már eleve bűnben fogant, illetve bűnbe született. Cigánynak, zsidónak, szegénynek, homoszekszuálisnak, máshitűnek, liberálisnak, békeszeretőnek, vagy egyáltalán; gondolkodónak. Ők az idegenszívűek, hazafiatlanok, a nemzet ellenségei, a betolakodók, stb. Ergo: feneketlenül bűnösök
Mert aki manapság gondolkodik, az már eleve bűnös, hisz van önálló gondolata, véleménye, egyénisége, ami az orbáni-fricz-i rendszerben megengedhetetlen. Beállni a sorba, ez az „új világ” rendje. És aki nem ezt teszi az mind bűnös. A bűnösöknek pedig lakolni kell. A mikéntet az olyanok, mint például Fricz Tamás, majd kitalálják.

Persze volt már számtalanszor ilyen „új” világ (a legutóbbi alig negyed százada ért véget), s az ország, a nemzet mégis túlélte. Hogy milyen áron, illetve mibe került ez a nemzetnek? Nos, az már más kérdés, amiről a fricztamások gondosan hallgatnak. Mert ők nem történészek, hanem politológusok. Állítólag.
Szerintem pedig inkább szolgák. Talpnyalók, akik az igazi bűn, a valódi bűnösök talpát nyalják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése