Mese a tizenegy(tár) töltényről

Élt valamikor, még a hatvanas évek végén egy esztergályos. Jófejú, ügyeskezű volt, és amúgy mellesleg amolyan autóbolond, amin abban az időben nem lehetett csodálkozni, hiszen az autóhiány a legtöbb embert autóbolondá tette. Talán a szerencsével sem volt híján az esztergályos, mert nyert a Békekölcsönön. Kemény 45 ezer forintot, ami abban az időben nagy pénz volt. Egy kiemelkedően jól dolgozó fizikai munkás több mint két évi fizetése. Volt is öröm a háznál, törték a fejüket a családban, hogy mire is fordítsák. Megszületett a döntés, „ Autót veszünk!”, s így is lett. Használt autó volt igaz, de gyönyörű, maga a megtestesült álom, a kézzelfogható boldogság.

Az előző gazdája valami vadászféle lehetett, mert a kocsi tele volt tollal, szőrrel és… mindenfelé vadászpuska-töltényekkel. Az ülések alatt, a csomagtartóban, mindenhol. Afféle minitárak voltak, 7.62-es kaliberrel, ötdarabos tárakban. Mire az új szerzeményű autó első, és ünnepélyes családi nagytakarításán túlestek, 11 tárnyi, azaz 55 db golyós fegyverbe való lőszer került elő.

- Mire is lehet használni egy efféle „talált tárgyat”? – morfondírozott az ügyeskezű családfő, aki amúgy katonaviselt, de mégis békeszerető ember volt, és legfőképpen felelősséget érzett a gyerekei és családja iránt. Gondolt hát egyet, fogót ragadott és akkurátusan kiszedegette a lőszerek magját - kihúzva ezzel a kígyók méregfogát -, s a benne lévő puskaport meg összegyűjtötte egy pohárba. Kérdezte a család, hogy „Mire kell ez?”, de ő csak somolygott a bajusza alatt, s valami olyasmit mondott, hogy „Meglepetés!”. Este aztán kihívta a családot az udvarra. Gyufa sercegése hallik, s láss csodát, az autóalakúra kiszórt pohárnyi puskapor a következő pillanatban fényárba borította a sötétségbe burkolózott udvart, mintegy ünnepi tüzijátékként megkoronázva az autóvásárlás örömét. Másnap aztán az üres réz töltényhüvelyek valami gyertyatartó-féleséggé összeforrasztottan materializálódtak újra, vagy lett belőlük bőrlyukasztó. Mondom, nem csak ügyeskezű, de leleményes is volt az esztergályos. Úgy is mondhatnám, hogy a mai modern újrahasznosítás egyszemélyi előfutára.

Mindezt a történetet miért is írtam le? Mert a jófejű és ügyeskezű esztergályos az édesapám volt, és belelegondolván, hogy egy ilyen eset netán a jelenben történne meg, úgy egy ilyen akció a jóisten tudja hány év börtönt kockáztatna, miközben csak egy használtautó-vásárlás volt egy felelőtlen eladótól. Manapság kevesebbért is TEK-kommandó, főügyész és házkutatás dukál, nem kell más, csak egy „jóindulatú” feljelentő.